Századok – 1969

Krónika - Tudományos ülésszak a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából (Tóth István) 536/II–III

542 KRÓNIKA vésse ismerték a, parasztság pszichológiáját. Ezért követtek el hibát az adó elengedésével, ami tápot adott a tulajdon teljes megszüntetéséről szóló rémhíreknek. Miután a boltok kevés árut kínáltak, az adófizetés csak emelte volna a pénz csökkenő értékét és hasznát a parasztság szemében. Mindez nem jelenti azt, mintha a szegényparasztság szembefordult volna a Tanácsköztársasággal. Rokonszenvezett a proletárforradalommal, csak éppen márciusi forradalmi aktivitása passzív szimpátiává változott, egy aránylag vékony réteg kivételével, amely viszont a Vörös Hadsereg legjobb ezredeit adta. Befejezésül Hajdú Tibor rámutatott arra, hogy a Tanácsköztársaság utolsó heteiben emberfeletti erőfeszítéseket tettek a diktatúra megszilárdítására, a hibák kijavítására, a pénzügy, a kereskedelem, a közellátás, a lakáshelyzet megreformálására, az államapparátus megtisztítására. Jellemző, hogy a földosztás kérdését a Vörös Hadsereg hadtestparancsnokai vetették fel, akik a harcok idején megismerték a katonaruhát öltött parasztok gondolatvilágát. Szántó Bóla írja, hogy június végén egy alkalommal összetalálkozott Kunnal, Böhmmel, Landlerrel és Stromfelddel. Landler állandóan a tömegbázis kibővítésének útját kereste. „Azt javasolta, hogy a tiszteknek adjunk egy házhelyet, a parasztkatonáknak pedig adjunk néhány hold földet", hivatkozva az orosz és a francia forradalom példájára. „Kunnal vitatkozva kijelentette, hogy őt ebben a pillanatban nem érdekli, hogy elvi szempontból helyes a földosztás vagy sem — őt most a proletárdiktatúra megmaradásának a kérdése érdekli. Kun, aki akkor vitatkozott Landlerrel, évekkel később maga is elismerte: „Magyarországon a mezőgazdasági lakosság nyomására kénytelenek voltunk a szabadon álló telkeket házhelynek szétosztani és meg vagyok győződve arról, hogy ha megtartjuk a hatalmat, kénytelenek lettünk volna a földet is felosztani, ahogy ez Oroszországban történt." Hajdú Tibor figyelemre méltó módon vetette össze a magyar tanácshatalom és Szovjet-Oroszország gazdaságpolitikáját. Már régebben is felmerült a kérdés, hogy a Tanácsköztársaság gazdasága megfelelt-e a hadikommunizmus ismérveinek. Az előadó szerint a Tanácsköztársaság gazdaságában sok rokon vonás található az oroszországival, de hadikommunizmusról mégsem beszélhetünk. Egyrészt nem volt szükség rá: nem volt olyan nagy az ínség, másrészt nem volt lehetséges: a külső nyomás és a belső ellenforradalom ereje, a munkás-paraszt szövetség gyengesége a javak elosztása terén nem tett lehetővé hasonló radikalizmust. Annál gyorsabb volt a szocializálás üteme, nemcsak a rendeletekben, de még a természetszerűleg valamennyire elmaradó végrehajtásban is. Tehát hadikommunizmus helyett pontosabb a szocializmus haladéktalan, ugrásszerű megvalósításának gazdaságpolitikájáról beszélni. Az első szekció — igen élénk — kétnapos vitaülésén három kérdés köré csoportosíthatóan hangzottak el a korreferátumok és a hozzászólások. Ilyen átfogó kérdések voltak: a nemzeti és a nemzetközi érdekek, törekvések egymáshoz való viszonya, az internacionalizmus; a proletárforradalom győzelmének viszonylag békés útja, a békés átmenet problematikája; a szociáldemokrácia szerepe a forradalmi időszakban. Az első témakörben Dolmányos István kandidátus, egyetemi docens A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság című korreferátumában a szovjet politika egyes területein végbement változásokat, illetve ezek tanács-magyarországi hatását kísérte figyelemmel. A nemzetiségi kérdés tekintetében Dolmányos István rámutatott, hogy a hibák elkerülését alapvetően megkönnyítette az a tény, hogy a lenini nemzeti politika már 1918 folyamán kialakult, és így azt a magyar hadifogoly komunistáknak módjukban volt megismerni ós a Tanácsköztársaság létrejötte után alkalmazni is. Ugyanígy hasznosnak bizonyultak azok a lenini tapasztalatok is, amelyeket a párt szervezésében a magyar kommunisták 1918-ban alkalmaztak. Az agrárkérdésről szólva viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a Tanácsköztársaság vezetőinek felfogását alapvetően az oroszországi baloldali kommunisták álláspontja motiválta és Lenin ezzel ellentétes nézetei csak 1919 második felében, 1920-ban váltak ismertté. Dolmányos István ebben látta az okát annak, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomban 1918— 1919-ben hibás agrárpolitikai elképzelések váltak uralkodóvá. A Magyar Tanácsköztársaság és a nemzeti kérdés címen hangzott el Kővágó László kandidátus korreferátuma. Megállapította, hogy az első világháború végén Magyarországon és a szomszédos országokban kibontakozott forradalmi mozgalmakat többnyire az jellemezte, hogy sajátságosan keveredtek bennük a még le nem zárult polgári forradalom feladatai a már napirendre került szocialista forradalom, valamint a nemzeti mozgalmak célkitűzéseivel. A nemzeti függetlenségi és egységtörekvéseknek meghatározó szerepük volt a forradalmak kimenetelének eldöntésében, abban, hogy polgári — kispolgári vezetés alá kerülve, megrekednek-e a polgári demokratikus forradalom több-kevesebb vívmányának megvalósításánál, vagy pedig a munkásosztály hegemóniája alatt tovább fejlődnek szo-