Századok – 1969

Történeti irodalom - Két könyv a nürnbergi perről (Ism. Szabolcs Ottó) 794/IV

794 TÖRTÉNETI IRODALOM 794-sága ellenére is plasztikusan tárja elénk, beágyazva az angol reformkorszak történetébe Megkönnyíti az eligazodást a könyv végén található névmutató és a mozgalom speciális kérdése iránt érdeklődők számára hasznos forrásjegyzék. Л. IVÁN GÉZA KÉT KÖNYV A NÜRNBERGI PERRŐL G.M. Gilbert: NÜRNBERGI NAPLÓ (Budapest, Magvető. 1967. 526 1.) — A. Poltorak: NÜRNBERGI EPILÓGUS (Budapest, Magvető. 1967. 603 1.) A nürnbergi per magyar nyelvű irodalma mindeddig rendkívül szegényes volt. Közvetlen a téma irodalmát tulajdonképpen csupán egyetlen magyar nyelvű könyv képviselte, amely — első kiadásában a Szikránál 1955-ben látott napvilágot — a per négy főügyészének vádbeszódét tartalmazta nem is egészen pontos és teljes fordításban. Ennek a kötetnek kétségtelenül előnyére szolgált, hogy Szabó Imre előszavában tömören ós közérthetően megmagyarázta a per jogi, különösen nemzetközi jogi vonatkozásait. Hogy ez mennyire fontos kérdés, azt a per jogszerűségének, a bíróság illetékességének, s az erkölcsi felelősség és felelősségre vonásnak már 1945-től húzódó vitája is bizonyítja. Ez képezte a per idején a védők egyik érvét, s a taktikai időhúzás szempontját, azonban még ma is gyakran felmerül különösen nyugati körökben. A könyv másik erénye volt, hogy a négy vádbeszéd tolmácsolásával a magyar olvasó számára is hozzáférhetővé tette a náci háborús bűnök, a vádlók érveinek összefoglaló megismerését. A könyv azonban magáról a nürnbergi perről és a náci háborús bűnösökről semmit sem mondott, s szinte érthetetlen, hogy 22 évnek kellett eltelnie, hogy a témakörről magyar nyelven is olvashassunk. 1957-ben a Magvető Kiadó két könyvet adott ki egyszerre a nürnbergi perről, egy fiatal amerikai pszichológus O. M. Gilbert : Nürnbergi napló című ós egy Magyarországon is jól ismert szovjet jogász és történész G. A. Poltorak: Nürnbergi epilógus című munkáját. A két könyv mind közelebbi témáját, mind feldolgozásának módszerét tekintve lényegesen különböző, más szempontból mégis sikeresen kiegészítik egymást. Valószínűleg ez késztette a Kiadót is a két könyv nemcsak egyszerre, hanem hasonló köntösben való kiadására is. Annál inkább erre kell gondolnunk, mert a két könyv hazai megjelenése között közel két évtized telt el, hiszen Gilbert könyve már 1946-ban, Poltoraké csak 1965-ben látott először napvilágot. G. M. Gilbertnek, az amerikai hadsereg pszichológusának alkalma nyílott, hogy fogságuk egy esztendejében nap mint nap beszélgessen a nürnbergi perben felelősségre vonásra kerülő náci háborús főbűnösökkel. Mint pszichológus a háborús főbűnösök egyéniségét kívánta feltárni, s tetteik indítóokát, s idegéletükre és egyéniségükre gyakorolt visszahatását vizsgálta. Mindez azonban természetesen nem volt vizsgálható a tények szilárd alapja nélkül, azokkal a történésekkel összefüggésben kellett őket feltárni, amelyek lényegében a náci birodalom történelmét képezték. S mivel a vizsgált időszak egybeesik a nürnbergi per előkészítésével és lefolytatásával, a tények szinte kizárólag a perben szóbakerülő témakörökre korlátozódnak, a szereplőknek az erről alkotott felfogását tükrözik. Állandóan ismétlődő körök; hogyan ítélik meg saját tetteiket, sorstársaik tetteit, viszonyuk aFührerhez, milyen védelmi taktikát választanak, mit tárfel a per alkotott tárgyalási napja, hogyan reagálnak erre az egyes háborús bűnösök, milyen a viszony közöttük az adott szituációban. A vádlottak egyéniségének felszínre hozása mellett tehát mindig megjelenik a fasiszta múlt egy-egy darabjának ós a nürnberi pernek az igazsága vagy ellentmondásai. Az egyes történelmi figurák és a kor egy-egy darabjának egységében válik ez a lélektaninak, sőt publicisztikainak szánt munka rendkívül fontos és érdekes történelmi forássá. Hogy mennyire így van ez, arra mi sem jellemzőbb, mint hogy az egészen más felfogású Poltorak egészen más jellegű munkájának legfontosabb és legtöbbet dézett forrása is Gilbert könyve. Felvetődik azonban a kérdés, mennyire hiteles forrásnak tekinthető Gilbert munkája, mennyire tették azzá a szerző egyéni szemléletes a tényfeltárás objektív lehetőségei. A lehetőségek viszonylag kedvezőek voltak. Gilbert szinte minden nap minden háborús bűnössel beszélhetett, tehát folyamatosan, s mindig az aznap adódó problémák konkrétságával tisztázhatta az őt érdeklő kérdéseket. Ez az egy évig tartó szinte naponkénti találkozás és Gilbert higgadt pszichológusi habitusa olyan légkört és közvetlen viszonyt alakítottak ki, amelyben a börtönélet szituációjában egyáltalán elképzelhető bizalom, sőt néha már a bizalmasság fokára juthatott. A vádlottak többet, s feltehetőleg őszintébben mondtak el neki, mint az ellentáborból bármikor, bárki másnak. Az elszigetelt és jövőjük miatt szorongó bűnösöknek lelki szükségletük volt, hogy valakivel megbeszéljék dolgai-