Századok – 1969
Krónika - Beszámoló Gábor Sándorné kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 557/II–III
558 KRÓNIKA tanácsokba csak a szociáldemokraták juthattak, de az 1918 őszén létrehívott Volkswehrben a kommunisták által szervezett, a Volkswehrbe beolvadó Vörös Gárda kópeztei a forradalmi magot. A rendőrség vezetője, Schober, gyenge lett volna a polgári rend megóvására, ha nem kap közvetett segítséget a szociáldemokrata vezetőktől. — Az őszirózsás forradalom ős Ausztria kapcsolata 1919. március 21-ig nem fejlődhetett a kellő mértékben, mivel a burgenlandi kérdés állandó feszültséget okozott. Ugyanakkor a Bécsben összpontosuló antant-missziók jóindulatát az osztrák szociáldemokraták mindenképpen igyekeztek megnyerni, s mivel a nyugati demokráciákat tekintették példaképüknek, antibolsevista, a proletariátus diktatúráját elvető álláspontjukkal kiérdemelték bizalmukat. A disszertáció ezután a Tanácsköztársaság és Ausztria kapcsolatának alakulását írja le. Az osztrák kommunista mozgalom a Tanácsköztársaság kikiáltása után fellendült; osztrák forradalmárok nagy számmal jöttek harcolni a Vörös Hadseregbe. Az osztrák szociáldemokrácia csak szavakban fogadta lelkesen a magyar proletárdiktatúrát. Az osztrák burzsoázia a bolsevizmus közelségének veszélyétől megriadva hozzájárult nagyjelentőségű reformtörvények meghozatalához, viszont a szociáldemokraták segítségével szerelte le az április 17-én kirobbant megmozdulást. A Tanácsköztársaság segítette az osztrák kommunisták munkáját, agitátorokat küldött Ausztriába (Bettelheim Ernő), s anyagi segítséget is nyújtott. Június 15-én az OKP vezetőinek bebörtönzése miatt szervezett tüntetésnek a rendőrök sortüze vetett véget. Július 21-én a szovjet és magyar proletárállam melletti szolidaritási tüntetés azonban demonstrálta az osztrák baloldali munkások szimpátiáját a tanácshatalom iránt. A szociáldemokraták igyekeztek fékezni ezt a „kommunista hatást", s mind sajtójukban, mind diplomáciai síkon számos vonatkozásban nehezítették a Tanácsköztársaság ausztriai kapcsolatainak fejlesztését. A gazdasági egymásrautaltság — Ausztria részéről a magyar mezőgazdaságra, Magyarország részéről az osztrák iparra — gazdasági szerződések kötésére vezetett. Az állami áruforgalmon kívül igen jelentős volt a csempészkereskedelem. Sok nehézséget okozott a korábbi államközössógből származó közös javak és közös ügyek likvidálása. Az osztrák kormány a nyugati hatalmak támogatásával jelentős akciókat folytatott a tanácskormány által szocializált, korábban magyar ós külföldi tulajdont képező tőkés vagyonok, részvények kimentésére is. Az osztrák kormány menedékjogot adott a magyar ellenforradalmároknak, s nem lépett fel határozottan még olyan akcióik ellen sem, mint pl. a bankgassei követség kirablása, vagy a bruck-i ellenforradalmi támadás. A Tanácsköztársaság megdöntése után a magyar népbiztosoknak is menedékjogot adott, s ezzel sok kommunista életét megmentette. Politikai tevékenységüket azonban korlátozta, nem élvezhettek olyan szabad mozgást, mint az ellenforradalmárok a Tanácsköztársaság idején. Az osztrák burzsoázia, a többi burzsoáziához hasonlóan, örömmel fogadta a Tanácsköztársaság leverését, s e vereségnek is része volt abban, hogy az osztrák munkásságnak korábban adott kedvezményeket fokozatosan visszavonhatták. Az 1966. július 4-én megtartott vitán először Diószegi István kandidátus mondta el opponensi véleményét. Kiemelte a disszertáció fontos célkitűzését: nemzetközi forradalmi mozgalom történetének keretében megvizsgálni, hogy a polgári demokratikusból szocialistává érett magyar forradalom és a polgári demokratikus szinten megrekedt, osztrák forradalom kapcsolatai milyenek voltak? A szerző a feldolgozás során bebizonyította, hogy nemcsak a magyar, de a külföldi forrásoknak is remek isinerője, aki igyekszik állításait a fellelhető dokumentumokkal minden esetben alátámasztani. Az ausztriai 1918—1919-es fejlemények szintetikus feldolgozása, mint a főkérdés — a szocialista forradalom Ausztriára való átterjedésének feltótelei — tisztázására irányuló törekvés kiindulópontja, kétségtelenül helyes. Különösen kiemelendők a szociáldemokraták külügyi programjának, a forradalmi átalakulásról vallott felfogásának stb. elemzése. A szocialista fejlődés szempontjából vizsgálva a helyzetet, valóban alapvetően fontos a kormányon lévő osztrák szociáldemokraták politikájának elemzése. E politika a szocialista forradalom továbbterjedésének akadályozására irányult, de a Tanácsköztársaság létéből tőkét is kovácsolt. Helyes, hogy a szerző mindezek megmutatása közben a hangsúlyt arra a segítségre helyezi, melyet a magyar tanácsállam kapott az osztrák munkástömegektől, az osztrák köztársaságtól. Megítélése szerint azonban a szerző a kapcsolatokat túlságosan is szélesen értelmezi: mindazt, ami Ausztriában magyar vonatkozásban történik — tárgyalja. így a bécsi antantmissziók és a bécsi magyar ellenforradalmárok tevékenységét is. Ugyanakkor igen pozitív, hogy nagy helyet kaptak a gazdasági kapcsolatok s az osztrák-magyar közös háztartás felszámolásának bemutatása. Kritikai észrevételeket kell azonban tennie a szerző bizonyítási eljárásával kapcsolatosan. A szerző pl. részletesen foglalkozik a kérdéssel: szállított-e Ausztria fegyvert