Századok – 1969

Krónika - Beszámoló Gábor Sándorné kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 557/II–III

KRÓNIKA 557 seiben. Ma, tíz évvel később még szélesebb bázison, komoly eredményekkel a hátunk mögött, folytathatjuk a szintetizáló munkát. A tanácskozás résztvevői elsősorban a ma is különösen aktuális elvi-ideológiai kérdéseket vitatták meg. Az előadók és a korreferensek egyike-másika maga is rámutatott, hogy a kutatásokat természetesen még ma sem lehet befejezettnek tekinteni, jónóhány feladat még megoldásra vár. Ha nem is kutatási feladatként, de jogos igényként merült fel a külföldi hozzászólók részéről legújabb tudományos eredményeink szélesebb körű, idegen nyelvű publikálása, ugyanakkor a magyar kutatók égetően szükségesnek tartották az újabban hozzáférhetővé váló külföldi levéltári és más források, valamint a külföldi történetírás eredményeinek jobb megismerését és kritikai vizsgálatát, ami viszont a hazai és a külföldi történészek folyamatos alkotó együttműködése nélkül nem képzelhető el. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóján rendezett nemzetközi összetételű tudományos ülésszak újabb alkalom volt arra, hogy mintegy évtizedes szorgos nemzetközi méretű kutató és feldolgozó munkáról a szakértők számot adjanak. A tanácskozás egyik legfőbb eredménye, hogy újabb tényanyagok feltárása mellett nagy súlyt kapott a különböző kérdések közötti összefüggések vizsgálata, a korábban vitás értékelések árnyaltabb vizsgálata. Félévszázaddal a Tanácsköztársaság kikiáltása után úttörő jelentőségét és a mai nemzetközi munkásmozgalom számára élő aktualitását mutatja az a tény, hogy az első magyar proletárhatalom létrejöttével összefüggő alapvető elvi kérdések kerültek az érdeklődés középpontjába. Ezért nem véletlen, hogy oly nagy figyelmet szenteltek a békés átmenetnek, a pártegyesülésnek, a szociáldemokratizmusnak, a munkásosztály szövetségeseinek, a nemzeti és nemzetközi érdekek összeegyeztetésének, s általában a nemzetközi tényezők szerepének a vizsgálatára. Ha nem is alakult ki minden vitatott kérdésben nézetazonosság, a Tanácsköztársaság nemzeti és nemzetközi jelentőségét a tanácskozás valamennyi hazai és külföldi résztvevője elismerte. Azt a gondolatot erősítették meg, amit Liptai Ervin Kun Bélára hivatkozva úgy fogalmazott meg, hogy ,, . . . a világforradalomnak előharcosai voltunk, internacionalisták — nem szóval, de cselekedettel. Nem bírtuk ugyan megőrizni a nemzetközi imperializmusnak ránk zúduló özönével szemben a világforradalomnak ezt a kicsiny ós gyönge tűzhelyét, amelyet Magyarországi Tanácsköztársaságnak hívtak. Mindenkinél inkább hozzájárultunk azonban ahhoz, hogy a világforradalom nagy és hatalmas tűzhelye: Szovjet-Oroszország megbirkózzék a nemzetközi ellenforradalom hullámaival, melyek éppen a Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltásakor kezdték elérni legmagasabb pontjukat." Tóth István BESZÁMOLÓ GÁBOR SÁNDORNÉ KANDIDÁTUSI DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJÁRÓL Gábor Sándorné : Ausztria és a Magyarországi Tanácsköztársaság című kandidátusi disszertációja a Monarchia felbomlása utáni Ausztria és Magyarország kapcsolatának főbb kérdéseit vizsgálja s már bevezetőben felveti: miért jöhetett létre kapcsolat a polgári demokratikus forradalom, majd a tanácsköztársaság Magyarországa ós az osztrák köztársaság között? Mint megállapítja, szerepet játszott ebben a két „volt uralkodó nemzet" gazdasági, politikai egymásrautaltsága, összefonódása; az, hogy Tanács-Magyarországot a burzsoá államok közül csak Ausztria ismerte el, s hogy az osztrák kormányban helyet foglaló szocialisták reményt kelthettek a magyar kommunistákban: talán Ausztriában is tanácskormány jöhet létre. Az első fejezet Ausztria bel- és külpolitikai helyzetével foglalkozik, a Monarchia felbomlásától a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásáig. Megállapítja: az osztrák munkásság kedvezőbb helyzetben volt a magyarországinál, s ez jelentősen hozzájárult a hatalomba való „békés belenövés" elképzelésének túlsúlyba kerüléséhez a szociáldemokrata párton belül; a földbirtok megoszlása nem volt annyira aránytalan, mint Magyarországon, s így a parasztságban kevesebb forradalmi energia halmozódott fel; jelentős volt az osztrák burzsoázia súlya a gazdasági-politikai életben. A Monarchia felbomlásával ez a burzsoázia meggyengült, s a most már önálló Ausztria szén- és élelmiszerellátásában is zavarok mutatkoztak. A szociáldemokrata párton belül a centristák kerültek előtérbe, akik „minden diktatúrát" támadtak, scsak annyiban támaszkodtak a proletariátusra, amennyiben ez koalíciós partnereikkel szemben, mint bázis, szükséges volt. 1918 november elején alakult meg a Kommunisták Német-Áusztriai Pártja. A szerző méltatja a fiatal párt jelentőségét, majd rámutat kezdeti szektás hibáira, nem kellő felkészültségére és a szociál. demokrata vezetőkkel szembeni illúzióira. A munkáshatalmi szervek közül a munkás. 18 Századok 19C9/2—3