Századok – 1969

Történeti irodalom - Toynhee; Arnold J.: Change and Habit. The Callenge of our Times (Ism. Elekes Lajos) 779/IV

782 TÖRTÉNETI IRODALOM közöket. Szemléletének alapvetően idealista alapozásán túl elsősorban összehasonlító módszerének korábban is többször bírált elvontsága okozza, hogy megállapításainak legtöbbjével a korszerű tudományosság s kivált a történettudomány nem tud mit kezdeni. Mint már régebbi műveinek bírálói hangsúlyozták, összehasonlító módszere azért vezeti tévutakra, mert mitsem törődik a vizsgált jelenségek konkrét történelmi-társadalmi meghatározottságával; egybevetésüket elvégezhetőnek tartja elvont általánosságban mozgó szempontok vagy felületi-látszólagos egyezések alapján. Bármily nagy történelmi tényismeretre támaszkodik, bármily átfogó áttekintéssel uralkodik anyagán, az anyag kezelésének ez az önkényesen szuverén módja szükségképpen eredményez torzításokat vagy semmitmondó általánosságokat. Nem összehasonlító módszer ez, hanem annak meg nem engedhető kitágítása olyan területekre, amelyek kívül esnek a szakszerű, tudományosan indokolható összehasonlítás határain. Az ilyen úton kapott általánosítások, ha olykor tetszetősek is, légüres térben úsznak, nem nyújtanak biztos fogódzópontot. Márpedig a következtetések hosszú—önmagában logikus — láncolata ilyenekre épül fel. A fejezetek egymásutánja sokat elárul a módszerről és a gondolatmenet irányáról. A négy részből álló könyv első, legterjedelmesebb része, amely a „Korunk kihívása" főcímet viseli, a történelmi ismeretek útbaigazító értékével, az emberi természet tartós jellemvonásaival, a fejlődés gyorsulásával, az egyesítő és megosztó törekvések történelmi megnyilvánulásaival, a megosztó érzelmek felerősödésével foglalkozik. A második rósz: a politikai rendezés égető szüksége címen két kérdéskört vizsgál; az egyik a múltbeli „világhatalomra" törő politikai egységek történetének tanulsága, a másik a valóságos világállam — világra kiterjedő irányító hatalom — létrehozásának lehetősége. A harmadik rész a vallás — a régi világvallások és a vallásban elérhető személyes szabadság — problémáit vázolja a fentebb jelzett értékrendnek megfelelő felfogásban. A negyedik rész a korunkbeli technika fejlődésével kapcsolatos változások közül kiemeli a népesedés, a városiasodás, a gépesítés-automatizálás, a bőség és a szabadidő illetőleg az ezek növekedése nyomán várhatóan jelentkező társadalmi-kulturális-pszichológiai feszültségek és elképzelhető megoldásuk problémaköreit. Mint ebből az áttekintésből is nyilvánvaló, az elemzett kérdések tömege óriási. Tegyük mindjárt hozró, az elemzésükhöz felhasznált ismeretanyag mérete — bár a szerző nem ad részletes hivatkozásokat — lenyűgözően tekintélyes. Ám az eredmény, a már említett végkövetkeztetés, aligha áll összhangban az elérésére fordított hatalmas erőfeszítéssel. Mi lehet az mégis, ami ennyi és ilyen súlyos ellenvetés után magára vonja figyelmünket és arra indít, hogy ezt a sajátságos könyvet legalább bizonyos vonatkozásban megértéssel ós együttérzéssel tegyük le a kezünkből? Nem csupán a figyelemreméltó tárgyismeret, a találó részletbeli megállapítások nem csekély száma. Hanem mindenekelőtt a tárgy, az alapkérdés aktualitása ós a rokonszenvet ébresztő felelősségérzés, amelylyel a szerző a rendelkezésére álló eszközök teljes mozgósításával, humanizmustól fűtött tudós igyekezettel keresi a számára elérhető legtökéletesebb választ erre a valóban fontos, valóban égető, valóban korunk lényegéhez tartozó nagy kérdésre. Milyen az emberiség életútja? Hová vezet? Mit tegyünk, hogy az emberiség javát szolgáljuk vele? A kérdés ilyen feltevése akkor is együttérzést ébreszt, ha sem megválaszolásának fideista kicsengésével, sem a megoldáshoz felhasznált módszerekkel, sem a vizsgálódás alapjául vett történetfelfogással nem értünk egyet. Korunk lényegét, problémáinak tartalmát, megoldásuk irányát gyökeresen másképpen látjuk. Másként vélekszünk a történelmi folyamat jellegéről és tanulságainak használatáról is. De örvendeznünk kell. ha valaki — a maga körében nagy tekintélyű tudós — a maga gyökeresen eltérő módján, de emberi szóval és emberi felelősségérzéssel hívja fel a figyelmet (az ő szavát értők, az arra hallgatók figyelmét) ezeknek a kérdéseknek súlyára, megoldásuk keresésének történelmi felelősségére. Minden fenntartásunk és ellenkezésünk után ezért éreztünk nem csupán taszítást, hanem bizonyos vonzást is ennek a könyvnek elolvasásakor. És ezért szántuk el magunkat külön ismertetésére. Dokumentum ez. Nem csupán egy valamikor nagyhatású, ám előbb-utóbb kétségkívül lehanyatló történelemszemlélet és történetkutató módszer érdekességnek számító dokumentuma. Az emberi ős írói felelősségérzésé is, amelynek sajátos tragikuma, hogy alapállásának jellegzetes hibái következtében nem érheti el a maga elé kitűzött célt, nem képes valóban megvilágítani a probléma lényegét és megoldásának útját, nem tudja megoldani az elvont humanizmus számára mindig megoldhatatlan feladatot: a történelmi múlt tanúságtételre szólítását a történelmi jelen ós jövő érdekében. ELEKES LAJOS