Századok – 1969
Tanulmányok - Farkas Márton: Az Osztrák-Magyar Monarchia megmentésének kísérletei és a páduai fegyverszünet 306/II–III
A MONARCHIA MEGMENTÉSÉNEK KÍSÉRLETEI 307 növelték, akik tízezerszámra tagadták meg a póttestekhez való bevonulást.3 A hátországi fegyveres erő bomlása olyan méretű volt, hogy az osztrák-magyar hadvezetőség 1918. október l-ig 800 000 katonaszökevénnyel számolt.4 A Monarchia „rendjét és biztonságát" fenntartani hivatott fegyveres erők bomlása azonban csakhamar az arcvonalak katonaságát is fenyegette. A breszti béke után a délnyugati és délkeleti frontok „eddig érintetlen" hadserege, amely a Monarchia fegyveres erejének zömét tette ki, az erőszakkal bevonultatott volt hadifoglyok bolsevik agitációjának hatása alá került.5 Az osztrák-magyar hadvezetőség a hadsereg bomlási folyamata feltartóztatásának, egyben a Monarchia külső és belső stabilizációjának egyik leghatásosabb eszközét egy olyan sikeres offenzívában kereste, amely a németek franciaországi nagy támadása idején nemcsak az antant hatalmakkal kötendő béke esélyeit növelte volna meg, hanem lehetőséget adott volna a győztes hadseregeknek az „állam felbomlasztására törő nacionalista és bolsevista hazaárulók" elleni bevetésére és azok megsemmisítésére.6 A „győzelmes offenzíva" véres kudarca, amely a piavei katasztrófa néven ismeretes, a hátországi csapatok bomlásának fokozódásával járt, de megindította az arcvonalbeli alakulatok bomlását is. A bomlás a délnyugati arcvonalon álló csapatokat érte el legjobban, amelyek a 150 000 fős veszteség mellett az „anyagi, fizikai és erkölcsi romlás szakadékába zuhantak".7 A délnyugati frontalakulatok bomlására jellemző, hogy míg 1918. július 1-én az itt lévő harci állomány 406 000 fő volt, és az arcvonalra indított pótlások létszámával együtt (252 000 fő) mintegy 660 000 főre rúgott, a hadvezetőség október 1-i felmérése csak 238 900 arcvonalbeli és 146 650 menetalakulatbeli, összesen 385 550 személyt mutatott ki. A két összesített adat közti különbség 273 400 fő, amelybe csak igen kis hányadában számították bele a spanyolnáthában és maláriában megbetegedetteket. Július 1. — október 1. között az arcvonalon nagyobb harci cselekmények nem voltak, így a szokásos fogyaték nagyrésze szökésekből és betegségek folytán beállott elhalálozásokból adódott. A hadvezetőségben ennek alapján egyértelmű volt az az álláspont, hogy a hiányzó, mintegy 274 000 fő a frontról megszökött katonák létszámával egyenlő.8 Ha ehhez hozzávesszük az egykori keleti, majd a balkáni (délkeleti) arcvonal szököttjeit, megközelítjük a valóságot, ha az osztrák-magyar fronthadseregek szökevényeinek számát 300 000 főre tesszük, ami kiegészítve a hátországi szökevények számával, becslések szerint elérte a 550 000—600 000 főt.8 A hadsereg általános bomlásának kísérő jelensége és részben fokozója az arcvonalakon és a hátországban fellépő éhínség volt. A hadvezetőség a hátországi terméskiesések, továbbá a rekvirálások sivár eredményei miatt napi 20 dkg kenyér és 12 dkg hús fejadagot (csonttal együtt) tudott biztosítani.1 0 3 HIL: 3613. es.: AOK Ev. b. Nr. 10692-1918. 4 HIL: HM Ein. 14. 15/a-64. cs.: HM 14652/EIn. 15./a-1918. 5 HIL: 3683.es.: HM13297/Eln. 1-1918.és KAW:Ministerialkommission/Kriegsministerium (a továbbiakban: MK/KM): 28998/l:AOK Ev. b. Nr. 17017-1918. 6Vö. Generaloberst von Arz: Zur Gesohichte des grossen Krieges 1914 — 1918. Wien, 1924. 262 — 272. 1. 7 HIL: AOK iratok 1/6/5 es.: 11. AK Op. Nr. 2847/9-1918 és KAW: К. u. k. 6. AK Qu. Abt. Op. Nr. 60000- 1918, К. u. k. Isonzo Armee Qu. Abt. Op. Nr. 36000— 1918, К. u. k. 11. AK Qu. Abt, Op. Nr. 200/III-1918. 8 HIL: M. kir. 20. ho.iratai, 668. es.: K. u. к. XV. Korpskomdo Geh. Nr. 15—1918. 9 HIL: M. kir. 20. ho. iratai, 683. es.: К. u. k. 6. AK Nr. 131/Res.-1918. 10 HIL: 3617. es.: HM 422986/8-1918.
