Századok – 1969
Közlemények - Szakály Ferenc: A parasztvármegye történetéhez a XVII. században 690/IV
692 SZAKÁI.Y FERENC gos csatákat vívnak a parasztvármegyével és a törökkel. 8 Szekerekkel, zsákokkal érkeznek, s abát, fejtőt, rássát, karmazsin csizmát, fegyvert, pénzt, élelmet követelnek a kötelező „gazdálkodáson" felül. Végigjárják a házakat, elszedik a szegények fegyvereit, amelyet azok sokszor állataik eladásával szereztek (egyébként tartását a vármegyei instrukció is kötelezővé teszi9), mint a dömsödi Demke Mihály, aki egy tehenét adta el 6 forintért, hogy azon puskát vehessen. Az alföldi paraszt legféltettebb kincse, árutermelésének alapja az állatállomány volt. Viszont a mezőn, pusztákon élő rideg marhák voltak leginkább kitéve a végbeliek rablásainak. Az állatokat őrző néhány szolga csak ritkán tudta megvédeni azokat. így aztán itt a legtöbb kártétel is: Kovács György főhadnagyot azzal fenyegetik, hogy „harmincz avagy negyven marháddal kevesebb lészen", lovát és egy tehenét — levágva — máris elvitték. Jónás Máté csikósát a füleki Kis Géczi nevű katona „halálra verte", emiatt már ki sem mer a mezőre menni. A vezsinyiek alighogy felépítették elpusztult falujukat, a katonák elhajtották ökreiket. Nemcsak ez a forrás panaszolja ezt, de missilisek tömegében visszhangzik újra és újra a vád. A rablás és garázdálkodás válogatott formái mellett használják a katonák a jól előkészített cselt is. Kécskén történt. A falusiak kaszálni mentek a mezőre, a katonák már ott ólálkodtak. Midőn meglátták a parasztokat: Jön a török ! Jön a török ! sivalkodással elrohantak. Majd visszatérvén azt állították, hogy töröknek nézték őket, s menekülés közben sok kárt vallottak „portékájukban, zsákjaikban és köpönyegeikben", s azonnal megsarcoltatták az elámult parasztokat 10 tallérra és 1 vég abára. 1673-ban minden marhát elhajtottak Várkonyból, majd mondván, hogy mástól vették vissza, 100 magyar forintot követeltek s kaptak a parasztoktól. A katonák szemében a parasztvármegye ármányoskodásnak számított. Érthető, hogy a tiszteket ellenségeiknek tekintették, s elsősorban azokat sarcoltatták, nyomorították. Újból Kovács György vallomásából idézünk: „valahány rendbéli alá járó katona be jün falunkban, legh elseő elkalmatossága is az, az vármegye gondviselőit s tiszteit elő szólitván rut éktelenül szidalmazván eököt", fenyegetik. Néhány sorral odébb: „annak előtte circiter hat esztendővel ugyan ot lakozó Szöcs Tamást halálra is verték, és két bokor czismára sarczoltadták". Még mindig jobban jártak azonban, mint az abonyi Pogrányi György korábbi paraszthadnagy, akibe egy Czima nevű katona bele lőtt, s megölte.10 Az izsáki parasztok közül, mikor a vagabundusokat üldözték, a katonák többnek kezét, lábát összetörték. A parasztvármegyei instrukció megengedte ugyan a parasztoknak, hogy a végbeliek ellen felkeljenek, és közülük a gonosztevőket az alispánhoz szállítsák büntetésre, de rengeteg megkötéssel.1 1 A parasztok tapasztalhatták, hogy többnyire büntetés nélkül menekednek meg a latrok, hogy aztán annál inkább 8 Forrásunk is több bolyon említi azt, hogy a garázdálkodókat a törökök levágták. — Kandra К. : i. h. G99. 1.: 1668-ban a törökök több. mint 100 portyázót vágtak le. — I. m. 701. 1.: 1669-ben az ónodi katonák egy Zaránd megyei faluból ökröket hajtottak. A jonoi törökök rajtuk ütöttek, az összecsapás azonban az ónodiak győzelmével végződött. 64 törököt vágtak le. 9Pm. Lt. AMP. 1667. nr. 2. 5. pont. 10 Vö: Pm. Lt. T. I. 1666. nr. 13, az említett Balassa György halála. 11 Pm. Lt. AMP. 1667. nr. 2. 4. pont: 13 alpontban sorolja fel azokat az eseteket, amikor szabad feltámadni a végbeliek ellen. Érthető, hogy ezek között nem volt nehéz kibúvót találni.
