Századok – 1969

Krónika - Tudományos ülésszak a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából (Tóth István) 536/II–III

KRÓNIKA 543 cialista irányba és megvalósítják a radikális tömegmozgalmak — többnyire spontán — szocialista forradalmi törekvéseit. Magyarországon a polgári vezetés (többek között a nemzeti kérdésben is megnyilvánult) tehetetlensége miatt bukott meg. Ezzel szemben Jugoszláviában, Romániában, Csehszlovákiában a nemzeti kérdés az uralmon levő, vagy uralomra került polgárság helyzetét segített megszilárdítani, miután annak vezetésével évszázados nemzeti törekvések megvalósítására nyílt lehetőség. Magyarországon a nemzeti kérdést az adott időben főleg a szocialista forradalmat elősegítő, a szomszédos országokban a szocialista forradalmat hátráltató tényezőnek kell tekintenünk. E különbség kialakulásában meghatározó szerepet kell tulajdonítanunk a szomszédos népek nemzeti fejlődésbeli egyenlőtlenségének. Magyarországon pedig 1918-ig mind a nagybirtokosok, mind az ipar és banktőkések nagyobb részt magyarok és németek voltak. így a nem magyar ipari és agrárproletárok rendszerint nem saját nemzetbeli, hanem magyar, illetve német kizsákmányolóval állottak szemben. Ha ehhez hozzávesszük azt a nemzeti elnyomást, amely ténylegesen létezett és a nem magyar népek minden osztályát sújtotta, nem nehéz megérteni, hogy az alapvető osztályellentétek is nagy mértékben nemzeti ellentéteknek tűntek, illetve így lehetett azokat feltüntetni. A nemzeti polgári-kispolgári mozgalmak ezt a tényt tudatosan ki is haszrálták abban a törekvésükben, hogy saját nemzetbeli dolgozóikat kivonják az internacionalista munkásmozgalom hatása alól és saját hatásuk körébe vonják őket. Amíg viszont a cseh, a szlovák, a román, a horvát, a szerb parasztok zömének tudatában az a téves felfogás uralkodott, hogy alapvető érdekeik — nemzeti alapon — azonosak saját polgárságuk érdekeivel, mert mindannyian német —magyar nemzeti elny omást szenvednek, amíg ezeket a dolgozókat saját tapasztalatuk és internacionalista pártjuk meg nem győzte arról, hogy a nemzeti felszabadulás nyújtotta tényleges előnyökön túl saját burzsoáziájuk, földesuraik is lényegében ugyanúgy kizsákmányolják őket, mint a németek és a magyarok, addig országukban nem lehetett szó a szocialista forradalom megvalósításáról, nemzetközi proletáiösszefogásról. A Tanácsköztársaság nemzetiségi politikáját vizsgálva rámutatott arra, hogy amikor a Tanácsköztársaság önrendelkezést elismerő politikáját elemezzük, akkor azt is meg kell említenünk, hogy ez a politika nem a nemzetek, hanem a dolgozók, a proletárok önrendelkezését hangsúlyozta. Ez politikai jelszóként — amint azt Lenin az OK(b)P VIII. kongresszusán lezajlott vitában kimutatta — helytelen volt, s nyilván nem segítette elő, hogy a nemzeti kérdés polgári rendezésével elégedetlen nem munkás rétegek a munkásosztály szövetségeseivé váljanak. Végül e kérdésről összegezve megállapította, hogy ez a politika több-kevesebb sikerrel ugyan, de egészében következetesen igyekezett összeegyeztetni a magyar nemzeti érdekeket a szocialista forradalom internacionalista érdekeivel. E politika lényeges vonásai egyrészt, hogy a magyar nemzeti érdeket úgy képviselte, hogy lényegében a dolgozó osztályok érdekeivel azonosította és küzdött a polgári nacionalista tendenciák, nevezetesen az integer történelmi Magyarország megőrzésének nacionalista tendenciája ellen, másrészt internacionalizmusát ugyanazon főbb célok megvalósítására irányuló törekvés jellemezte, amely célok az adott időben Szovjet-Oroszország politikájának, valamint a szomszédos országok kommunista, forradalmi szocialista mozgalmának is jellemzői voltak. Hajdú Tibornak a Károlyi-kormány nemzetiségipolitikájáról tett megállapításait és Kővágó László összegezését egészítette ki, illetve erősítette meg M. V. Tróján kandidátus, uzsgorodi egyetemi docens hozzászólásával, amelyben a Magyar Tanácsköztársaság nemzetiségi politikája és Ruszka Krajna kérdésével foglalkozott. A Károlyi-kormánynak Kárpátalja kárpátukrán lakosságával szemben alkalmazott politikáját elemezve hangsúlyozta, hogy az integritás politikájához híven a polgári demokratikus kormány a rutén nemzet autonómiájáról elfogadott törvénye azt a célt szolgálta, hogy megszüntesse Kárpátalja dolgozóinak harcát a Szovjet-Ukrajnával való egyesülésért és megbénítsa a cseh burzsoáziának azt a törekvését, hogy Kárpátalja Csehszlovákiához kerüljön. A KMP és a Tanácsköztársaság Ruszka Krajnával kapcsolatban folytatott gyakorlati nemzetiségi politikáját vizsgálva megállapította: a Magyar Tanácsköztársaság története arról tanúskodik, hogy a Forradalmi Kormányzótanács a gyakorlatban helyes marxista—leninista nemzetiségi politikát folytatott. A Tanácsköztársaság nemzetiségi politikája megfelelt az országban lakó nemzetiségi kisebbségek érdekeinek, akik támogatták a tanácsok kormányát és fegyverrel a kezükben védték a tanácshatalmat. így volt ez Ruszka Krajna esetében is, ahol közel hatezer dolgozó önként lépett be és harcolt a Magyar Vörös Hadseregben. A Magyar Tanácsköztársaság Csehszlovákiára gyakorolt hatását Martin Vietor szlovák professzor, a bratislavai Komensky Egyetem tanszékvezetője, az előzőeknél 18*