Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1257/V–VI

1288 FOLYÓIB.ATSZEMLE и lányok reformjaival, amelyeknek szociális vetületük is volt. A liberálisok igyekeztek visszahódítani a tömegek rokonszenvét, de ez csak mérsékelten sikerült, s a Labour mögött e téren is második helyre szorultak vissza. Yardley ugyanitt hangsúlyozza, hogy a fiatal és baloldali liberális politikusok, publicisták később is gyakran hivatkoztak a párt antikapitalista nyilatkozataira. Ez a hagyomány éledt fel az utóbbi években, amikor fiatal liberális politikusok újra antikapitalista programot jelentettek meg, és a copartnership megvalósítását szorgalmazták. 1968. máj. szám. — LE DUAN: A vietnami forradalom (135—142. 1.); a Vietnami Munkáspárt titkára az 1930-as évektől nyújt áttekintést a forradalmi mozgalom múltjáról, különválasztva az 1930-as évek első periódusát a későbbi évekétől, amikor 1935—1939 között a fasizmus terjedésével szemben szélesebb népi tanácsok szervezésére törekedtek, 1939, az ország japán megszállása ismét új helyzetet teremtett, új követelményeket állított, amely az 1945 augusztusi forradalommal zárult. Ezt követték az újfajta imperialista agressziók, s a szerző hosszabban elemzi, hogy a népi forradalomnak, ellenállásnak milyen különféle megnyilvánulásai voltak az utóbbi periódusban. — M. J. COOLEY: Trade unionizmus, a TUC véleménye <145—147. 1.) a jelenleg kiélezett vitának — a szakszervezeti jogoknak — történeti kialakulásához szól hozzá, s vizsgálja a kérdés állami, gazdasági, illetőleg az ipari demokráciát érintő vetületét. 1968. jún. szám. — E. .T. HOBSBAWM: Marx Károly és a brit munkásmozgalom (166—172. 1.) Marx 150. születésnapjára a Marx Memorial Libraryben rendezett megemlékező gyűlésen elmondott beszéd. Hobsbawm megállapítja, hogy az angol munkásmozgalom fejlődése két nagyobb szakaszra bontható: az első a harcos chartista éveket öleli fel, a második az 1850—1870-es éveket, amikor a reformizmus, a trade-union izmus vált jellemzővé. Ez az irányzat is hozzájárult egyfajta, nagyon korlátozódott osztálytudat elmélyítéséhez, de e szakszervezeti irányzat mindenesetre nem támasztott olyan igényt, hogy a kapitalizmust magát is felszámolják. Marx éppen emiatt hiányolta, hogy a régi chartista lelkesedésének, forradalmi elszántságának már nincsen nyoma az 1850-es évektől. Marx és Engels ekkoriban utaltak elsőízben az angol munkásság elpolgárosodására, de fel kell arra is figyelni, hogy Marx nem beszélt befejezett folyamatról, s a munkásarisztokráciát sem azonosította a polgársággal. Ugyanekkor bízott benne, hogy hoszszabb távon a forradalmi mozgalmak is létjogosultak Angliában, s ha rövid távon pesszimista is volt, Anglia helyzetére nem alakított ki fábiánus avagy bernsteini felfogást. Nem azért, mert figyelmét elkerülték a késleltető tendenciák, hanem mert ezeket nem tartotta döntőeknek, hosszú életűeknek (mint pl. Anglia monopolhelyzetét a világpiacon). E monopolhelyzet elvesztésétől várták, hogy a munkásság anyagi körülményei rosszabbodni fognak, s ennek következtében a munkásság újra radikalizálódik. E felismeréssel egyidejűleg lebecsülték a tőkés rendszer vitalitását, Marx többször hangsúlyozta, hogy Angliában értek meg leginkább az anyagi előfeltételei annak, hogy a munkásság a társadalmi forradalmat megvalósíthassa, de kiderült, hogy ehhez hiányzott a szükséges forradalmi elszántság. Kettős hibalehetőségre nyílt tér: a bakunyini anarchista türelmetlen voluntarista gyakorlatra, vagy az egyszerű kivárásra, aminek következtében az angol munkásság politikai pártalakulása is alaposan megkésett. Marx e hibalehetőségekkel szemben a mindennapi példák segítségével, a tapasztalatokra hivatkozva, illetőleg elméleti síkon oktatta a proletariátust ós ébren tartotta a régi forradalmi tradíciókat. A cikk kitekintést nyújt az ír kérdésre s arra, hogy az 1860-as években Marx és a szakszervezeti mozgalom között szorosabb volt a kapcsolat, később a marxizmus mégsem gyakorolt oly nagy befolyást, mint kezdetben. De Marx befolyása nem volt mindig közvetlen, s ha a szakszervezeti vezetőknél sokszor a liberális tradíciók voltak erősebbek, a munkások körében azonban, gyakran nem tudatos formában, az antikapitalista törekvéseknél mégis a marxi meglátások hatottak. Ezt annál fontosabbnak látja, mert az ILP és a későbbi Labour balszárny az ipari munkások körében nem tudott elég mély gyökei-eket ereszteni, a kiforrottabb, marxista nézeteket hirdető Szociáldemokrata Föderáció, a Szocialista Munkáspárt, majd a Kommunista Párt sem tudott igazi tömegpárttá lenni, de tagságához mérten sok ipari munkást vont szervezeteibe. A marxista felfogás a legnagyszerűbben alkalmazott taktika ellenére sem érhetett el az objektív feltételek mellett nagyobb sikereket, de ez nem jelenti azt, hogy a célkitűzések megjelölésére ne lett volna szükség. Ugyanakkor a Szociáldemokrata Föderáció vezetői részéről elkövetett hibák, szektarianizmusuk hozzájárult a Föderáció elszigetelődéséhez. A Föderáció sokkal nagyobb szerepet játszhatott volna az angol munkásmozgalomnak az 1880-as évek végén bekö-