Századok – 1969

Történeti irodalom - Pozsarszkaja; Sz. P.: Szocialiszticseszkaja Rabocsaja Partija Iszpanii (Ism. Jemnitz János) 783/IV

784 TÖRTÉNETI IRODALOM azonban felkarolták az autonómia ügyét, s részt vettek a vonatkozó törvények kidolgozásában is. A belpolitikai eseményeken túl a spanyol munkásmozgalom alakulására közvetlenül kihatott a nemzetközi fasizmus előretörése, mindenekelőtt Hitler hatalomrajutása. A fasizmus veszélyével szemben a munkásegység kialakulása is lépésről lépésre előrehaladt. 1933-ban ezt a szocialista párt vezetőinek többsége ugyan elhárította, de éppen 1933 januárjának közvetlen másnapján Caballero több alkalommal kifejtette, hogy a fasizmus megfékezésére a proletárdiktatúra alkalmazásától sem riadna vissza. Nyilatkozatai nagy feltűnést s párton belüli vitát keltettek. Besteiro ós a párt jobbszárnya a proletárdiktatúra módszerét eleve kirekesztette a lehetőségek közül és a szocialista rendszer megvalósítására a spanyol feltóteleket éretlennek minősítették. így a fasizmus kérdésében a spanyol pártban új, mélyreható hasadás keletkezett. Caballeronak feltették azt a kérdést is, hogy a munkásegység ügyében számíthatnak-e előrelépésre, s hogy szerinte talajdonképpen mi akadályozza az összhangot. Caballero feleletként azt hangsúlyozta, hogy a kommunisták és a szocialisták ugyan egyaránt marxisták, de mindkét párt a másik befolyásának szűkítésével igyekszik a munkások többségét maga mögé állítani. 1933-ban más vonatkozásban is új helyzet állott elő. Pozsarszkaja rámutat, hogy milyen változást jelentett az, hogy a baloldali polgári köztársasági Azana helyébe a nagypolgárság érdekeit védő Lerroux alakított kormányt. Lerroux nyomban feloszlatta a munkás—munkáltató paritásos egyeztető bizottságokat, amelyek zavarták a nagyvállalkozók mozgásszabadságát. Ugyancsak azonnal hatálytalanította az Azana-kormány elhatározását a szovjet diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről (a dezignált követek személye sem érdektelen: szovjet részről Lunacsarszkij, spanyol részről Alvarez del Vayo lett volna országának első követe). ч 1934 elején a spanyol szocialista pártban mélyreható válság éleződött ki azzal kapcsolatban, hogy a párt harcba lendítse-e tömegeit a fasiszta veszély, a CEDA hatalmi törekvései ellen. A balszárnyon Caballero és köre érvelt a szocialista fordulat, a hatalom megragadása, a proletárdiktatúra vállalása mellett. A centrum vezetőjeként Prieto szintén kész volt energikus harci módszereket foganatosítani és az általános sztrájk eszközéhez nyúlni — mindezt azonban csak a polgári demokrácia biztosítására, anélkül, hogy a szocialista átalakulást időszerűnek tartotta volna. Besteiro és a szakszervezeti vezetők egyrésze a jobboldalon változatlanul ellenezték a politikai harcokba való aktívabb bekapcsolódást. A viták csakhamar átkerültek a teoretikus síkról a gyakorlati politika mezejére. A jobboldali blokk, a CEDA kormánybalépte a fasizálódási tendencia veszélyét vetette fel, s a spanyol szocialista párt így szembekerült azzal a talánnyal, hogy most beváltja-e ígéretét, eltorlaszolja-e ezt az utat vagy sem. Mint mindig, a nagy történeti pillanatban kiütköztek a nézeteltérések, az arra hivatottak késlekedtek, haboztak, a kormány azonban lecsapott, és miután az ellenállás, a harc tényleg megindult, az 1934 októberi felkelés után a szocialista-kommunista vezetők jó része is börtönbe került, vagy emigrációba kényszerült. A felkelés és a kormányterror új helyzet elé állította a szocialista pártot. A munkás egységet és szocialista átalakulást szorgalmazó Caballero bebörtönzése, a polgári köztársaságiakkal való összefogást hirdető Prieto emigrálása révén a pártban a jobboldal hegemóniája érvényesült. Besteiro ós Saborit hátat fordított minden közeli baloldali köztársasági összefogás vagy szocialista ellenlépésnek. Helyzeti előnyük azonban rövidéletű volt. Az országban szinte elemi erővel bontakozott ki 1934 telétől az amnesztia-mozgalom. Az első közös összefogások láncolatába kapcsolódott be azután a spanyol kommunisták ismételt egységfelhívása, a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa, a Népfront eszméjének meghirdetése, 1935 októberében Caballero pere, majd szabadonbocsájtása. Caballero szabadlábra kerülésekor kifejtette, hogy nem helyesli a spanyol szocialista pártvezetőség egyéves politikai vonalvezetését, s mögötte nemcsak a baloldaliak sorakoztak fel. hanem szervezett erőként az egész ifjúsági szervezet, amely huzamos ideje a baloldal legütőképesebb ereje volt. Az óv végére néhány tapogatódzó tárgyalás után a szocialisták, kommunisták és a baloldali polgári köztársasági pártok aláírták a közös választási frontról szóló megállapodást, s ezzel megszületett a spanyol Népfront. E Népfront előtt azonban még számos akadály tornyosult, a szocialista pártot pedig a régi belső meghasonlás kínozta. A választási siker után előttük állott a kormányban való részvétel kérdése. A jobboldalon Besteiro határolta el magát a kormánytól, a baloldalon pedig Caballero hirdette meg a teljes szocialista átalakulás programját. Tiszta proletár politikát sürgetett, a kispolgárság, parasztság, értelmiség erejét ós követeléseit negligálta, felvetette a proletárdiktatúra ós a szocialista-kommunista pártfúzió gondolatát. Ezzel szemben a szocialista pártvezetőség többsége Prieto felfogását osztotta, aki óvott ettől a