Századok – 1969

Figyelő - Berend T. Iván: Történész-szemmel a Fényes szelekről 224/I

226 FIGYELŐ dalmi mondanivalóját is hamisnak ítélhetjük? Megítélésem szerint egyáltalán nem ! Mi ugyanis saját korunkban, saját társadalmunkban élünk, számunkra égetően fontos, hogy saját hatalom és tömeg, ember relációinkat mélyre ásva elemezzük, a tudomány és a művészetek eszközeivel kutassuk, vagy inspiráljuk a gondolkodást, a kutatásokat. Jancsónál most sincs igazi osztályharc, igazi osztályellenség, ami történelmi filmként hamissá tenné a Fényes szeleket, de nem teszi kérdésessé társadalmi mondanivalóját ! Most ugyanis a hatalom embertől való elidegenedése jelenségének generációinkat erősen foglalkoztató kérdését, igaz most is nagyon elvontan és általánosan, de saját szocialista társadalmunk és hatalmunk kapcsán (a genezis időszakából merítve a történelmi ürügyet!) fogalmazza meg. S ebben az elvontságában (általánosságában) is konkrét társadalmi összefüggésben a társadalmi probléma történelmileg igaz és fontos ! Ma nálunk többet ér, mintha a hatalom osztályjellegének igaz és ismert tételeit öntené filmtémába. Többet, mert nem kevesebbet mond, mint hogy a szocialista forradalmi hatalom is magában rejti a hatalom és ember kacspolatának konfliktusait, a hatalom elidegenedésének veszélyeit, hogy ezektől a tendenciáktól a forradalmi hatalom sem lehet mentes, és a nem megfelelő módszerek a legszentebb és tisztább célok esetén is a hatalom elfajulására, súlyos ferdülésére vezetnek. A társadalmi mondanivaló történelmi jelkép-rendszere éppen ebben az összefüggésben más megvilágításba kerül. Nem egy olyan megfogalmazással találkoztam, hogy a végső, benső mondanivaló ellenére a példa (NÉKOSz) nem volt szerencsés. A magam részéről mégegyszer hangsúlyozva, hogy nem tartom történetileg valósnak az ábrázolást — nem osztom ezt az aggályt. A megválasztott történelmi jelkép ugyanis éppen azt teszi lehetővé Jancsó számára, hogy igazán belülről és szeretettel ábrázolja még a legszélsőbb szélsőséget is. A kollégisták „vad" csoportja ugyanis Jancsónál morális tisztaságban, a becsületes jóratörés szándékában nem marasztalható el. (Csak a „fehéringes" központiak.) De a legtisztább forradalmiság is magában rejti a különféle lehetőségeket, és ennek kapcsán mondhatja ki, hogy a rossz módszer deformálja a jó célokat is. Lehetővé teszi ugyanakkor, hogy a hatalom különböző dimenzióit is felvillantsa: a forradalmi államhatalommal azonosuló néptömegek (kollégisták) hatalmi szférája mellett, vagy inkább fölött jelenik meg a „fehéringes központiak" hatalmi szférája, sőt e kettő kapcsolatának és konfliktusának problémája is. S bármilyen fájó és kegyetlen, saját sorainkra koncentrálva a figyelmet, nem a szürke inges alaktalan passzivitást, hanem ezúttal az élet színes dinamizmusát, előrehajtó, aktív tömegeit vizsgálva mutat be gyors színváltozásokat (kollégiumi szavazások formájában). Ezt a jelenséget tudomány és művészet (utóbbi köréből gondoljunk csak a Hannibál tanár úr telitalálatára) már nem egyszer feltárta a múltra nézve. De vajon a hatalom elvont problémájának saját korunk és forradalmunk valóságában való művészi kérdésfeltevése nem teszi jogossá, hogy jelenünkben is megnevezzük fájó társadalmi bajaink egyikét? A történelmi jelkép-rendszer tehát amennyire vitatható, mint közvetlen történelmi valóság-kép, ugyanannyi lehetőséget is teremt a mondanivalólényeg kifejezésére. Ezen a ponton, a jelkép-rendszer kapcsán hadd hivatkozzam arra a gyakran hallott nézetre is, hogy Jancsó szemléletét a hideg embertelenség jellemzi, sőt, mintha élvezetét lelné az emberi kiszolgáltatottságban való váj-