Századok – 1969

Tanulmányok - Hajdu Tibor: Az 1918 októberi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság története kutatásának újabb eredményei 287/II–III - L. Nagy Zsuzsa: Az 1918 októberi polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság története kutatásának újabb eredményei 287/II–III

1918-19 KUTATÁSÁNAK ŰJAB 13 EREDMÉNYEI 291 hanem az Ausztriában élő összes nemzetek proletariátusának szövetségében van a győzelem záloga".1 Ez az üzenet semmiképpen sem jelenti, hogy Lenin jogosnak tartotta volna egy forradalmi háború során vagy bármi más módon a nemzetek többségét tevő kispolgárság és parasztság nemzeti akaratnyilvánításának elnyomását. Lenin éppen ebben az időben, 1919 márciusában helyezkedett nagyon élesen szembe az úgynevezett baloldali kommunistákkal, akik a nemzeti önrendelkezés jelszavát a dolgozók önrendelkezésének először Sztálin által megfogalmazott jelszavával akarták helyettesíteni. Lenin akkor is, később is, félreérthetetlenül leszögezte, hogy a nemzeti akarat megnyilvánulását minden körülmények között tiszteletben kell tartani, elvetette annak mindenféle korlátozását, még ha átmenetileg konfliktusba kerül is a társadalmi haladás, a proletár világforradalom ügyével. Ismeretes, hogy a magyar kommunisták vezetői elméletileg pontosabbnak tartották a dolgozók önrendelkezésének jelszavát, miután az a marxizmus Lenin előtti szemléletét tükrözte, egy olyan korszak szemléletét, amikor úgy látszott, hogy a gyors ipari fejlődés Amerikához hasonlóan Európában is elmossa a nemzeti különbségeket. Ezért később, mikor a magyar Vörös Hadsereg Szlovákia területére lépett, azonnal figyelmeztette Csicserin útján a magyar szovjetkormányt a szlovák önrendelkezés tiszteletbentartására. Az utóbbi évek igen széles körű kutatásai azt mutatják, hogy a magyar kommunisták gyakorlati tevékenységükben e téren szigorúan a lenini irányvonalhoz tartották magukat. A külpolitikai témák kutatása új utakat rajzolt a kor térképére, a magyar—osztrák, a magyar—olasz kapcsolatok feltárásával stb., úgy vélem mégis a fentieket kellett előtérbe állítani, hiszen a magyar történelem alapproblémája továbbra is a magyar kisebbségi területeket magukba záró államokhoz való viszony, a közös kérdések közös megoldásának lehetősége. Áttérve a polgári demokratikus forradalom belső fejlődésére, az új kutatások a korábbinál sokkal differenciáltabb, pontosabb képet tárnak elénk. A Tanácsköztársaság létrejöttének módját, a békés átmenetet alig lehet megérteni, ha nem érzékeljük a forradalom vezető csoportjában novembertől márciusig végbement radikalizálódást vagy éppen a kommunista vezetők februári letartóztatásában — amely mindenesetre a kormány ténykedésének legsötétebb pontjai közé tartozik — mint korábban, a jobbratolódás bizonyítékát látjuk. A forradalom 1918 októberében inkább az ancien régime negációjaként s a vesztett háború következtében tört ki, mintsem valamely meghatározott cél érdekében. Ennek megfelelően a Nemzeti Tanács pártjaiból megalakult Károlyi-kormány összetétele heterogén volt, egyesítette a régi rendszer mindennemű ellenfeleit, a németellenes arisztokratáktól a különböző szociáldemokrata irányzatokig. Ámde a politikailag szervezetlen parasztság és a részvételt megtagadó nemzetiségek képviselői hiányoztak — a kettő együtt a lakosság túlnyomó többsége. Viszont kívülről támogatták a kormányt, részben külpolitikai meggondolásból, részben a bolsevizmustól való félelmükben a feloszlott parlament nagy pártjai, elvben még a hitelét vesztett Munkapárt is, de mindenekelőtt a liberális-demokraták, a klerikális Néppárt és a mérsékelt 48-asok. 1 Lenin Magyarországról. 2. kiad. Bpest. 1965. 46 — 47. 1.