Századok – 1969
Tanulmányok - Ölvedi Ignác: Adalékok Horthy és a Lakatos-kormány katonapolitikájához (1944. augusztus 29.–szeptemer 8.) 30/I
40 ÖLVEDI IRNÁC A szétvert „Dél-Ukrajna" hadseregcsoport Észak-Erdélybe visszavonult maradványai gyengék, leharcoltak és aktív támadó feladatokra alkalmatlanok voltak. Romániából két hadműveleti törzs, négy hadtestparancsnokság és mintegy hat hadosztálynyi erő vonult vissza.3 0 Ezek összlétszáma megközelítette a 70 000-t. A 6. német tábori hadseregből például csak töredékek érkeztek. Valamennyire szervezetten csak a 8. hadsereg néhány hadosztályának sikerült visszavonulni. Elszakadni azonban az üldöző szovjet csapatoktól nem volt lehetőségük. A 2. Ukrán Front jobbszárnya a visszavonuló német hadosztályok nyomában megkezdte a Keleti-Kárpátok leküzdését. Augusztus 30— 31-ig több helyen átlépték az akkori magyar határt és közvetlen harcérintkezésbe kerültek a Székelyföldre időközben felvonultatott 2. magyar hadsereggel. A német főparancsnokság a szeptember első napjaiban visszavonult csapatainak alacsony harcértéke és a bonyolult körülmények miatt kénytelen 1 volt a 8. SS lovashadosztályt az észak-erdélyi arcvonalra irányítani, azaz meggyengíteni megszálló erőit. A német csapatokra az is kedvezőtlenül hatott, ' hogy a Németországtól való elszakadásra az 1. és a 2. magyar tábori hadseregek hadműveleti helyzete — azzal, hogy a 2. hadsereg is közvetlen harcérintkezésbe került a szovjet hadsereggel — előnyös volt. Lehetőség nyílott arra, hogy egy átállási kísérlet esetén e két hadsereg azonnal kapcsolatot létesítsen a szovjet 1 parancsnokságokkal és közös akciót indítsanak a németek ellen. Ehhez azonban ekkor a belső katonapolitikai, äZäZ EL szubjektív feltételek még nem érettek meg. Ugyanis a Szovjetunió felé való kezdeményezés, amit a szeptember elejére kialakult hadászati helyzet nemcsak lehetővé tett Magyarország számára is, hanem egyenesen követelt, ellenkezett a kormányzó és a Lakatos-kormány kilépési tervével. Horthy ókat a Iasi—Kisinyov után kialakult hadászati helyzetben a kiugrástól nem az országban állomásozó és nem a „Dél-Ukrajna" hadseregcsoport szétverése után Észak-Erdélybe érkezett német erők tartották vissza, hanem katonapolitikai céljaik. Az állam vezetői és az uralkodó osztályok is ebben a sorsdöntő időben két csoportra oszlottak. Egyfelől a németeket feltétlenül támogató szélső jobboldalra (nyilasok, imrédysták és más fasiszta elemek), a háborút Hitler oldalán minden körülmények között tovább folytatni szándékozókra, akik a „csodafegyverekben" reménykedve a biztos győzelmet hangoztatták, s már a Sztójay- ; kormány működésével is elégedetlenek voltak. Elképzeléseik és rögeszméik annyira fantasztikusak és annyira távol estek minden reális helyzetértékeléstől, hogy azok sok esetben még a harmadik birodalom képviselőit is megdöbbentették. Mindent erőszakkal és terrorral akartak elérni. Ezért a hivatalos német vezetés mindaddig, amíg más lehetősége volt, a nyilas diktatúrát nem támogatta, Szálasiékat tartalékban hagyta.31 A másik táborban Horthyval az élen azok álltak, akik felismerték, hogy Németország elvesztette a háborút. A rendszert azonban át szerették volna menteni valamilyen formában, még némi demokratikus engedmények árán is fenn akarták tartani. Ennek pgyetlen lehetőségét az amerikai — angol megszállásban látták. A második arcvonal megnyitása, az 1944-es nyári olaszországi sikerek után a szövetségesek közelgő partraszállását várták a Balkánon is. Üjra felcsillant annak a reménye, hogy ha sikerül a szovjet csapatok előnyomulását a Kárpátokban, az ország déli határain lefékezni, az Arad—Budapest— 30 HIL: Filmarchív. 1258. sz. tekercs. KTB/H. Gr. Südukraine. 6617. sz. irat. 31 Irodalmi Újság (Párizs), 1962. nov. 15. A pannóniai helytartó c. cikk.
