Századok – 1969

Tanulmányok - Ormos Mária: A Rajna-vidék német megszállásának közép-európai hatása 664/IV

672 OBMOS MÁBIA esetben óvatos magatartást tanúsítana, s Franciaországra és Angliára kívánná bízni a cselekvést. Beck lengyel külügyminiszter pedig Léon Noël francia nagykövet előtt rendkívül szkeptikusan nyilatkozott a demilitarizált zóna fenntartásának lehetőségéről, s utalt arra, hogy benyomása szerint annak megvédésére Olaszország sem vállalkoznék. A belga kormány álláspontja annál különösebb volt, mert tisztában volt azzal, hogy mihelyt Németország fegyverkezését befejezte, s arra módja nyílik, kirobbantja Keleten a háborút, ami pedig egész Európát lángba borítja majd. A jelek szerint a francia kormányt leginkább Anglia álláspontja érdekelte. Miközben a német előkészületek hírei sokszorozódtak, a francia kormány még mindig úgy vélte, bőségesen van ideje különböző tárgyalásokra és előkészületekre. Többféle alternatívával számolt. Lehetségesnek vélte, hogy Németország formailag nem szakít Locarnóval, s Maurin hadügyminiszter szerint a szerződés már megtörtént megsértése, a katonai személyek odaküldése nem olyan nagymérvű, hogy a németek le ne tagadhatnák. Feltételezték továbbá, hogy a német kormány esetleg deklarálja Locarno felmondását, de nem vonultat be csapatokat, s erre az esetre azt vélték helyesnek, ha Angliával előzetesen megállapodva a francia kormány a Népszövetséghez fordul. Ez alkalmat ad a tárgyalásokra s valamilyen kompromisszum létesítésére. Arra az esetre, ha Németország nemcsak beszél, de határozottan cselekszik is, a francia kormánynak nem volt elképzelése. Közben azonban az angolok tették fel neki ezt a kérdést, mire a vezérkari főnökök február 19-én megbeszélést tartottak. Itt Gamelin tábornok kijelentette: „nem lehet számításba venni, hogy Franciaország egyedül megszállhatná a demilitarizált zónát", csupán arról lehet szó, hogy erre az esetre bizonyos elővigyázatossági intézkedéseket tegyen. Egyébként úgy vélte, hogy a zónát legalább 1940—42-ig fenn kellene tartani, addig, amíg Franciaországban az úgynevezett „hiányos korosztályok" kerülnek sorozás alá, tehát azok a fiatalok, akik az első háború idején születtek. Véleménye szerint vég nélkül nem lehet Németországot megakadályozni abban, hogy „határain belül azt tegye, amit akar", de Franciaországra nézve ez 1942 után sokkal veszélytelenebb lenne, mint 1936-ban. A külügyminisztérium kénytelen volt megállapítani, hogy Maurin hadügyminiszter tervezete nem válaszol a lényeges kérdésekre, nem mondja meg, hogy amennyiben a népszövetségi eljárás nem lesz kielégítő, úgy Franciaországnak mit kell tennie, nem tartalmaz javaslatot sem óvatossági rendszabályokra, sem egy pozitív visszavágásra és semmiféle elképzelést nem tartalmaz az ellenfél megfélemlítésére vagy visszavonulásra kényszerítésére. Nem járt pozitív eredménnyel az említett vezérkari konferencia sem. Ezzel szemben a hadügyminisztérium február 25-én a francia—szovjet szerződés ratifikálása ellen, illetve elhalasztása mellett foglalt állást. Egy feljegyzése megállapítja, hogy a ratifikálás maga után vonhatja a demilitarizált övezet megszüntetését, ami által Franciaország elveszti biztonságának utolsó elemét. „A francia—szovjet paktum rövid időn belül való ratifikálásának hasznos volta tehát — olvasható e feljegyzésben — kérdésessé válhat, és a honvédelem legfelső szempontjaiból hasznosnak tűnnék azt elhalasztani." A francia kormány, ahelyett, hogy a német vádakat, melyek szerint a szovjet szövetség ellentétben áll Locarnóval, erélyesen elutasította volna, igyekezett magyarázkodni és felajánlotta, hogy ezt mint jogi kérdést a hágai Nemzetközi Bíróság elé terjeszti. Az újabb engedékenység természetesen nem ért célt. A német külügyminisztériumban kijelentették, hogy amennyiben ezt