Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 836/IV

848 FOLYÓIK ATSZEMLE kális típus. A svéd betörés véget vetett mindennek, nagy fizikai pusztulást is hozott magával, utána már az érett barokk következik a szarmatizmussal, az egész kulturális légkör átalakul. — EDWARD ROSSET: AZ új Lengyelország demográfiája (109—137. 1.) megállapítja, hogy a második világháború utáni demográfiai fejlődést három alapvető tényező határozta meg, a háborús veszteségek (6 millió halott), a nyugati területek megszerzése, és a társadalmi rendszer változása. 1964-re Lengyelország 31 millió lakosával a 7. helyen állt Európában. A mezőgazdasági túlnépesedés megszűnt. Az analfabétizmust felszámolták (1931-ben még a 10 évnél idősebb lakosság 23,1%-a analfabéta volt). 1960-ban a lakosság 38,2%-a foglalkozott már csak mezőgazdasággal (1931 ínég 60%). A tanulmány még számos adatot közöl a népesedésről, az átlagos életkor növekedéséről stb., s összefoglalóan megállapítja, hogy a lengyel társadalom demográfiai tekintetben is modernizálódott. — A vita-rovatban ANTONI MACZAK: A parasztság és az osztályharc (139—147. 1.) Robert Mandrou: Osztályok és osztályharcok Franciaországban a XVII. század elején c. könyve kapcsán (amely Ii. F. Porsnyevnek az 1623—1649 közti franciaországi népi felkelésekről szóló könyvét bírálja) felveti az osztályharc tudatosságának kérdését, s helyteleníti Mandrou álláspontját, aki azért nem tartja osztályharcnak a francia parasztság e korabeli megmozdulásait, mert nincs osztályöntudata. Maczak szerint valóban nem lehet minden paraszti megnyilvánulást osztályharenak tekinteni, mert a robot hanyag végzése lehet egyszerűen kísérlet a munkaerő megkímélésére, a szökés csak jobb jogi helyzet elérésére irányuló törekvés. Csakhogy az osztályöntudat követelményével Mandrou modernizálja a kérdést. Biztos, hogy falusi közösségekben található önvédelmi szervezkedés, s ennél nagyobb arányú szervezkedés a korabeli elszigeteltség miatt ritka. Maczak véleménye szerint, ha a parasztok fellépése kollektív és szolidáris jellegű, akkor osztályharcról lehet beszélni, a szökés is lehet az osztályharc formája. Ennél tágabb vagy szűkebb meghatározása az osztályharcnak vagy arra vezet, hogy minden megnyilvánulásban osztályharcot látunk, vagy pedig teljesen kiküszöböli a fogalmat. — N. ZEITSCHRIFT FÜR GESCHICHTSWIS SENSCHAFT 1967. 8. szám. — Az egész szám a nemzeti felszabadító mozgalom problémáinak van szentelve. — MANFRED KOSSOK: A latin-amerikai felszabadítási mozgalom időszerű kérdései (1317—1356. 1.) szerint ezt a mozgalmat három különleges vonás jellemzi: 1. Latin-Amerika jelenleg a „második függetlenségi forradalom" időszakát éli, most kell végleg leküzdenie az 1810—1826-i polgári nemzeti felszabadító mozgalom és az. ezt követő vagy eltorzult forradalmi kísérletek befejezetlensógének következményeit, és a fél kontinens eddig formális felszabadítását ténylegessé változtatni. 2. Bár Latin-Amei ika államai a fejlődő országok kategóriájába tartoznak, hosszabb ideje fennálló függetlenségük következtében kapitalizmusuk összehasonlíthatatlanul erősebb és fejlettebb, mint a legtöbb afro-ázsiai országé. 3. Latin-Amerika felszabadító mozgalma közvetlenül az USA-imperializmussal mint fő ellenféllel áll szemben. Vizsgálja a gazdasági struktúra és a kapitalista ipari államokra orientált külkereskedelem „egyvágányúságából" a latin-amerikai államokra háramló gazdasági és politikai hátrányokat. A felszabadító mozgalom fő hajtóereje a munkásosztály, amely népfront formájában maga köré tömöríteni igyekszik a társadalom valamennyi forradalmi erejét, s parasztságot mint tömegbázist, a haladó értelmiséget, a kispolgárságot, a nemzeti burzsoáziát. Végül a kubai forradalomnak a latin-amerikai felszabadító mozgalomra tett hatását elemzi. Ez 1959/61 közt a latin-amerikai forradalmi hullám hatalmas emelkedésében, 1962-től a forradalmi erők polarizációján keresztül a forradalmi feltételek bonyolultabbá válásában jelentkezett. A komplikált helyzet lehetetlenné teszi merev sémák alkalmazását, és a konkrét gazdasági, társadalmi helyzetnek megfelelő stratégia ós taktika kialakítását kívánja meg. — LOTHAR RATHMANN: Az arab világ nemzeti demokratikus fejlődése (1357—1384. 1.) az arab nemzeti felszabadító forradalmi mozgalom három fő jellemvonását emeli ki. 1. A mozgalom része a kapitalizmusból a szocializmusba történő világméretű átmenetnek. 2. Fő szövetségese — különösen az 1956-i szuezi agresszió meghiúsítása után — a Szovjetunió és a többi szocialista ország. 3. E felszabadító mozgalom jelenleg a nyugat-német imperializmustól aktívan támogatott USA-imperializmus fő célpontja. A továbbiakban főképp a nem kapitalista útra lépett Egyesült Arab Köztársaság, Algéria ós Szíria belső fejlődésének problémáit elemzi. A munkásosztály, a parasztság, a fegyveres erők, az értelmiség, a városi kispolgárság és a burzsoázia gazdasági-társadalmi helyzetének részletes elemzése alapján úgy látja, hogy bár a nemzeti demokratikus forradalom vezető ereje ezekben az országokban a középrétegekből regrutálódik, a fejlődés perspektívája itt is a munkásosztály veze-