Századok – 1969

Krónika - Tudományos ülésszak a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából (Tóth István) 536/II–III

544 KRÓNIKA negatívabban értékelte és magyarázatot keresett arra, hogy a csehszlovák munkásosztály miért nem segítette eléggé a magyar munkásosztályt. Ennek okát abban jelölte meg, hogy a cseh burzsoázia nem vesztett háborút., nem járatta le magát, megfelelő politikai gyakorlattal és hatalmi eszközökkel rendelkezett, a maga oldalára tudta állítani az erős csehszlovák szociáldemokráciát, s ezzel szemben a forradalmi proletariátusnak még nem volt saját pártja. Ehhez még hozzátette, hogy a csehszlovák közvélemény a Magyar Tanácsköztársaság hadseregében — annak ellenére, hogy vörös zászlók alatt menetelt •*- annak az országnak a hadseregét látta, amelynek uralkodó osztályai a múltban a szlovák nemzetet sem akarták elismerni és Csehországhoz való csatolását gátolták. Vietor professzor annak a véleményének adott hangot, hogy a Magyar Tanácsköztársaság vezetőinek internacionalista megnyilatkozásai ellenére a Vörös Hadsereg tisztikarának egy része a múltból maradt álláspontot képviselte. Ezért a Magyar Vörös Hadsereg jelenléte Szlovákiában nem hatott katalizátorként. A Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása véleménye szerint nem váltott ki megfelelő visszhangot. Ennek okát abban látta, hogy 1919 történelmi eseményei a csehszlovák társadalom belső fejlődési törvényeivel ellentétben egy törvényszerű fejlődési szakaszt ugrottak át. Rámutatott arra, hogy a szlovák köztársaság kikiáltásától a magyar kommunisták azt várták, hogy az új forradalmi gócpont mozgósítja majd a forradalmi erőket, elsősorban a Cseh- és Morvaországban. Feltételezték, hogy osztályharc újabb eredményeinek hatására az utódállamok kormányai hajlandónak mutatkoznak majd tárgyalni és esetleg különbékét kötni a Magyar Tanácsköztársasággal. A Szlovák Forradalmi Kormányzótanács viszont nem Szlovákia önnállóságára törekedett, hanem ellenkezőleg, a szlovák proletariátus a cseh proletariátussal a legszorosabb állami kötelékben kívánt élni. Ügy képzelték, hogy a szlovák Tanácsköztársaság a Csehszlovák Köztársaságban kiépítendő proletárhatalom kiinduló pontja lesz: hogy a világforradalom során Szovjet-Oroszország ós a Magyar Tanácsköztársaság segítségével új szovjet köztársaságok föderációja, ,,a nemzetközi tanácsköztársaság" alakul majd meg, melyben a volt Osztrák-Magyar Monarchia dolgozó népei nemzeti tanácshatalmakat alakítva, egyenrangú helyet kapnak. Erre a forradalom vezető erejének hiányában 1919-ben nem volt lehetőség. Andics Erzsébet akadémikus, Vietor álláspontjára reagálva megjegyezte, hogy érveinek azzal a részével, hogy mi miért történt, egyetért, de az azóta eltelt félévszázad már szükségessé teszi annak a kimondását is, hogy mindez összhangban volt-e a csehszlovák munkásosztály érdekeivel, vagy sem. Ma már azt is meg kell mondani, hogy a cseh burzsoázia akkori politikája a nemzeti érdek és a nagy néptömegek érdekei szempontjából nem volt jó politika. A csehszlovák dolgozó tömegek érdekei azt kívánták volna, hogy a nemzeti kórdós polgári vagy szocialista alternatívája közül az utóbbit válasszák. A hadsereg tisztikarával kapcsolatban megjegyezte, hogy az sem lehet független a hatalomtól — és ez esetben a Magyar Tanácsköztársaság forradalmi hadseregéről van szó — még akkor sem, ha a hadsereg jelenléte bizonyos incidensekkel jár. Végül annak a véleményének adott hangot, hogy akut forradalmi helyzetben a munkásosztály legöntuda- i tosabb részének kötelessége a forradalmi munkáshatalom maximális támogatása. Ez vonatkozik Csehszlovákiára, a Magyar Tanácsköztársaság és Szovjet-Oroszország támogatásával kapcsolatban és ezt még a kommunista párt nélkül is meg kell tenni. A. Porfeanu román történész az 1918-as polgári demokratikus forradalom erdélyi visszhangjáról beszélt korabeli sajtóra és visszaemlékezésekre hivatkozva. Számos adattal bizonyította a románok szimpátiáját és részvételét a magyar forradalmakban és kiemelte, hogy a magyar polgári demokratikus forradalom hibái ellenére nagy jelentőségű volt a Habsburg-uralom megszüntetésében és abban, hogy a proletárd iktatúra bevezetője lett. Szekér Nándor, a munkásmozgalom régi harcosa hozzászólásában elítélte a csehszlovák burzsoázia területszerző intervencióját, Andics Erzsébettel egyetértve hangsúlyozta, hogy a csehszlovák munkásságnak saját burzsoáziája ellen is harcolva támogatnia kellett volna a Magyar Tanácsköztársaságot. Bírálta azt a felfogást, amelyik a Tanácsköztársaság megdöntésében a külső túlerőnek döntő szerepet tulajdonít. Szovjet-Oroszországnak az intervencióval szembeni sikereire hivatkozva sokkal nagyobb súlyt helyez az önálló kommunista párt hiányára. Az első szekció következő nagy témaköre a szocialista forradalom békés úton történő győzelmének kérdése volt. Ezt a kérdést elemezte Kárpáti Sándor, a Politikai Főiskola adjunktusa A proletárforradalom győzelmének viszonylag békés útja hazánkban 1919 márciusában és jelentősége a marxi —lenini forradalomelmélet számára című korreferátumában. Kárpáti Sándor helyesen mutatott rá arra, a békés út nem revizionizmus, hogy a békés út lehetőségéről szóló elmélet is szerves része a klasszikusok megállapításainak. Ezzel a kérdéssel már a fiatal Engels is foglalkozott. Különösen nagy történelmi jelentő-