Századok – 1969
Tanulmányok - Farkas Márton: Az Osztrák-Magyar Monarchia megmentésének kísérletei és a páduai fegyverszünet 306/II–III
308 FAKKAS MÁRTON Ez a csapatok fenntartására korántsem volt elegendő. Az alakulatok nagyrésze azonban különböző okok miatt még ezt sem kapta meg. így gyakran előfordult, hogy az előírt gyakorlatokat sok csapatnál fel kellett függeszteni, mert az emberek összeestek az éhségtől. Mindehhez hozzájárult a fegyver-és lőszerutánpótlás gyakori elmaradása a hátországi sztrájkok, munkabeszüntetések és a nyersanyaghiány miatt.1 1 Az anyagi és élőerejében nagyon meggyengült osztrák-magyar erőkkel szemben az ellenség amúgy is nyomasztó anyagi és technikai fölénye napról-napra érezhetőbbé vált. Mindehhez hozzájárult, hogy a legénység körében 1918 koraőszén a forradalmi erők Monarchia- és háború-ellenes propagandája újabb nagy lendületet kapott, amelynek eredményessége előbb mint az alakulatok „fokozódó politikai megbízhatatlansága", később pedig gyorsuló bomlásuk nyílt elismerése jelentkezett.1 2 A parancsnoki jelentések elmondták, hogy a Monarchia felbomlasztásáért és a nemzeti felszabadulásért folyó harc jelszavai kerültek előtérbe, amelyek „a hadsereg egységének és intaktságának" megsemmisítésére buzdítottak, tudva azt, hogy a Monarchia pusztulásához az államot külsőleg és belsőleg összetartani hivatott fegyveres erő felbomlasztásán és az ellenség katonai győzelmén keresztül vezet az út. A nemzeti propaganda megerősödése mögött ekkor már azok a nemzetiségi, főleg cseh és délszláv hazai burzsoá vezetők álltak, akik a piavei vereség után a Monarchia pusztulását elkerülhetetlennek és a burzsoá utódállamok létrehozását a Középkelet-Európában fenyegető szocialista forradalmi veszély elhárítása legjobb eszközének ítélték meg. E propaganda sikeréhez hozzájárult, hogy az antant hatalmak propagandatevékenységük központjába szintén a Monarchia felbomlasztását és a burzsoá (nemzeti) utódállamok megteremtését állították, azoknak az emigráns csoportoknak propagandájával együtt, amelyek a hazai burzsoá vezetők: „a hátországi nemzeti erők" monarchiaéllenes politikáját messzemenően üdvözölték.1 3 A nemzeti törekvések ellentmondásos voltuk ellenére is tartalmukban haladó fejlemények voltak, mivel a polgári átalakulás egyik megoldhatatlan feladatát hajtották volna végre, jóllehet említettük, ez a propaganda a nemzeti vezetők számításaiban a szocialista forradalmi veszély elhárításának egyik eszköze is volt. A hadsereg fokozódó általános bomlási folyamata a Monarchia közeli összeomlásának és felbomlásának lehetőségét vetette fel, annál is inkább, mert 11 József főherceg tábornagy : A v ilágháború, amilyennek én láttam. Bpest. 1934. VII. köt. 246. 1. 12 Lásd többek között: HIL: AOK 1/2/14 : 42. HID Kmdo. Op. Nr. 5806/7- 1918. Weber gyalogsági tábornok jelentette, hogy a 42. honvédhadosztály (horvátok) teljesítőképességének végső határán van és a „bolsevik és jugoszláv propaganda" áldozatául esett. Boroevié tábornagy, arcvonalparancsnok a jelentéshez hozzáfűzte: alig van alakulat, amelyet a bolsevik és főleg a szláv agitáció meg ne fertőzött volna és sorait a szökés, ellenséghez való átállás ne morzsolná napról-napra. 13 Ismeretes, hogy a nemzetiségi burzsoá vezetők 1918. júl. 4-én Prágában, júl. 16-án Ljubljanában a hatalom átvételére hivatott Nemzeti Tanácsot is létrehozták. A tanácsok megszületésében nagy szerepet játszott az antant júl. 3-i versaillesi tanácskozása, amely az utódállamok megteremtésének sürgető feladatát mondta ki a volt Monarchia területén. Az ezt követő propagandakampány a piavei katasztrófa után bontakozott ki. 1918 július —augusztusában az antant két hatalma: Anglia és Franciaország szövetségesként ismerte el a párizsi, emigránsokból álló Csehszlovák Nemzeti Tanácsot, majd az 1917-es korfui paktumot a délszláv kérdés háború utáni rendezésének alapokmányának mondta ki.
