Századok – 1969

Könyvszemle - Könyvszemle Magyar történelem 1239/V–VI

1242 KÖNYVSZEMLE eredményezte, bogy a francia polgári demokrácia hosszú év tizedekre balra maradt nyitva, visszavert minden olyan nagyburzsoá kísérletet, amely a demokráciát igyekezett korlátozni, a kispolgári és munkástömegeknek a politikai küzdőtérről való kirekesztésével. É harcok során kezd elkülönülni a reakciós militarista, monarchista körök sovinizmusától a radikálisok által képviselt demokratikus nacionalizmus. Az előbbi kialakulásához olyanok is hozzájárultak, mint az Ady által többször említett, kelet-európai kapcsolatokkal is bíró Eduard Drummont (44., 200. I.) prefasiszta jellegű mozgalma. A plebejus demokratikus nacionalizmus a francia forradalom tradíciójára megy vissza, a nemzetet és a népet azonosítva, a népre helyezi a hangsúlyt. Hazafias hagyománynak a forradalmi honvédő háborút, a napóleoni háborúkat tekinti, s ebből vezeti le a demokratikus messianizmus gondolatát, mely Párizst a haladó gondolat központjának, Franciaországot ebben az értelemben vezető hatalomnak fogja föl. Ady látja, hogy ebbe a nemzetfogalomba a munkásmozgalom beletartozhat, és szervesen beletartozik. A német—francia viszály a polarizálódást ekkor nem keresztezte, s az angol—francia antant-egyezménynek is komoly demokratikus ellenzéke volt. A Nagyváradról távozó Ady főleg a klerikális-ellenes, polgári függetlenségi gondolatkör képviselője. Párizsban bepillantást nyer az imperializmus politikai reakciójának, a nacionalizmus, klerikalizrnus összefüggő rendszerébe. Itt közölt írásai — a Budapesti Hírlapnak kijáró óvatosság mellett is — azt mutatják, hogy korán felismerte az új politikai frontalakulást, az imperialista korszak jobboldali radikalizmusát, a demagógiát, mint a kapitalizmus indirekt apológiáját, a „konzervatív forradalmiságot". Párizsban dől el, hogy Ady a plebejus patriotizmus hatása alá kerül. Épp ezekben a cikkeiben jut odáig, hogy a nacionalizmust, a reakciós körök sovinizmusával azonosítva, magát a nacionalizmust általánosítva, pejoratív értelemben használja egész sor írásában. A militarizmussal való szembefordulás, a munkásmozgalom iránti őszinte rokonszenv itt kristályosodik ki véglegesen. A párizsi út segítette Adyt abban, hogy a magyarországi reakció valóságos erőcsoportosulását világosabban ismerje fel, arra a meggyőződésre jusson, hogy a progressziót a polgári radikálisok jelentik, s a haladás erőtartaléka a munkásmozgalom. Velük szemben a reakció szervező ereje a klerikálisok ós az agráriusok. Ez, ha halványan is, már párizsi jelentéseiben visszatükröződik. A függelékben a kétes hitelű szövegeket találjuk; terjedelmes, szakszerű és gondos jegyzetanyag, mutatók zárják a kötetet. Szász Zoltán L. L. S. Bartalits : Hongarije en de Anschluss 1918—1938 (1968. Drukkerij UügeverijH.OianotFenN. V.—Tilburg. 386 l.).— A szerző fiatal, magyar származású történész. Hollandiában Utrechtben végezte el az egyetemet. Jelenleg a tilburgi John F. Kennedy Institut tudományos munkatársa. Jelen könyve: 19ÍÍ8 áprilisában megvédett doktori disszertációja. Munkája tizenegy fejezetre oszlik. Előszó ós bevezetés előzi meg, s német és magyar nyelvű összefoglalás zárja a feldolgozást. Jól használható irodalom-jegyzék és útmutató egészíti ki a szöveget, s külön ki kell emelnünk, hogy 103, a korszakban fontos szerepet játszó magyar politikus és diplomata tömör életrajzát is megadja. Utóbbi azért is fontos, mert nyugaton megjelent könyvről van szó, ahol még a történész közvélemény is igen gyér ismeretekkel rendelkezik hazánk és népünk történetéről. Éppen ezért határozottan hasznos munka, s el is kell ismernünk, hogy szerzője nagy gonddal készítette. Az Országos Levéltár idevonatkozó dokumentumain túl a valóban sok időt igénylő korabeli napi sajtó- és folyóiratanyag igen jelentős részét is átnézte, nem beszélve a legújabb magyar és külföldi történeti irodalomról, amelynek alapos ismeretéről szintén tanúságot tesz. Mindenekelőtt hazai szakirodalmunk feldolgozásával magyarázható könyvének egyik jelentős pozitívuma, az, hogy a magyar külpolitika változásait a magyar társadalomban, az uralkodó osztályokon belül végbemenő mozgással összefüggésben tárgyalja, s igyekszik differenciáltan tükrözni a magyar politikai vezetőréteg összetettségét, különböző irányzatait is. Sajnálattal állapíthatjuk azonban meg, hogy a szerző — bár erre bizonyára lehetősége lett volna — nem kutatott Bonnban, ahol az Auswärtiges Amt Archívumában igen jelentős mennyiségű és értékes dokumentumok állhattak volna rendelkezésére, s kiküszöbölhette volna munkájának bizonyos egyoldalúságát, azt, hogy túlságosan is csak a magyar levéltári források alapján tárgyalja az eseményeket. A könyv első fejezetében röviden ismerteti az Anschluss-kérdés alakulását 1918—1933-ig. A további fejezetekben megállapítja, hogy Hitler hat,alomrajutásával új korszak kezdődött a német—osztrák kapcsolatokban. Gömbös magyar miniszterelnök azonban kezdetben nem támogatta a németek Ausztria ellen irányuló nolitikáját, mert