Századok – 1969

Figyelő - Berend T. Iván: Történész-szemmel a Fényes szelekről 224/I

FIGYELŐ 227 káláaban. Beteg és taszító jelkép-rendszer a meztelen nő megkorbácsolása, fogoly, vagy megfélemlített tömeg terelése. E taszítóan-magávalragadó, rendkívül kifejező erejű képrendszer mögött meghúzódó emberi indíték motívumok keresését a magam részéről visszataszítóan nyárspolgárinak találom. (Olyasminek, mintha Thomas Mann műveiben állandóan felbukkanó sexuális aberrációk mögött próbálna valaki a Mann-i életmű „titkai" után kutatni.) A kegyetlen kép és jelképrendszer Jancsó filmjeiben éppen taszító vadságában és kíméletlenségében válik objektíve, hatásában emberivé, humánussá ! Éles-keserű kiáltássá a tisztább emberségért. Tiltakozássá (és minél hevesebben taszít, annál erősebb a tiltakozás) az ember kiszolgáltatottsága ellen. Ha ezt költői szépséggel mondta el korábbi történelmi példáin, most saját viszonyaink között is szóvá teszi. Nem hiszem, hogy a forradalmi mozgalom és a szocialista hatalom fejlődéséért való munkálkodás féltő gondjai ne tartalmazhatnák ezt a gondolatot is. Hogy a művésznek ezen a ponton is ne kellene figyelmeztetni, ösztönözni, önvizsgálatra késztetni. Egy percig sem hiszem, hogy ezzel a forradalmi hatalmat és annak gyakorlását vonná kétségbe, sokkal inkább történelmi humánumának kiteljesítését segíti. így láttam mint néző, s mint a jelenkor történetének kutatásával is foglalkozó történész a film és a vita néhány sarkalatos problémáját. Saját „szűrőberendezésemen" áteresztve művészi-eszmei kifejezésrendszerével és mondanivalójával értékesnek találtam a Fényes szeleket. A film természetesen sokféleképpen félreérthető. Túlzottan áttételes, jelképes és absztrakt, semhogy sugalmazza, még kevésbé, hogy „szájbarágja" mondanivalóját. A fiatal generáció személyes tapasztalat híján hajlamos igaznak elfogadni a hamis történeti képet, történelmi filmként befogadni az absztrakt társadalmi „tanulmányt". A viták és kritikák feladata, hogy elősegítsék a helyes értelmezést. A konkrét történelmi kép hamissága és az általa tárgyalt elvont, de mégis konkrét társadalmi mondanivaló valódisága magyarázza számomra igazán, hogy a filmet sokan csak „disszonáns hangzavarnak" ítélik, hamisításnak, szent ügy megcsúfolásának tartják, míg mások — ugyanarról a szocialista eszmei talajról — előremutatónak és értékesnek. A nézetkülönbségekben természetesen keverednek a nézőpontok különbségei is. És nemcsak a művészi ízlés, de eszmei-szemléleti beállítottság értelmében is. A vita számos eleme, úgy éreztem, nem a Fényes szeleket érintette, hanem annak ürügyén jóval általánosabb eszmei, kultúrpolitikai régiókat. Ez okozta, hogy a vitázok túlzással — majd egész országra kiterjedő táborához a bírálók, elvetők oldalán nem kevés szélsőséges, dogmatikus, nem a filmet, de mondjuk ki nyíltan — a „liberálisnak" ítélt kultúrpolitikát, a „megalkuvónak" ítélt politikát bíráló, elvető elem és nem kevés konzervatív művészeti elfogultság állt csatasorba. A másik oldalon pedig a társadalmi mondanivaló igazsága, a szocialista demokratizmus kiteljesítése mellett felsorakozók soraihoz csapódtak a szocialista hatalom elvetői; a modern irányzatok hívei mellett pedig nem kevés sznob. Ez azonban természetes, sőt több évtizedes hazai hagyományokra és részben a politikai mechanizmus sajátosságaira vezethető vissza. Ezért a film aligha hibáztatható. Azon az állásponton vagyok, hogy a társadalmi önismeret és jelenünk égető problémáinak kimondása a művészet, vagy tudomány eszközeivel feltétlenül hasznos és fontos, még akkor is, ha elkerülhetetlenül vitákat vált ki, sőt a legélesebb támadásokat vonja is magára, ha megrázkódtatásokkal is járhat. 15'