Századok – 1969
Történeti irodalom - Nizsalovszky Endre–Lukácsy Sándor: Eötvös József levelei Szalay Lászlóhoz (Ism. Antall József) 1220/V–VI
TÖRTÉNETI IRODALOM 1221 irodalom, a művészet és a tudomány tegnapjainak krónikájában. A levelek emberközelbe hozzák, közvetlen ismerősünkké avatják a szereplőket, szerzőt és címzettet egyaránt. Nemcsak korszakos éltű tudós államférfiak és író tudósok, hanem hétköznapi gondokkal küzdő emberek, aggódó apák és családfők. Nekünk azonban a kiadvány általános történeti értékeit, újat hozó adatait kell elsősorban szemügyre vennünk. Nizsalovszky ebben is segítségünkre van, hiszen bevezető tanulmányában értékelő összegezését adja a leveleknek és biztos tájékozottsággal ismerteti az újat hozó sorokat. Lényegében szerencsésnek tűnik a mű szerkezeti felosztása is. Az I. részben „Szárnypróbálgatások — Első eredmények (1831—1842)"; a II. részben „A politikai küzdelmek kereszttüzében (1844—1848)"; a III. részben „Világos után (1851—1859)"; a IV. részben „Utóhangok" cím alatt fogja csokorba az adott korszak levéltermósót. Az első levélben a kolerajárványnak a fogadtatásáról, később szépirodalmi munkássága egyik motívumának a keletkezéséről vall Eötvös. Bennünket azonban az 1837 októberében, Ercsiben írott levele (XVIII. sz.) ragad meg igazán, amely már világosan tükrözi a nótaperekben kialakult állásfoglalását, ós előre veti a hátra levő négy évtizedes politikai út irányvonalát, helyét az idők sodrában. Idézi Madarász Lászlónak a Fejér vármegyei közgyűlésen elhangzott állásfoglalását a hűtlensógi perben álló Wesselényi Miklós mellett: „A Congregatio zajosabb volt mint, vártam, s fájdalom Madarászra nézve talán szomorú következéseket szülend. — Mondása: ki Magyar Országban az igazságot mondja hóhérpallos alatt ál[l], olyan, minőt bár éppen nem felség sértő indulattal vala mondva is, sokan arra csavarni igyekezendnek, mi Mad[arászt] munkálkodásaiban leginkább meggátolhatja . . . A módra nézve egészen Madarászok felén van a hiba, kik magokat noha teli ós[s]zel, 'ily gyerekessen viselték, mint diskussiokban soha nem kellene." Eötvös külföldi útjáról visszatérve vett részt a közgyűlésen és lényegében itt alakul ki sajátos „eötvösi" magatartása a notaperek ügyében. Aggasztja a radikális hang jelentkezése a Madarász-testvérek részéről, de elítéli az aulikus mesterkedóseket is. Jól mutatja ezt Sályból, 1837. december 19-ón kelt levele (20. sz.), amelyben reményét fejezi ki a következő országgyűlésen — Borsod megye követeként — való megjelenésére. Ismét szembekerült a notaperekkel: „Kérlek küld el e' biztos alkalommal Kossuth benevolumját, ha lehet; de minden esetre Raday actioját, melyre, a' jövő gyűlésre elkerülhetetlen szükségem volna, ha máskép nem talán Szemere vagy Raday által kaphatnád meg, 's jó ha előre készülhetek, mert e' nehéz tárgyban sem hallgatni sem magamat ok nélkül compromittálni nem akarom." Ha nem is Borsod alsótáblai követekónt, de főrendként ott állhatott Eötvös a felsőtáblán az 1839/40. évi reformországgyűlésen Batthyány Lajos mögött, akivel együtt támogatta Deák Ferenc küzdelmét az alsótáblán. Nizsalovszky a jogtudós biztonságával adja elő jegyzeteiben a szólásszabadságot megbéklyózó hűtlenségi perek (nota infidelitatis) eredetét, illetve a felségsértésnek és a becstelenségnek minősített bűncselekmények felhasználását az ellenzéki politikusok elnémítására. Igen érdekes, határozott ecsetvonásokkal meghúzott kép bontakozik ki előttünk az 1844. június 22. ós 1845. november 15. (34—42. sz.) között íródott levelek olvasásakor is. Kossuth visszavonulása a Pesti Hírlaptól, Eötvös ós a centralisták előtérbe kerülése, reményeik és csalódásaik filmként peregnek le előttünk. Eötvös elgondolása szerint nyilatkozatot kell tenni az yj szerkesztőnek, amelyben Szalay megindokolhatja a lap átvételét: „igen nagyon félvén nehogy Kossuth vigyázatlansága által a' párt melly haladási pártnak nevezi magát orgánum nélkül maradjon, mint egy kötelesnek érezted magadat" (34. sz.). Eötvös bízott a centralista program sikerében. Ugyanakkor lépten-nyomon megnyilvánul ellenszenve Kossuthtal szemben: „Én részemről igen szeretném, ha legalább 6 holnapokig magunk álhatnánk 's addig eszméinket még mindenekelőtte Kossuthal polemizálnunk kell, tisztába hozzuk, sok ostobaságot teszek fel hontársainkban egyébiránt nem annyit hogy ha terrénumunkat egyszer esmerni fogja pártolására nem számolnék; maga Kossuth, ha csak vagy tökéletes anarchiát prédikálni vagy a' Híradó sípján fújni nem akar kénytelen a' főbb kérdésekre nézve velünk kezet fogni, legalább ne félj úgy a' szegletbe szorítom, hogy hadarázhat üthet káromkodhat de mozogni nem igen fog." (37. sz.) Reményeiben — mint annyiszor — csalódott Eötvös. A centralisták eszméit részben valóban átvette Kossuth, amikor erre elérkezettnek látta az időt (1848—49), azonban Eötvösók sohasem mérkőzhettek vele a gyakorlati politika mezején. Sőt, a hozzájuk közelebb álló reformpolitikusok (Batthyány Lajos, Batthyány Kázmér, Teleki László stb.), ugyancsak a lap átadására szólították fel a centralistákat, kifogásolván szerkesztői tevékenységüket, a lap irányvonalát. Eötvös még az utolsó pillanatban is nagy súlyt helyezett arra, hogy Kossuth-cikk ne jelenjék meg a Pesti Hírlapban, ellenszenve mindig csak fokozódott.
