Századok – 1969

Könyvszemle - Könyvszemle Magyar történelem 1239/V–VI

1240 KÖNYVSZEMLE readott részletes életrajza s az iratokhoz fűzött utalások azonban több esetben hasznosíthatók lettek volna. A kötet bevezetése egyrészt az erdélyi köztörténet eseményeiben ad eligazítást, másrészt az iratok alapján summázza a fejedelemségbeli jezsuita-misszió ezidőbeli eseményeit. Az egyébként, tárgyilagos összefoglalásba azonban súlyos elírás csúszott be. A 15. lapon olvasható megállapítás ugyanis, hogy az 1568-as tordai országgyűlés megadta a vallásszabadságot az evangélikusoknak, reformátusoknak és az unitáriusoknak, „csak a katolikusoktól tagadott meg minden vallásgyakorlatot, papjaikat pedig törvénnyel kiűzte az országból" — teljesen téves. Ahogy ez köztudomású, az erdélyi országgyűlés először 1557-ben biztosította az evangélikus vallás szabad gyakorlatát, anélkül, hogy a katolikus vallásgyakorlatot valamelyest is érintette volna. 1564-ben harmadik „bevett" vallásként egyenjogúsították a református, 1568-ban pedig negyedikként az unitárius vallást. Abban igazuk van a szerzőknek, hogy a görögkeleti vallás nem vált egyenjogúvá a fejedelmi Erdélyben, a katolikus vallásgyakorlat azonban mindvégig szabadon folyt s a papokat sem űzték ki. Az egykori püspökség birtokait szekularizálták, a jezsuitákat többször is országgyűlési végzéssel kitiltották, — (le a katolikus vallást nem üldözték. Ahogy az 1568-as tordai országgyűlés híres megfogalmazásában olvassuk: „az hit Istennek ajándéka, ez hallásból leszön, mely hallás Isten igéje által vagyon." — Azt a rendelkezést viszont, hogy „mindenki maradjon meg abban a vallásban, amelyben találtatik," nem az 1570-es, hanem húsz évvel korábban az 1550-es tordai országgyűlés mondotta ki. Benda Kálmán Vita Zsigmond: Tudománnyal és cselekedettel. Tanulmányok (Bukarest, 1968. 3011.) — A nagyenyedi Bethlen Kollégium könyvtárosa több évtizedes erdélyi művelődéstörténeti kutatásait összegezi ebben a kötetben. A tanulmányok tárgya változatos. A fejedelmi művelődéspolitikától és a XVII. századi népművelési törekvésektől az iskolai színjátszásig, a régi könyvkereskedelemtől a XX. századi gyermekirodalom megindulásáig szinte kaleidoszkópszerűen változnak a témák az 1600-as évek elejétől az első világháborúig. Az egymástól független tanulmányok azonban végül is. mint a mozaikkövek, egységes képbe állnak össze s kirajzolják az erdélyi magyar műveltség és művelődés fejlődésének fő irányait, a fejedelmek korától századunkig. — Vita Zsigmond Bethlen Gáborral kezdi vizsgálódásai sorát, — valóban, a tudatos erdélyi művelődóspolitika vele indul. Az elpusztult gyulafehérvári fejedelmi könyvtár állományának szétszórt följegyzések, töredékes említések alapján történt részbeni rekonstruálása fogalmat ad a szerző által végzett hatalmas és fáradságos kutatómunkáról, ugyanakkor bravúros módszerrel, részben a könyvek tanúságán át, bepillanthatunk a fejedelem művelődési törekvéseibe. Megtudjuk, hogyan akarta Erdély elmaradt műveltségi szintjét az iskolák révén emelni, s lemérhetjük terveinek az európai művelődési áramlatokhoz való viszonyát. Több tanulmány is vizsgálja: a fejedelmi elképzelés hogyan öltött testet, elsősorban a Bethlen Kollégiumban. Nyomon követhetjük a kollégiumi tudományos és irodalmi törekvéseket, s külön tanulmány foglalkozik Bethlen Miklós emlékirataival, vagy Páriz-Pápai Ferenc orvosi könyveivel, majd a XVII. század végi természettudományi művekkel. A bethleni célkitűzés, mely elsősorban egy vezetésre hivatott művelt csoport kitermelésére irányult, közben jelentősen bővült: Apáczai Csere János már a nép műveltségét akarja emelni, anyanyelven adja a tudományt, s ahogy Vita rámutat: bár demokratikus elképzelései elbuktak a maradi nemességgel szemben, törekvéseiből a lényeg tovább ólt Erdély pedagógusainak legjobbjai közt s az enyedi Kollégium diákságában. A diák színielőadások maró társadalombírálata nem egyszer kihívja a hivatalos közegek rosszallását, az 1792-ben Próba címen kiadott zsebkönyv pedig, mert a francia forradalom eszméinek letörölhetetlen hatását tükrözi, megtorlásokat von maga után. Mindeddig Vita az erdélyi művelődés egészét nézte, a XIX. századtól kezdve azonban a művelődés problémái annyira megsokasodnak, hogy mindenre nem terjeszkedhet ki. Néhány lényeges és néhány jellemzően érdekes kérdést azonban fölvet, a legtöbbjét elsőnek irodalmunkban. Az „Egy kolozsvári szerkesztő a reformkor hajnalán" című tanulmány a Georgikon tanára, Pethe Ferenc életének egy, biográfusa által nem ismert fejezetét rajzolja meg, ugyanakkor bepillantást enged az 1820-as évek Erdélyének táreadalmi ós személyi ellentétektől, kicsinyes intrikáktól terhelt légkörébe. Ugyanígy a Bolyai Farkas elfelejtett Schiller fordításairól, vagy a Szász Károly ismeretlen politikai munkáiról írottak, azon túl, hogy érdekes életrajzi adalékok, bevilágítanak az erdélyi társadalom alig ismert szellemi formálódásába is. A problémák sora pedig egyre bővül; a két utolsó tanulmány már a dualizmus korának egy-egy kérdését veszi