Századok – 1969
Történeti irodalom - Három történeti munka Dél-Itália nem olasz etnikumáról (Ism. Székely György) 785/IV
785 TÖRTÉNETI IRODALOM túlzott radikalizmustól, hibásnak és vészesnek értékelte Caballero programját, amely megbuktathatja a polgári demokratikus kormányt anélkül, hogy a munkásságnak ebből haszna lenne, sőt úgy vélte, hogy az elkerülhetetlenül fellépő anarchia nyomán reakciós, sőt fasiszta fordulat következhet be. Pozsarszkaja gondosan elemzi, hogy a szocialista párton belül 1936 tavaszán miként mélyült el ez a belső válság, már-már formális szakadásra került sor. a Caballero véleményét osztó madridi pártszervezet hogyan lépett fel a központi pártvezetőség ellen, Caballero miként adott ki olyan nyilatkozatokat, amelyek már a közvetlen proletár-forradalmi akciót vetítették előre, miként cáfolta ezt a pártvezetőség — amikor új helyzet állott elő a monarchiste szélső jobboldal aktivizálódásával, a legfelső katonai körök összeesküvésének kitudódásával. A régi ellentétek átmenetileg háttérbe szorultak, s több-kevesebb késéssel a kommunista-szocialista szövetség az ellenforradalmi veszély elhárítására megszilárdult. Ez az egység azonban a későbbiekben még újra és újra felbomlott, a régi ellentétek újra jelentkeztek. Besteiro és a jobboldaliak vezetői passzivitásba vonultak vissza, Caballero és Prieto azonban ismét ellentétes koncepciót hirdetett a párt számára. 1936 őszétől a párt. ós egyben a kormány vezetője Caballero lett. aki elsősorban a szocialisták ós szindikalisták egységének megteremtésére törekedett, régi felfogásához híven szocialista forradalom megvalósítására készült, amelynek során elsősorban és szinte kizárólag a szakszervezetekre óhajtott támaszkodni. Az általános politikai irányelvnek megfelelően a mezőgazdaságban szövetkezetek létesítését, a katonai életben a centralizált hadsereg helyett a milíciákat, az iparban pedig a munkáskollektívák, a szakszervezetek ellenőrizte termelés bevezetését támogatta. E gyorsított szocialista átalakulás azonban a Népfrontot, a fasiszta ellenes erők szélesebb összefogását és a katonai győzelmet veszélyeztette. A szocialista pártban a másik befolyásos áramlat vezéralakja Prieto volt. Miután 1936 előtt is a szocialista—baloldali köztársasági polgári pártok összefogását hirdette, 1936 után is ebből az alapelvből indul ki, s Caballeroval szemben a köztársaság munkásszocialista tendenciáit mérsékelni is igyekezett, hogy a polgári pártok számára az együttműködést a Nyugat polgári demokráciái számára pedig a köztársaság elismerését, támogatását könnyebbé tegye. Pozsarszkaja érzékelteti, hogy mindkét politikai koncepció és gyakorlat a maga végletességóben elhibázott volt. A szerző rávilágít, hogy a bonyolult helyzetben a helyes választ a kommunisták, ésaNegrin—Alvarez del Vayo és más szocialisták körül csoportosuló mag találta meg. A szerző érdeme, hogy néhány korábbi, az 1940—1950-es évekből származó könyv beállításával szemben nem egyszerűen a szocialista vezetők rossz szándékából, vagy kommünistaellenességéből vezette le a nehézségeket hanem az illetők általános politikai koncepciójából indult ki, s így történetileg is híven mutatja be a történeti mozzanatokat, politikai vitákat. Pozsarszkaja könyve mind kiterjedt forrásanyaga, mind gondos elemzései alapján értékálló, kitűnő munkát adott közzé ezekről a feledhetetlen évekről. JEMNITZ JÁNOS HÁROM TÖRTÉNETI MUNKA DÉL-ITÁLIA NEM OLASZ ETNIKUMAIRÓL O. Parlangèli : Storia linguistica e storia politica nell'Italia méridionale (Firenze, 1960) 207 1. -f- 4 tábla; Dél-Olaszország nyelvi és politikai történet c. Gerhard Röhl js : Neue Beiträge zur Kenntnis der unteritalieniscben Gräzität (München, 1962) 286 1. + 3 térkép; Ujabb adalékok az alsó-olaszországi görögség ismeretéhez, Roberto Perrone Gapano : Sulla presenza degli slavi in Italia e specialmente nell'Italia Méridionale (Napoli, 1963) 34 1. Szlávok jelenlétéről Olaszországban, különösen Dél-Olaszországban Olaszország jobbára úgy szerepel a magyar köztudatban, mint jellegzetesen egynemzetiségű ország, amelynek története, legalább ebből a szempontból, sokkal egységesebb és könnyebben áttekinthető, mint a soknemzetiségű közép- és kelet-európai országoké. A fenti három munka rendkívül tanulságos abból a szempontból, milyen színes kóp, szerteágazó kulturális kapcsolatok tárulnak a közhelyeken túl érdeklődő elé. A szerzők közül Roberto Perrone Capano kiindulásában részletesen mutatja be. hányféle nem olasz etnikumnak volt szerepe az olasz történetben: a francia és provanszál nyelv Piemontban és Corsicán, a katalán Szárdiniában, az észak-afrikai arab Máltán, az albán Szicíliában, Apuliában és Moliseben. a görög Kalábriában és Apuliában, a szlovén és horvát a velencei vidéken, a bajor ós alamann nómet különböző északi vidékeken stb. jelzik Olaszország európai, észak-afrikai és ázsiai etnikai kapcsolatait. A három munka a görög és szláv etnikumok eredetét és történeti szerepét elemzi — részben tudománytörténeti érdekessógíí 12 Századok 1969/4. sz.
