Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 836/IV

FOLYÖLLt ATSZEMLE 849 tő szerepe felé mutat, amely forradalmi élcsapata segítségével népfrontszerű szervezetbe tömöríthetné maga körül a forradalmi erőket. Etekintetben különösen a Szíriai Kommunista Párt erőfeszítései érdemelnek nagy figyelmet. Részletesen vizsgálja a nem kapitalista úton járó államok gazdasági életének ellentmondásait, és méltatja azt a nagyon pozitív szerepet, amelyet a Szovjetunió és a szocialista országok gazdasági-technikai segítsége az össznépi tulajdon kialakításának folyamatában be-tölt. — HANS KRAMER, ALBIN KRESS, HANS-JOACHIM WIENHOLD, HELMUT MARÓÉ К és CHRISTIAN MÄHRDEL: A Szahara alatti A frika nemzeti felszabadítási mozgalmának fejlődési irányzatai (1386—1405. 1.) az elért politikai és gazdasági függetlenség különböző foka szerint három csoportra osztja a fenti államokat: 1. politikailag független államok, amelyek a gazdasági és társadalmi fejlődés nemzeti demokrata, nem kapitalista útját járják: Mali, Guinea, Kongó (Brazzaville) és Tanzánia; 2. politikailag független államok, amelyek ez időszerint a kapitalista fejlődés útján haladnak; ide tartozik az itt tárgyalandó országok nagy része; 3. gyarmati területek, amelyeknek népe még harcot folytat nemzeti felszabadulásáért, mint pl. a portugál gyarmatokon (Angola, Moçambique, Portugál-Guinea) és Délnyugat-Afrikában. Részletesebben az első csoportba tartozó országokkal foglalkozik, amelyeket az eltérő sajátosságok mellett közös jellemvonások is jellemeznek. A kialakuló forradalmi hatalom társadalmi és politikai alapja ezekben az országokban objektíve egy minden demokratikus, antiimperialista erőt felölelő széles össznemzeti szövetség, amely a munkásosztálytól, a parasztságtól, a haladó polgári és katonai értelmiségtől, a város és a falu kispolgári rétegeitől a honi burzsoázia antiimperialista szárnyáig terjed. A politikai egységfront a tömegpárt mint egyetlen politikai szervezet formájában jelentkezik. Mint az 1966 elején Ghanában lejátszódott reakciós katonai puccs bizonyítja, ezekben az országokban a hatalom kérdése még nem dőlt el véglegesen. A négy nemzeti demokrata állam rendkívül kedvezőtlen gazdasági helyzetből kiindulva vívja harcát a burzsoá-barát államokkal Afrika új politikai arculatának kialakításáért. A neokolonialista politika három irányból támadja ezeket a fejlődés különböző fokain álló országokat. Felhasználja ellenük a hazai ellenzéket, a gazdasági nyomás, a politikai kényszer fegyverét, külpolitikai elszigetelési kísérleteket, rágalmazó propagandát, diverziót, a belső reakció kiterjedt közvetlen támogatását. Az allamok egész sorában, különösen a volt 16 Szá'adolí 3969/4. sz. francia gyarmatokon sikerült a korábbi gyarmati hatalmaknak a politikai függetlenség kinyilvánítása után a mozgalom korrumpált vezetőit hatalomra juttatni, akik a neokolonializmus készséges eszközeivé váltak az afrikai népek folytatódó, sőt növekvő kizsákmányolásában. — CHRISTIAN MÄHRDEL: A hadsereg szerepe az afrikai népek nemzeti felszabadító forradalmában (1406—1421. 1.) azt az ellentmondásos szerepet vizsgálja, amelyet a hadsereg az afrikai függetlenségi mozgalomban betölt. A hadsereg keretei többé-kevésbé a gyarmati korszakban alakultak ki, s a függetlenség korába is magukkal vitték az imperialista megosztó politika számos tehertételét. Az önálló fejlődés ott van legjobban biztosítva, ahol a politikai vezetés befolyása alá tudta vonni a katonait, mint pl. Guineában, Tanzániában, Kongó (Brazzaville)-ben. Ahol a katonaság megőrizte a maga „politikamentes" különállását, mint pl. Ghanában, ott előbb-utóbb szembefordult a politikai hatalommal. Erősítették ezeket az afrikai bonapartista tendenciákat a volt gyarmati hatalmakkal kötött segélynyújtási egyezmények, a francia és az angol katonai jelenlét a függetlenné vált országok egy részében. — HEINZ DEUTSCHLAND: AZ afrikai munkás- és szakszervezeti mozgalom fejlődése 1918-tól 1945-ig (1422—1435. 1.) szembeszáll azzal a közkeletű felfogással, mintha ez a mozgalom importtermék, elsősorban az anyaországok liberális gyarmatpolitikájának és munkásszolidaritásának eredménye lenne. Az afrikai mozgalom gyökerei a múlt századba nyúlnak vissza, szervezetei a két világháború közt alakulnak ki, harcos tömegszervezetekké a második világháború után válnak. A munkásosztály volt a függetlenség előharcosa, a sztrájkok voltak ennek a függetlenségi mozgalomnak leghatásosabb fegyverei még abban az időben, amikor a burzsoázia a gyarmattartó hatalmakkal való együttműködés útját járta. — JÜRGEN KÜBLER: „Szövetség a Haladásért" (1436—1459. 1.) az USA latin-amerikai politikájában már Eisenhower elnöksége alatt megkezdődött és Kennedy elnöksége alatt kiteljesedett stratégiai-taktikai irányváltozás külső és belső okait és végső fiaskóját ismerteti. Az 1961 augusztusában Punta del Estében meghirdetett program a gazdasági, társadalmi, politikai („balközép" formula), kulturális, egészségügyi haladás alapján akarta megújítani és bensőségessé tenni az USA és Latin-Amerika foszladozó kapcsolatait. A program végrehajtására Kennedy tíz év alatt húsz milliárd dollárt irányzott elő, és részletes munkaprogramot nyújtott be. A programot azonban a benne rejlő feloldhatatlan ellentmondá-