Századok – 1969

Történeti irodalom - Két könyv a nürnbergi perről (Ism. Szabolcs Ottó) 794/IV

TÖRTÉ NETT IRODALOM 795 kat. Gilbert erre mint pszichológus, a lelkek orvosa igen alkalmas volt. Ugyanakkor Gilbert mégis a győztes ellenség — bár egyik-másik háborús főbűnös szemében akkor már a remélt holnapi szövetséges hadseregnek őrnagya — volt. Ha pszichológus is, mégis ellenség és katona, aki gyanús, hogy nem annyira tudományos szempontból érdeklődik lelkiviláguk iránt, mint inkább titkaik kifürkészésóre, hogy az ellenség felhasználja azokat ellenük. így viszonylottak hozzá egyszerre mint lelküket megkönnyítő gyóntatóhoz, s mint félrevezetendő ellenséghez, akit meg kell valamiről győzni. Ezt azonban bizonyára maga Gilbert is érzékelte, amikor vagy vitába száll a vádlottak egyes állításaival, vagy magyarázza, sőt néha leleplezi azok félrevezető voltát, sőt néha megmagyarázza a hazugság és ferdítés lelki rugóit. A lehetőségek és adottságok más szempontból sem voltak egységesek, bár kedvezőek voltak. Ebben az időben még nem éleződött ki végletesen az ellentét a szövetségesek között. A négy győztes nagyhatalom képviselőiből összetevődő bíróság még arra törekszik, hogy teljesen egységesen lépjen fel, s visszautasítja a náci főbűnösök s különösen védőik mindenfajta olyan provokációját, amely a bíróság egyes nemzeteit képviselő tagjai közé éket verne. Pedig ilyen próbálkozás gyakori, különösen Göring és védője részéről, elsősorban az angol és szovjet ellentétekre spekulálva. így Gilbert is viszonylag^ objektív maradhat, s amennyire mint a náci kegyetlenkedések és aljasságok fölött mélyen felháborodó ember és mint tisztességes amerikai érezhetően helyenkint nehezére esik megtartani objektivitását a nácikkal kapcsolatban, annyira szinte szenvtelenül igyekszik objektív lenni a tárgyalás mindenféle tényfeltárásával szemben, látsszék az bármely győztes nagyhatalomnak kedvezőnek vagy kedvezőtlennek. Nem akarja elhallgatni a nyugati hatalmak felelősségére vonatkozóan elhangzott kijelentéseket sem, sem a Szovjetunió elleni megjegyzéseket. Ez a fajta objektivitás azután eredményeiben nem mindig egyértelmű, hiszen a háborús bűnösök ilyen jellegű, sokszor provokatív s kétségtelenül rosszakaratú kijelentései magyarázat nélkül maradnak, és a történelemben nem elég járatos olvasó előtt összekeveredik a történelmi valóság az egyoldalú beállításokkal. Azonban nem ez a jellemző a könyvre, hanem a precíz és tárgyilagos leírás és gyakori lélektani elemzés. A könyv a történelemtudomány szempontjából leglényegesebb erénye, hogy a háborús bűnösöket egyenként és alaposan „múltjuk" szempontjából, mégis életük utolsó évének fejlődósében mutatja be. Személyenként feltárja, hogyan reagáltak a vádakra, hogyan látták, legalábbis hogyan magyarázták saját múltbeli szerepüket, s hogyan dolgozták ki védekezési politikájukat. A tárgyalás hatására hogyan alakult szemléletük és taktikájuk. Olyan egyéni képet fest a még a börtönben is a szigorú vezért játszó, pózoló Göringről, aki „kitart" Hitler mellett, a vallásos rajongásba és önmarcangoló önvádba eső összetört von Schirachról, és a memóriáját elvesztő, majd visszanyerő, majd ismét elvesztő Hessen keresztül a „katonákig" és a náciktól „undorodó" Papenig, amilyet sehol másutt nem találunk, személyiségük megítélésében valószínűleg az összes erre vonatkozó leírásók közül legközelebb áll a valósághoz. Legérdekesebb talán mégis a főbűnösök egymáshoz való viszonya, a marakodás, gyűlölködés, lenézés és tisztelet, félelem és lázadás légköre még a börtönben, megérdemelt halál árnyékában is. Míg Gilbert a vádlottakat írja le rendszeres megfigyelés és elemzés módszerével, a mindennapi érintkezés naplószerű tényeivel, Poltorak a vádlók és a bírák bemutatását tekinti főfeladatának. Gilbert naplószerfiségével szemben Poltorak inkább a memoár műfajt követi, egyéni élményein és érintkezésein keresztül jellemzi a per egyes szereplőinek egyéniségéről és politikai arculatáról nyert benyomásait, nem minden szubjektivizmustól mentesen. Egységet alkot a két könyv olyan szempontból, hogy egyik a vádlottakat, a másik a vádlókat és a bírákat bemutatva, kibontakozik előttünk az egész per személyi apparátusa. Egységesek azonban abban is, hogy mindketten mindezt a per folyamatának életrekeltése közben teszik meg, tehát az olvasó szinte vógikísórheti a per menetét. Tulajdonképpen mindkettő népszerű munkának készült, nem annyira a tudomány, mint inkább a nagyközönség számára. Amennyit a perről együttesen mondanak, az a szélesebb olvasóközönség tájékozódására feltétlen elegendő. A per leírásában nem igen található ellentmondás a két könyv között. S amennyire a túlzott objektivitásból származó bizonytalanság Gilbert szemére hányható, legalább annyira megjegyezhető Poltorak túlmagyarázása, különben helyes pártosságának nem mindig eléggé megnyerő formája. Poltorak céljai azonban messzebbmenőek mint Gilberte; amíg Gilbert csak a bűnösöket akarja bemutatni, Poltorak az egész kérdéskomplexum sokoldalú elmondására törekszik, az okok és következmények feltárásával, s a tanulságok leszögezósóvel — egészen napjainkig elmenően. így azután igazán érthető, hogy miért találta a Kiadó az utolsó náci háborús főbűnösöknek a börtönükből való kiszabadulása és a neonáci törekvések előretörésének idején igen időszerűnek a két könyv együttes magyar nyelvű kiadását. SZABOLCS OTTÓ