Századok – 1969
Történeti irodalom - Engel-Janosi; Friedrich: Die diplomatische Mission Ludwig von Pastors beim Heiligen Stuhle 1920–1928 (Ism. B. Lőrincz Zsuzsa) 788/IV
789 TÖRTÉNETI IRODALOM volt. Erről a magyar követek is tettek említést jelentéseikben, de ismert az is, hogy az elképzelést a magyar kormány határozottan visszautasította. Beszámolt Pastor követ a Mussolini személyéről alkotott vatikáni véleményről is. A pápa és Gasparri kardinális is Olaszország megszabadítóját látták Mussoliniban, aki megmentette az országot az orosz bolsevista veszedelemtől. XI. Pius szerint Mussolini elhivatottsága kétségtelen, személye olyan ajándék, amelyet a Gondviselés csak időről időre ad egy nemzetnek. Az olasz fasizmus rendet teremtett Olaszországban, amit — mondotta a pápa — a bécsi Schutzbundról nem lehet elmondani. Foglalkozott jelentéseiben Pastor követ XI. Pius megválasztásával is. Állítása szerint a német diplomaták nem tartották kívánatosnak Rattinak. Milánó érsekének, megválasztását, mert Lengyelországban németellenes tevékenységet fejtett ki. A franciák jelöltje szerinte Gasparri volt. Pastor azt táviratozta Bécsbe, 1922. február 4-én. hogy az osztrák kardinálisok és a három némut kardinális is kitart Gasparri mellett, ameddig csak lehet Ezek szerint a franciák és a németek is Gasparri jelölése mellett lettek volna mindvégig? Ennek ellentmond a választás eredményén kívül Ratti lengyelországi működése és a magyar követ jelentése is. A Felső-Szilézia hovatartozását eldöntő népszavazást mind a lengyel, mind a német fél erős ós szenvedélyes agitációval készítette elő. Ebben a korteshadjáratban részt vett a lengyel és német katolikus papság. A különböző egyházmegyék papjai tömegesen tódultak a népszavazási területre; a lengyeleknek sikerült elérniök az Oppelnben szókelő antantbizottságnál hogy Bertram bíboros boroszlói érseknek megtiltották Felső-Szilézia látogatását Ekkor fordult Bertram a Vatikánhoz és XV. Benedek Ratti érseket küldte ki apostoli megbízottként. Ratti túlzott határozottságával, erőszakosságával, egyértelmű németbarátságával heves gyűlöletet váltott ki a lengyelekből. (Bókéltetni ment és nyíltan, rendszeresen csak az egyik féllel érintkezett. Német plébános házában szállt meg, Bertram bíborossal tüntetően jó barátságban volt .. .) A hívő katolikus Lengyelország parlamentje odáig ment ( 1920. november 30-i ülésén), hogy a Vatikánnal való diplomáciai összeköttetés azonnali megszakítására való javaslatot mindössze két szavazattal utasította el. Mindez ellentmond annak a kijelentésnek, hogy a német bíborosok mindannyian ellene voltak Achille Ratti megválasztásának. A magyar követ azt jelentette, hogy a német bíborosok egy része Van Rossumot, Frühwirt kardinális Achille Ratti-t, Milánó érsekét támogatta. Somssich követ később beigazolódott jóslata az volt, hogy ha a német püspökök Ratti mellé állnak, megkapja a kétharmad többséget. Említést tesz a szerző a Vatikán ós a francia Action Française közötti ellentétekről is. Ugy látja, hogy Franciaországban a Kúria egy jobboldalról jövő veszély ellen harcolt, a francia püspöki kar jelentős része pedig az Action Française mellett volt. Az Action Française valóban jobboldali monarchista szervezet volt, amely azonban erős nómetellenességóvel tűnt ki s amely bizonyos nemzeti önállóságot szeretett volna megvalósítani az egyházon belül Ez utóbbi ellen volt az egyháznak komoly kifogása ós nem a szervezet jobboldali mivolta ellen. A dél-tiroli kérdéssel kapcsolatban tartózkodóan nyilatkozott a pápa. Engel-Janosi szerint csak egyszer tett olyan megjegyzést, ami arra utalt, hogy együtt érez az osztrákokkal 1928 elején Piffl kardinális zarándokcsoportot vezetett Rómába. Ebból az alkalomból a pápa elmondotta, hogy rabnak érzi magát, mint IX. Pius, ugyanakkor párhuzamot vont saját helyzete ós a déltiroliak között. Az összképhez azonban hozzátartozik az is, hogy amikor már Mussolini olaszosító politikája olyan messzire ment. hogy kötelezte a németajkú gyerekeket olasz iskolába járni és a hittant is olaszul tanulni, akkor a pápa elhatározta. hogy az egyik konszisztóriumon szóvá teszi azt. Tervétől az olasz külügyminisztérium intervenciójára állt el (OL. К 105. Olaszország. 1927. 418. pol.). A szerző feladatának tekintette Ludwig von Pastor követ vatikáni munkásságának a bemutatását. Jelentéseiből kiválasztott egy pár fontosabb eseményt és azokat ismertette. Előadásában azonban fontos és kevésbé fontos események ugyanazon súlyt kapnak. így majdnem azonos terjedelemben számol be a szerző a Santa Maria dell'Anima rektori székének betöltésénél követett osztrák ügyeskedésekről, mint a római kérdésről. A tanulmányban felvetett kérdéseket valóban nehéz ilyen terjedelemben elemzően vizsgálni. Megérdemeltek volna részletesebb tárgyalást is. Ezért nem tud az olvasó attól az érzéstől szabadulni.hogy a közlemény főcélja elsősorban a Dél-Tirolra vonatkozó pápai álláspont ismertetése volt. Erre vonatkozik a függelékben közölt két irat is. B. LŐBIN cz ZSUZSA
