Századok – 1969

Könyvszemle - Könyvszemle Magyar történelem 1239/V–VI

KÖNYVSZEMLE MAGYAR TÖRTÉNELEM Ladislaus Lukács S. J. —Ladislaus Polgár S. J. : Documenta Romana Históriáé Societatis Jesu in regnis olim corona Hungarica unitis. II. 1571—1586 (Roma, 1965. 549 I.) Római iratok a Jézus Társaság történetéhez, a magyar korona egykori országaiban. —A Jezsuita Rend római intézete által megindított nagyszabású forráskiadvány-sorozat II. kötete (az I. kötetre ld. Századok 1964. 674. 1.) a rend 1571—1680 közötti magyarországi történetére vonatkozó iratokat adja közre, ahogy az előző kötetben, most is példásan gondos szövegkiadásban, alapos, latin nyelvű filológiai és tárgyi jegyzeteléssel. A Rend magyarországi tevékenységének előterében ebben az időszakban Erdély állt. Báthory István 1571-ben történt trónralépóse után azonnal fölmerült a gondolat, hogy jezsuita rendházat létesítsenek a fejedelemség területén. Báthory — a protestáns rendek várható ellenállására gondolva — előbb saját birtokán, Szilágysomlyón, majd ezt követően Váradon akarta a Rendet megtelepíteni. Az ajánlatot, amelyet Szántó (Arator) István közvetített az ausztriai rendtartomány főnökéhez, P. Maggio-hoz, a generális is kedvezően fogadta, megvalósítása mégis húzódott, emberhiány miatt (Báthory négy magyar rendtagot kórt). Í575-ben már arról volt szó, hogy Gyulafehérvárt 12 szerzetes számára létesítenek rendházat, a megvalósítás azonban ismét elmaradt, előbb Bekes (nem Békés !) Gáspár fölkelése, majd Báthorynak a lengyel trónra való távozása miatt. Ebben az időben a fejedelem és a jezsuiták viszonya különben is megromlott, mert a Rend a lengyelországi királyválasztásban nem Báthory, hanem a császár pártját támogatta. Később a jóviszony ugyan helyreállt közöttük, de ekkor meg Miksa császár nem járult hozzá, hogy az osztrák rendtartományból a szerzetesek ellensége országába menjenek. Az erdélyi jezsuita misszió végül is Lengyelországból indult Erdélybe, 1579-ben. Az első három rendtagot hamarosan újabbak követték és 1680-ban a kolozsmonostori rendháznak már 14 lakója volt (ebből 7 fölszentelt szerzetes), Gyulafehérvárt pedig két rendtag működött. Ezzel, a jezsuiták tényleges erdélyi működésének megindulásával zárul a kötet. A közreadott 248 irat (köztük nem egy igen terjedelmes) zömében a Rend erdélyi megtelepítésére vonatkozó tárgyalásokkal foglalkozik. (P. Wujek 1579—1680-as jelentései már a Rend kolozsmonostori életéről is számot adnak.) Néhány dokumentum viszont a í'ómai magyar kollégium megszervezésének előzményeit mutatja be. A közölt iratok (Báthory, Szántó István, az ausztriai provinciális, a Rend generálisa, Kovacsóczi kancellár és mások levelei, utasításai, jelentései vagy tervezetei) megismertetik a Jezsuita Rend helyzetét és törekvéseit, ugyanakkor éles fénnyel világítanak be Erdély politikai, vallási és társadalmi kérdéseibe; a fejedelemség történetének minden szempontból elsőrendű forrásai. A Rend Kolozsmonostor körüli birtokainak részletes összeírása pedig helytörténeti szempontból is figyelmet érdemel. Az iratok elsőízben kerülnek a Rend levéltárából közlésre, közülük mindössze néhány, nem is a legfontosabb, jelent meg másolatból Veress Endre kiadványában (Erdélyi jezsuiták levelezése és iratai a Báthoryak korából. I. Bpest. 1911). Ezt a kiadók minden alkalommal fel is tüntetik. Nem tudnak azonban a kiadók arról, hogy Szittyay Dénes, a Jezsuita Rend magyarországi történetének ismert kutatója, még a két világháború közt összegyűjtötte, majd 1945 után sajtó alá is rendezte Szántó István iratait és levelezését. A kötetet a Magyar Tudományos Akadémia besorolta a Monumenta Hungáriáé Historica sorozatba. Az Akadémia átszervezése következtében a forráskiadvány megjelenése elhúzódott, majd el is maradt; korrektúrájának két példányát azonban a szerző megőrizte, s az egyik az Akadémia könyvtárának kézirattárába került. Szittyay szövegközlése korántsem vetekedhet gondosságban az itt tárgyalt kötettel, jegyzeteit is jóval szűkszavúbban méri, Szántó Istvánnak a bevezető tanulmányban köz-