Századok – 1969

Krónika - † Horváth Zoltán 1900–1967 (Erényi Tibor) 240/I

KRÓNIKA HORVÁTH ZOLTÁN 1900-1967 Történetírásunkat, publicisztikánkat súlyos veszteség érte Horváth Zoltánnak 1967 novemberében bekövetkezett halálával. Tudományunk területén maradandót alkotott, bár nem volt céhbeli történész; a társadalom, főleg a kulturális fejlődés egésze érdekelte, nem kizárólag históriai, hanem jelentős mértékben politikai aspektusból. Az élénk szellemű, jól felkészült fiatalember — 16 éves korától a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja — alig, hogy elvégezte középiskoláit arra kényszerült, hogy a kiírzus uralma elől Bécsbe emigráljon. Itt éli át jórészt a húszas éveket forradalmárok és reformerek, írók, költők, könyvkiadók, emigránsok között, a háború utáni osztrák főváros pezsgő szellemi légkörében. Tagja a „Világosság" csoportnak, amely azokat a szociáldemokratákat egyesíti, akik centrista alapról élesen szembefordultak a Horthy-rendszerrel. így kerül közvetlen munkatársi kapcsolatba mestereivel; a magyar progresszió és 1918 nagyjaival, Kunfi Zsigmonddal, Szende Pállal és másokkal; tőlük kapja azt az elméleti indítást, amely egész életén át befolyásolja munkásságát. A húszas évek végén tért haza Magyarországra, ahol haladó szellemű könyvek kiadásával, fordításával foglalkozott. 1938 és 41 között Franciaországban volt részese a szocialista mozgalom küzdelmeinek. A háborús sanyargatások átvészelése után a szociáldemokrata párt egyik vezetője lett és mint ilyen a munkásegység létrehozásán munkálkodott. 1948 —49-ben a Népszava felelős szerkesztője. Ebben a minőségében széles körű publicisztikai tevékenységgel szolgálta a szocialista fejlődést. Az utóbbi évben koholt vádak alapján letartóztatták és bebörtönözték. 1956-ban - elnyervén rehabilitációját rövid ideig ismét a Népszava szerkesztőségét irányította. Életének utolsó évtizedét fordította lényegében történetírói munkára. Történetírói-irodalomtörténészi munkásságának legnagyobb intellektuális élménye „a két magyar reformnemzedék" története volt. Mindkettőt — a XIX. századit és a XX. századit is csodálatra méltónak, jövőt formálónak s egyben tragikusnak is találta. Ez a szemlélet ölt testet „Teleki László" c. nagy monográfiájában (1964) és „Magyar századforduló" c. munkájában (1961). „Irodalom és történelem" c. posztumusz tanulmánykötete (1968) a második reformnemzedék nagy alakjainak állít maradandó emléket. Munkássága során választott témakörének számos összefüggését vázolta fel, és a modern Magyarország történetének fontos tájait világította meg. Vezérmotívuma: a haladó erők küzdelmének nyomonkövetése. Annak a küzdelemnek az ábrázolása, amely a reakció túlereje következtében nem arathat győzelmet. Ez a harc azonban mégsem eredménytelen, mert a jövőt szolgáló társadalmi erjedésnek válik kiinduló pontjává. A haladás táborának kima-