Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 836/IV

866 FOLYÓIK ATSZEMLE ság az egyház és a polgárság gondolati be­folyása alatt áll, s éppen ezért nekik mindenekelőtt ezt a hegemóniát kell meg­törniük. Éppen ezért tulajdonított olyan nagy jelentőséget az értelmiségnek, s adott esetben a délvidéki értelmiségnek, amely­nek a tradicionális megkötöttségben oly vitális szerepe volt. Az eszmei vitákat ugyancsak emiatt tartotta rendkívül fon­tosnak, de e viták lefolytatásánál egyfelől ellenérzéssel viseltetett az adminisztratív lezárásokkal, valamint az ún. könnyű győ­zelmekkel szemben, amikor a leggyöngébb pontot kikeresve a leggyengébb ellenfelet kikutatva próbálnak egy eszmeáramla­tot vagy felfogást lehetetlenné tenni. Har­vey Grarnsci munkásságából éppen ezért a kulturális, etikai írásokra újra és újra felhívja az olvasók figyelmét. Máj. szám. — ÉDMUND és RUTH FEOW: A szoknya forradalma (146 —148. 1.) áttekintést nyújtanak a nőmunkásmozga­lom, illetőleg a női egyenjogúságért indított küzdelem angliai történetéről az 1820-as évektől kezdve napjainkig. A szerzők utal­nak történeti problémákra és Marian Ramelson új könyvére, amely e problémát bővebben tárgyalja. Jún. szám. — ANDREW ROTHSTEIN: 1917: A cárizmus mer/döntése (169—176. 1.) bemutatja, hogyan látta a korabeli angol polgári, illetőleg munkássajtó a cári Orosz­ország utolsó napjait, elemzi az orosz munkásosztály politikai magatartását az el­ső világháború előestéjén, rávilágít a bolse­vikok növekvő befolyására, a sztrájkhullám erősödésére, majd a háború másnapján a forradalmasodás megtörésére. Üj hely­zet a háborús nyomor talaján keletkezett. Kiterjedt irodalom alapján világítja meg a gazdasági helyzet romlását, a meginduló új sztrájkhullám mozzanatait. Kitekin­tést nyújt a polgári pártok magatartására, majd rögzíti a februári forradalom lefolyá­sát és felvázolja a kettőshatalom kialakulá­sát, annak jellegét. Aug. szám. — E. J. HOBSBAWM: A tőkés fejlődés, néhány történeti probléma (239— 244. 1.) felvet néhány kérdést az ipari tár­sadalom kialakulásáról, ennek földrajzi határairól, sajátosságairól, a napjainkban végbemenő technikai forradalomról. Hang­súlyozza, hogy az új ipari fejlődés új hely­zetbenmegy végbe, többé nem lehet minta­esetek utánzásáról beszélni, nincsenek klasszikus esetek, mint a kapitalizmus ki­bontakozásának idején. Nov. szám. — ANDREW ROTHSTEIN: 1917: A szocialista forradalom (327 — 341. 1.) nagy irodalom alapján kíséri nyomon az oroszországi szocialista forradalom ér­lelődósét. Bemutatja a „rendpárt" erőit, a külső-antant befolyás erővonalait, a nö­vekvő háborús fáradtság jelenségeit, a szov­jetek megalakulását, a szovjetek hangula­tát, a tömegek mozgását és viszonylag részletesebben a bolsevikok, Lenin politi­káját. — J. HISTORISCHE ZEITSCHRIFT 1968. 206. köt. 1. szám. — WALTHER KIENAST: A fran­cia törzsek a királyválasztásnál (1 — 21. 1.) szembeszáll azzal a német történészek körében közkeletű véleménnyel, amely az alapvető közjogi különbséget a korai feu­dalizmus korabeli Francia- és Német­ország közt abban látja, hogy míg Német­ország törzsi alapon fejlődött, Francia­ország regionális alapon. Az Odótól I. Fülöpig terjedő — bár gyakran csak for­mális — királyválasztások történetével bizonyítja, hogy Franciaország közjogi rendszere is három törzsön, ill. népen, a frankokon, a burgundokon és az aquitá­nokon nyugodott. Ha a források kijelen­tése szerint egyes királyokat a frankok választottak, a frankok fogalmába sosem szabad beleérteni a másik két fő törzset, hanem legföljebb a normandiaiakat. Ha a burgundok és még gyakrabban az aquitánok közönyösen nézik a királyvá­lasztásokat, ez csupán ezeknek a népek­nek a központi hatalomtól való laza füg­gését bizonyítja. — HEINRICH LUTZ: Albrecht Dürer a reformáció történetében (22 — 44. 1.) egy másik ugyancsak közkeletű tételt vitat, mely szerint a nagy reneszánsz festőt egyértelműen a reformáció táborába kell elhelyeznünk. A szerző részletes törté­neti elemzéssel bizonyítja, hogy Dürer útja az előreformációs idők adventi hangu­latától egy kezdeti Luther-rajongáson és az evangélikus mozgalommal való hosszabb ideig tartó szolidaritáson keresztül a mái­megszilárdult reformátori egyházszervezet­tel szembeni tartózkodásig vezet, vagyis rendkívül komplikált és egyéni fejlődést tükröz. — MARTIN BROSZAT: Németország — Magyarország — Románia (45 — 96. 1.) nemcsak a külföldi, hanem a magyar dokumentumkiadványok és feldolgozások teljes ismeretében megírt tanulmányában a nemzetiszocialista hegemonisztikus és szövetségi politika fejlődését és döntő tényezőit vizsgálja 1938—1941 között há­rom ország külkapcsolatainak tükrében. Az 1933—1938 közti „előtörténet" prob­lémáinak tisztázása után a német hegemó­nia-törekvések első fázisát, az 1938— 1939-es időszakot vizsgálja, amelyben Németország kelet-európai politikáját Csehszlovákia le­rohanása, a két vele szomszédos, egymás­sal rivalizáló kelet-európai állammal szem­ben pedig a „két vas" egyidejű tűzben tar­tása, ill. az uralkodó rezsimeknek szélső­jobboldali ellenzékükön engedélyezett, vég-

Next

/
Oldalképek
Tartalom