Századok – 1969
Tanulmányok - Gerics József: Árpád-kori jogintézmények és terminológia törvényhozásunk egyik keltezetlen emlékében 611/IV
638 OKIlICS JÓZSEF magyar oklevélarenga kiáltó ellentétben állt a magyar király hatalmának helyzetével az országon belül, de jelképe lehet14 2 az utókor előtt annak az erő-4. évf. (1968) 2 — 9. és 184.'1. és Heinrich Fichtenau: Arenga. Spätantike und Mittelalter im Spiegel von Urkundenformeln (MIÖG Ergänzungsband, XVIII, 1957) 178. 1. 142 A magyar király „prineeps legibus solutus" voltának első említését ez az oklevél tartalmazza. Ez az oklevél az Albert osztrák herceggel való békekötésről szól. Ő 1282-ben apjától, Rudolf császártól olyan arengájú privilégiumot nyert, amely a császár törvénytől nem korlátozott voltát emlegeti. (Idézi Fichtenau, az előző jegyzetben említett munkájában és helyen.) Ezen kívül Albert hercegi kancelláriájában működtek olyan notáriusok is, akik korábban a császári kancelláriában tevékenykedtek. Joggal merülhet fel tehát a kérdés, hogy a békeoklevél arengája nem egyszerűen az osztrák gyakorlat terméke-e, amelynek esetleg semmi köze a magyar praxishoz és így szabad-e az arengát a hazai ideológiai fejlődést is tükröző adatnak tekinteni. Ezt a kérdést más alkalommal talán bővebben is megvizsgálhatom, e helyt a mostani tanulmányomban követett eljárás igazolására a következőket szeretném megjegyezni. Az oklevél a „törvénytől nem korlátozott fejedelem" tételt nem a contextus-tól független szóvirágként, hanem nagyfokú szerkesztői tudatossággal alkalmazza. Az arenga szorosan összefügg az oklevél rendelkező részeivel is. Szerkesztői ,,principes"-en konkrétan a magyar királyt és az osztrák herceget értették. Az oklevéladók magukat „ordinatores et arbitratores per illustrissimos principes And[ream] . . . Vngariae regem, . . . [et] Al[bertum] . . . ducem Austrie . . . deputati"-nak írják, megbízóikat pedig ismételten „preillustrissimi principes", „predicti principes" megnevezéssel illetik, nevükben kötelezettséget vállalnak arra, hogy a rablókra és útonállókra a princepsck büntetése fog lesújtani, András királyságát és Albert hercegségét „catholiei principatus"nak nevezik stb. Vitathatatlan tehát, hogy az arengában említett „terrarum principes lege soluti" azonos Andrással és Albert herceggel. Különös fontossága van emellett az arengában a „terrarum principes" kifejezés birtokos jelzőjének. Ezzel ugyanis Andrást és Albertot nemcsak a római princeps-től, a császártól határolták el, akire a „lege solutus" jelző eredetileg és kizárólagosan vonatkozott, hanem az oklevélben szintén principes-nek írt osztrák és magyar előkelőktől is. Talán ezen a ponton mutatható ki elég tisztán a magyar megbízottak közremunkálása az arenga szövegének kiválasztásában, átalakításában és alkalmazásában. Igaz, hogy a „prineeps terrae" kifejezés a „dominus terrae" szinonimája, és a németországi jogi terminológia gyakran használta a tartományúr Landesherrschaft-jának, Landeshoheit-jének kifejezésére is. (Ernst Mayer-. Deutsche und französische Verfassungsgeschichte vom 9. bis 14. Jahrhundert. Leipzig, 1899. II. köt. 403—404. 1. és jegyzet, Hermann Conrad: Deutsche Rechtsgeschichte. Karlsruhe. 19622. I. köt. 188, 309, és köv. 1. Vö. F. Keutgen: Der deutsche Staat des Mittelalters. Jena. 1918, 68. 1. 77. jegyz., 130, 135.1. stb.) A XIII. századi forrásokban azonban emellett találkozunk a magyar királynak mint legfőbb földesúrnak „dominus terrae" jelölésével: az 1231. évi Aranybulla 33. cikke a királyt mint „dominus terrae"-t különbözteti meg a földesúrtól, a „dominus fundi"-tól, (Váczy Péter: A szimbolikus államszemlélet kora Magyarországon. Budapest. 1932. Minerva Könyvtár, XL, 58. 1. 22. jegyz., Eckhart Ferenc: A szentkorona-eszme története. Bpest. 1941. 36. 1.), 1271-ben pedig V. István békeoklevele szól olyan Magyarország határain belül fekvő várakról, „quorum principale dominium ad nos pertinet". (ÀUOIII. köt. 249. 1.). Ezek az adatok közvetlen hazai előzményei annak a felfogásnak, amely az Alberttal kötött szerződés pontjaiból kicsendül és amely pontok, mint a magyar király jogát biztosító kikötések, a magyar küldöttek munkájának eredményeként kerültek az oklevélbe: „dominus Al[bertus] dux restituet omnia castra iuris regalis ad regem et regnum immediate spectantia, videlicet Castrum Posoniense cum civitate et suis pertinenciis regalibus et civitatem Tyrnensem cum suis attinenciis universis . . . Item quod dominus rex quemlibet de Austria vei de qualibet parte Alamannie in aquisitis iusto in Vngaria possessionibus et iuribus conservabit, salva in omnibus auctoritate iurisdicionis ordinarie ad regem tamquam ad verum et legitimum tocius terre dominum pertinente." Ez utóbbi pont szövegezése kiváltképpen tanulságos: a magyar királynak már korábbról is ismert „dominus terrae" volta címén „ordinaria iurisdictio"-t tulajdonít. Az ordinaria iurisdictio fogalma a római jogból származik. (Lásd W. Kaempfe idézett munkáját valamint H. E. Feine: Vom Fortleben des römischen Rechts in der Kirche, Zeitschr. d, Savigny-S'iftung f. Rechtsgesch. Can. Abt. XLII [1956] 21. 1.)
