Századok – 1969
Tanulmányok - Ormos Mária: A Rajna-vidék német megszállásának közép-európai hatása 664/IV
666 ORMOS MARIA döntő megerősödését a Földközi-tenger övezetében, s különösen ellenére volt a francia—olasz szövetségen alapuló „latin" túlsúly ezen a tengeren, szembefordult az olasz akcióval. A brit vétó gondolkodásra kellett késztesse a francia kormányt is. Támogatása Olaszország számára mind csekélyebb értékűvé vált, s ez a francia—olasz közeledés megszakadására vezetett. Angliától fenyegetve és Franciaországtól elszakadva Olaszország mind gyengébbé vált, s mind nagyobbra értékelte a német szimpátiát, az egyetlent, ami az olasz gyarmati háborúval kapcsolatban megmutatkozott. Mindezek alapján senki sem kételkedett abban, hogy Stresa szelleme meghalt, s Locarnoban vállalt kötelezettségeinek Olaszország sem kíván már eleget tenni. Nem sok erélyt mutatott a várható német akciókkal szemben a francia kormány sem. Miután egyre láthatóbbá vált, hogy sem Angliától, sem Olaszországtól nem várhat sokat, objektív értelemben nőtt számára a Szovjetunió • állásfoglalásának jelentősége, a lehetséges szovjet szövetség súlya. Am a francia külpolitikai vezetők óvakodtak attól, hogy ezen a téren elhatározó lépést tegyenek. Az 1935 májusában megkötött francia—szovjet egyezmény nem rendelkezett a végrehajtás garanciáival. A kölcsönös segítség kötelezettségét francia kívánságra a Népszövetség Tanácsának állásfoglalásától tették függővé, az egyezményt katonai szerződés nem egészítette ki. A francia kormány ennek ratifikálását is egyre halogatta, úgy hogy az egyezmény 1936 elejéig még nem lépett életbe. Természetesen ez a tény és a Franciaországban erősödő szovjetellenes áramlat bizalmatlanságot keltett a szovjet kormányzatban. Ugyanakkor a közép-európai francia szövetségi rendszer 1933-tól kezdve folyamatosan gyengült. A francia törekvést Ausztria függetlenségének a dunai államok bevonásával történő garantálására nem koronázta siker, az úgyne- ' vezett dunai paktum a magyar—kisantant ellentéteken megbukott. Egyetlen közép-európai állam sem látta biztosíthatónak az osztrák különállást, s ezért nem volt hajlandó kötelezettséget vállalni. Midőn 1935 nyarától az olasz— német kapcsolatok fokozatosan javultak, előrevetítette árnyékát az olasz fordulat lehetősége is. A világ politikai közvéleménye lassankint meggyőző- 1 dött arról, hogy a nácik következő Anschluss-kísérletét Olaszország már nem fogja, de az abesszin kaland miatt bekövetkezett meggyengülése miatt nem is igen tudja megakadályozni. Magától értetődő, hogy a német háborús törekvések gátját képezhető erők egységének széthullását és meggyengülését a náci kormány elsőként érzékelte, s csak az alkalmas ürügyet várta, hogy következő agresszív lépését végrehajthassa. Az ürügyet 1936 elején a francia—angol katonai tárgyalások, de különösen a francia—szovjet kölcsönös segélynyújtási szerződés végrevalahára végrehajtott ratifikálása szolgáltatta. Az igazi ok azonban abban rejlett, hogy a német kormány meggyőződhetett arról, hogy tervezett lépésével, a Rajna-vidék megszállásával szemben a locarnói garantálók: Anglia és Olaszország nem tesz majd lépést. A német kormány nagyon jól tudta, hogy az angol—francia tárgyalások szűkkörűek, egyáltalán nem vonatkoznak Németországra, a náci sajtó 1936 legelején mégis heves támadást kezdett az érdekeltek ellen a tárgyalásoknak tulajdonított németellenes tendencia miatt. A két vezérkar közötti megbeszéléseket angol kezdeményezés előzte meg. Előbb egy úgynevezett légi Locarnóról volt szó, amibe az angolok formailag Németországot is be akarták vonni, a törekvés azonban azt a valóságos angol félelmet tükrözte, hogy a levegőben egy váratlan német attak esetén Anglia is sebezhető. Ebből a félelemből
