Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1257/V–VI

1289 FOLYÓIB.ATSZEMLE vetkezett megújhodásában, ha a szakszer­vezetek jelentőségét nem becsüli le. A marxisták közül csak a kisebb létszámú SLP (Szocialista Munkáspárt) tájékozó­dott helyesebben. így az 1911—1914-es forrongás idején „új baloldal" jelentkezett, jórészt szindikalisták, akik — mint azt legjobban Tom Mann példázza — gyakran ugyancsak a marxi gondolatok helyessé­gét vallották. Másfelől azonban éppen az angol munkásmozgalomnak ez az 1914 előtti húsz-harminc esztendős tapasztalata bizonyította, hogy Marxszal szemben sem a reformistáknak, sem az ultra-forradal­mároknak (szindikalistáknak) nem volt igazuk, s a két áramlat következtetése azért volt- hibás, mert mindkettő abból a hipotézisből indult ki, hogy a kapitalizmus Nagy Britanniában hosszabb időre stabil marad. — DESMOND GREAVES: James Connolly 1868—1916 (173—177. l.)azEdin­burghben született Conolly barmarosan a skót, s inéginkább az ír munkásmozga­lom egyik legkiemelkedőbb munkásveze­tője. Kezdetben a Szociáldemokrata Föde­rációhoz csatlakozott, ám szembekerült Hyndman szektarianizmusával és az ír tapasztalatok után az Egyesült.Államok­ban tett körútja során Daniel De Leon révén szindikalista hatás alá került, de az 1WW módszerei sem elégítették ki. 1910-ben visszatért Írországba és Larkinnal együttműködve ők lettek az új forradalmi ír munkásmozgalom vezetői, Connolly egy­szerre küzdött az imperialistának ítélt első világháború ellen, az írek nemzeti függet­lenségéért és a forradalmi célkitűzésekért, a szocializmusért, egészen a nevezetes 1916 húsvéti felkelésig, amely életét köve­telte. Greaves részletesebben foglalkozik Connolly internacionalizmusával, s azzal, milyen szálak kötötték a Lenin által is becsült forradalmár szocialistát a II. Inter­nacionálóhoz, milyen élesen lépett fel az anarchisták és reformisták ellen az 1890-es évek vitáiban, milyen nagy jelentőséget tulajdonított a stuttgarti ós bázeli hatá­rozatoknak. Az elméleti viták megítélésé­nél egyéni álláspontot foglalt el. Részint a De Leon-féle magatartás ellen lázadva „kevesebb elméletet és több harcot" követelt, másfelől azonban ő maga is szí­vesen foglalkozott elméleti kérdésekkel, mindenekelőtt a nemzeti mozgalom és az internacionalizmus, az osztályharc ösz­szefüggéseivel.—BETTY SINCLAIR: James Connolly, a szakszerveti vezető (177—183. 1.) a belfasti szakszervezeti tanács titkára Connollyról írott cikkében egyfelől részle­tesen kimutatja, milyen benyomások érték a korai angol és amerikai szakszervezeti mozgalomban, hogyan vált az 1910-es években az ír szakszervezeti összefogás legbefolyásosabb, legsikeresebb szervező­jévé, milyen fontosnak tartotta, hogy a munkások belső megosztottságát felszá­molja, s 1911—1914 között e téren milyen eredményeket ért el. 1914-ben elkeserítette Connollyt, mikor azt tapasztalta, hogy az angol szakszervezetek kormányuk segítsé­gére siettek. Connollyt nem lehet úgy ünne­pelni, hogy egyszersmind tanításait elfe­lejtik: Írországnak jelenleg mindkét felé­ben túlságosan kiáltóak a szociális ellen­tétek, rosszak a szociálpolitikai intézmé­nyek ahhoz, hogy szavai ne legyenek még ma is erjesztőek. —- A. RAFTERY: ,,Labour in Irish History" (183—187. 1.). Az ír Munkáspárt lapjának, az Irish Socialist­nak a szerkesztője rövid ismertetőt nyújt az olvasóknak Connolly történeti munká­járól, a „Labour in Irish History"-ról (A munkásság az ír történelemben). Connolly e nagyobb lélegzetű munkájában nemcsak az angol történeti felfogással vitázik, hanem az ír polgári koncepcióval is, amely elsősorban az alkotmányos és parlamen­táris sérelmeket látta meg, s ugyanilyen eszközökkel kívánt eredményeket elérni. Connolly e művében nemcsak a szociális mozzanatokat, dolgozta fel, hanem a nyelvi és vallási problémákkal is foglalko­zott, s hangsúlyozta a tömegek történelem­formáló szerepét, végül részletesen kimu­tatta a szocializmus írországi gyökereit, amelyek az 1820—30-as évekig nyúlnak vissza. Végül a szerző összeveti a század­eleji írországi szociális viszonyokat (ame­lyekről Connolly adott képet) a maiakkal, s megállapítja, hogy az előrehaladás igen lassú, sőt szokszor lényegtelen. — J. THE ENGLISH HISTORICAL REVIEW 1968. 328. (júl.) sz. — ELEANOR SEARLE: A Battle apátság és a kiváltságok : a hami­sított oklevelek (449—480. 1.) „az angol diplomatika történetének egyik legrej­télyesebb problémáját", a Hódító Vilmos által alapított ős az angol—normann kor­szakban az egyik legtöbb kiváltságot élvező apátság okleveleit veszi számba 1215-ig. Bemutatja a hamisítások okait és kate­góriáit és közöl tizenhárom fontos okle­velet. — ALAN G. R. SMITH: A Cecil-csa­lád titkársága, 1580—1612 körül (481—504. 1.) rámutat arra, hogy Lord Burghley (William Cecil), majd fia, Earl of Salis­bury képzett emberekből álló titkárságá­nak vizsgálata adatokkal szolgál a kora­beli kormánygépezet működéséről. A tit­károk közül töb.b később jelentős politikai szerephez jutott — J. J. N. PALMER: Anglia és a nagy nyugati egyházszakadás, 1388—1399 (516—522. 1.) bemutatja II. Richárd a két pápa közötti közvetítő tö­rekvéseinek összefüggését az angol—fran-23 Századok 1969/5—6

Next

/
Oldalképek
Tartalom