Századok – 1969

Krónika - A magyar polgári demokratikus forradalom 50. évfordulóján. Tudományos ülésszak az Akadémián (Pál Lajos) 246/I

258 KRÓNIKA A soknemzetiségű személyi állomány nemcsak a hadsereg kereteit bomlasztotta fel, hanem a polgári demokratikus forradalmaknak is aktív résztvevője volt. A háború végén egyre élesebbé váló gazdasági, politikai és társadalmi válság, az általános békevágy, a rendszer iránti gyűlölet a csapatok használhatatlanságát vonta maga után, sőt az elkeseredés mind gyakrabban fegyveres megmozdulásokban is megnyilvánult. A munkás-paraszt és nemzetiségi mozgalmak megerősödése, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására a hadsereg belső válsága 1917 végén, 1918 elején fokozatosan forradalmi válsággá alakult át. E folyamatban nagy szerepet játszottak az orosz katonaszovjetek, az Oroszországból hazatérő hadifoglyok, a hátországi forradalmi erők és a frontbarátkozások. A hátországban egyre szaporodó politikai sztrájkok, a parasztság megmozdulásai, az antimilitarista és Szovjetoroszország melletti szimpátiatüntetések mind elősegítették a hadsereg forradalmi erjedésének forradalmi válságba való átnövését — hangsúlyozta az előadó. Az 1918 februári — cattaroi —, májusi, júniusi katonai lázadások a válságot általánossá tették. A katonai mozgalmak vérbefojtásának reakciója a mögöttes országrészek csapatainak általános bomlásában jelentkezett, ami a forradalmi válság másik szimptomája volt. Az 1918 júniusi piavei katasztrófa nyomán a bomlási folyamat a mintegy 57 és fél hadosztálynyi erőt kitevő délnyugati arcvonalat is elérte. A bomlás méreteire jellemző adatként említette meg az előadó, hogy az arcvonal létszáma július 1. és október 1. között csaknem 250 ezer fővel csökkent, s mivel nagyobb harci cselekmények nem voltak a jelzett időszakban, a hadvezetés megítélése szerint ez a szökevények számával volt egyenlő. A hadseregfőparancsnokság a frontokról megszököttek és a hátországi dezertőrök számát együttesen mintegy 800 ezer főre becsülte. A nemzetiségi burzsoá vezetők a „nemzeti államok" megteremtésének propagandáját a hadsereg gyors felbomlasztásának szolgálatába állították. Nem volt kétséges előttük — fejtegette az előadó —, hogy a bomlással egyenes arányban nő az ellenség gyors katonai győzelmének lehetősége, s ez a Monarchia széthullásához, az utódállamok megteremtéséhez vezet. A nemzeti államok ilyetén megteremtése feltételezte a szocialista forradalom elkerülését is, ami az emigrációk és az antant érdekeinek teljesen megfelelt. Propagandájuk nyomán alakult ki a marxista forradalmi párttal nem rendelkező tömegek hamis tudata, mely egyelőségi jelet tett a társadalmi felszabadulás és a nemzeti felszabadulás közé. A Monarchia vezetőinek erre való reagálását jelentették a külső háború folszámolására és a föderalista átszervezésre irányuló kísérletek. A hadsereg épségének, intaktságának helyreállítására nagy erőfeszítések történtek egyrészt azért, hogy később a forradalmi erőket megsemmisítsék, másrészt, hogy az antanttal kedvezőbb pozícióból tárgyalhassanak. E célból a különböző arcvonalakon „elszakadó hadmozdulatokat" hajtottak végre. Ezeket az elgondolásokat keresztezte az antant szeptember 15-én a balkán fronton indított nagy támadása. A központi hatalmak katonai potenciáljának szétzúzása, az angol-francia imperializmus közép-keleteurópai befészkelődése s a forradalmak továbbfejlődésének megakadályozása motiválta ezt az akciót. A támadás nemcsak a Monarchia katonai helyzetére volt katasztrofális hatással, hanem létrehozta a polgári demokratikus, nemzeti forradalmak objektív és szubjektív feltételeit. A kialakult forradalmi helyzet megsokszorozta a hadvezetőségnek a kompromisszumos békére és a föderalista átszervezésre irányuló erőfeszítéseit. A hadvezetőség a délkeleti arcvonal haderői számára feladatul csak az ellenség további előretörésének és a délszláv nemzetiségi mozgalomnak a megfékezését tűzte ki. A Monarchia megmentésére a délnyugati hadsereget akarták felhasználni, s a hadvezetőség az október 5-i jegyzék után nyomban kidolgozta a délnyugati arcvonal fegyverszüneti feltételeit, felajánlotta a megszállt olasz területek azonnali kiürítését, s része volt az október 16-i császári manifesztum kikényszerítésében. E kísérletek gyorsan kudarcba fulladtak. Az állásaiból kimozdított hadsereg kis híján felbomlott és csaknem a hátországra zúdult. A föderalista átszervezést a forradalmi tömegek ós maguk a katonák egyöntetűen elutasították. Az október 16-át követő napok — mutatott rá az előadó — nagy jelentőségűek voltak a polgári demokratikus forradalmak előkészítése ós a fronthadsereg forradalmi jellegű felbomlása szempontjából. A mögöttes területek katonatömegei, a szökött katonák mind nagyobb számban vonultak az utcára, s váltak a munkástömegek tün-