Századok – 1969
Figyelő - Berend T. Iván: Történész-szemmel a Fényes szelekről 224/I
FIGYELŐ В er end T. Iván: Történész-szemmel a Fényes szelekről A történész, ha stílszerű akar maradni, a film-vitához is utólag szól hozzá ! A Jancsó Miklós Fényes szelek című filmje körül kibontakozott hatalmas vitában már minden érdekelt szót kért, nyilatkoztak az írók, esztéták, nézők, volt NEKOSz-osok, nyilatkozott maga az alkotó művész is, s érdekes módon a vita nem elsősorban irodalmi és esztétikai, hanem éppen történelmi kérdésekben csúcsosodott. A történészek mégsem voltak ott a viták első vonalában. Vajon mondhatunk-e utólag bármi újat e kiterjedt vitában? Éppen történész voltunk alapján azt hiszem, igen. S ebben a vonatkozásban természetesen az önálló életre kelt művet kell vizsgálnunk, függetlenül az alkotó művész céljaitól és elképzeléseitől. A mű, amint elkészült, elszakad ugyanis alkotójától, s hány példát lehetne idézni nyárspolgári vagy reakciós művész forradalmian kritikai realista műveiről, és ennek fordítottjáról is. De hány arca van egyáltalán a művészi mondanivaló igazságának? Létezik-e objektív mérce, vagy hány ilyen mérce lehetséges ? Bach és Bartók már a művészettörténet alakjai. Zenéjük mégis, ma is hányféle értelmezést kaphat ! Bach lehet unalmas egyhangúság, de lehet a legtisztább logika, a geometriai tökéletesség, egyszóval a megtestesült harmónia és megnyugtató biztonság. Bartók lehet fülsértő disszonancia, de lehet korunk zaklatott életérzése, a zenei intellektus csúcsteljesítménye. Hányan tekintik ma is szembántó valóság-meghamisításnak Van Gogh színkezelését, Kandinskv formákat felrúgó és mindent kizárólag mozgó-kavargó színek által kifejező asszociációit, s míg Chagall képeit az álom és valóság, gyermekkori emlékek és realitások egyidejű varázslátásaként nézik, sokan legszívesebben valami gyermekrajzkiállításra utasítanák őket. Néha egyenesen ijesztő, hogy az ilyen ellentétes megítélések nemcsak ellentétes gondolkodású, kulturszintű csoportok vagy egyének látásmódját tükrözik, hanem hasonlóakat is, sőt hogy a homlokegyenest ellentétes ítéleteket gyakran ugyanazon személy vallja esetleg művészeti ízlésváltozásának más és más szakaszában, s nem egyszer az egyik művészeti ágban konzervatív, a másikban egyidejűleg modern szemléletet képviselve. (Saját példám legalábbis ezt bizonyítja számomra.) Magyarán: minden művet legyen az zenei, képzőművészeti vagy irodalmi alkotás úgy ismerünk meg, hogy a megismerésben egyszerre van jelen maga a mű és (sajnos, vagy nem, de elválaszthatatlanul) az interpretáció. (Nemcsak a zenedarabokat előadó zenekar formájában, de a regény olvasója személyében is !) A látottat, hallottat átszűrjük saját tapasztalatainkon, nézeteinken, elképzeléseinken. A mű végül is sokféle lesz, sok és sokszor ellentétes értelmezést is nyerhet. (Ez néha olyan meglepő formában is realizálódik, mint pl. a szovjet regényirodalom legnagyobb teljesítményei között álló Csendes Don, vagy Cement kiadása a Horthy-Magyarországon ! !)