Századok – 1969

Történeti irodalom - Ocserki isztorii isztoricseszkoj nauki v SzSzSzR (Ism. Menyhárt Lajos) 1230/V–VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1231 -az idők szavát, sokak ellen azonban (pl.: L. P. Karszavin, Sz. L. Frank és főként R. Ju. Vipper) éles harcot kellett vívnia Pokrovszkijnak, Vorovszkijnak és követőiknek. A viták középpontjában egyebek mellett a gazdasági-társadalmi formációk kérdése állott. Sok esetben a barrikád baloldalán állók véleménye sem volt egységes. Néhányuk hajlott a történelem-elméleti kérdések aktuálpolitikai szempontok alá rendelésére. Tagadták példáuíl az ázsiai termelési mód létezését, imperialista propagandának minősítve az erről szóló tanítást, amely a gyarmatosítás igazolását szolgálja. A húszas évek vitáiban érlelődő fiatal szovjet történettudomány hamarosan a nemzetközi történész fórumokon is jelentkezett. Ekkor még nem elsősorban történelmi materialista módszerrel készített monográfiákkal, inkább csak a polgári kutatók munkáiban fellelhető, sokszor eklektikus nézetek bírálatával. E vonatkozásban is nagy érdemei voltak M. N. Pokrovszkijnak, akinek munkásságát ebben a kötetben is szinte önálló tanulmánynak tekinthető külön fejezet taglalja. L. V. Cserepnyin, a fejezet szerzője összefoglalja a szovjet történettudomány atyjának 1917 előtti munkásságát, amelyet az előző kötet részletezett, majd vázolja a forradalom utáni politikai tevékenységét. Részletesebben kitér a nagy szovjet történésznek azokra az írásaira, amelyek a forradalom, a polgárháború és általában az orosz történelem helytelen, burzsoá beállítása ellen irányultak. Rámutat a bennük jelentkező hibás nézetekre (a kereskedelmi tőke szerepéről, a feudalizmusból a kapitalizmusba történő átmenetről), de ugyanakkor érdemeit is kiemeli (pártosságát, amely a témaválasztásban is megnyilvánult, elméleti felkészültségét és munkáinak forrásokkal való megalapozottságát). A kötet második része a kibontakozó marxista szovjet történetírás első eredményeit •összegezi. Az 1917 előtti orosz történelemből ekkor is a kijevi Oroszország problémája képezte az egyik legfontosabb kutatási és vitatémát. A századfordulón megélénkülő liberális-burzsoá történetírói iskolák még működő képviselői folytatták — szinte ekkor is V. O. Kljucsevszkij nyomdokain haladva — az első orosz állam gazdaságtörténeti kérdéseinek feltárását, a normann vagy az antinormann állásponthoz szolgáltatva adatokat. Az örökölt vitákban 1932-ben B. D. Grekov fellépésével fordulat állott be. A fiatal marxista kutató bőséges tényanyagon nyugvó munkáiban az antinormann elméletet valószínűsítette. Ugyancsak az ő kutatásai mozdították előre, terelték marxista mederbe a feudális széttagoltság és a központosított moszkvai állam történetéről szóló nézeteket is. A régi orosz kultúra történetének kutatása ebben az időben még háttérbe szorult, bár a gyér számú munka alapján is kitapintható az egyházi vonatkozásoktól a világi kultúra kérdései felé történő fordulás. Bár már az 1920-as években is igen sok munka foglalkozott a XVII—XVIII. századi feudális Oroszország gazdasági-társadalmi viszonyainak feltárásával, a munkásosztály kialakulásának kezdeteivel, az elnyomottak osztályharcával, ezeken a területeken csak lassan sikerült megbirkózni a polgári, nemesi történészek gazdag anyagra támaszkodó alapos munkáival. Különös érdeklődést tanúsított a szovjet történetírás a XIX. századi történet kérdései iránt, mint amely közvetlenül megelőzte a szocialista forradalom győzelmének időszakát. E fejezet tanúsága szerint M. N. Pokrovszkij munkái mellett, — amelyek megalapozták a XIX. századi gazdaságtörténet marxista elemzését — jó néhány gazdaságtörténeti munka járult hozzá az orosz kapitalizmus kibontakozásának helyes feltárásához. Ezek többsége a korábbi forrásközlések mellett új forrásként nagybirtokos családok irathagyatéka alapján készült. A gazdaságtörténeti kutatásokon belül a mezőgazdasági technika fejlődése iránt (nyilván tradíciók és források híján) nem mutatkozott ekkor még különösebb érdeklődés. A XIX. századi orosz történet kutatói az 1920-as években különösen nagy figyelmet fordítottak a forradalmi mozgalmak problémáira. Ez a tevékenység, amelyet maga Lenin is szorgalmazott, szerves részét képezte a folyamatban levő kulturális forradalomnak. M. N. Pokrovszkij és M. Sz. Olminszkij munkái nyitották meg a sort. Leggazdagabb a narodnyik mozgalom irodalma. A mozgalom történetének kutatásában két fontosabb irányzat jeleskedett és vitázott az 1920-as évek folyamán. A narodnyik mozgalomban részt vettek és szellemi befolyásuk alatt állók munkái az igen gazdag memoár-irodalomra támaszkodva a narodnyikizmus idealizálására törekedtek, szemben a marxista iskolához tartozók kritikára koncentráló műveivel. Az 1930-as években aztán a kritikára koncentrálás túlsúlyra jutott, tagadták pl. a narodnyikizmus forradalmi demokrata parasztideológia jellegét ós differenciálás nélkül az egész mozgalmat a marxizmus ellenségének bélyegezték. Az orosz imperializmus problémáinak, az agrárkérdésnek, az orosz munkásosztály •ós munkásmozgalom, különösen pedig az orosz forradalmak, valamint a polgárháború történetének ebben az időszakban készült feldolgozásai szorosan kapcsolódtak az 1920-as