Századok – 1969
A Történelmi Társulat és a századok múltjából - Glatz Ferenc: Klebelsberg tudománypolitikai programja és a magyar történettudomány 1176/V–VI
KLEBELSBERG ÉS A MAGYAR TÖRTÉNETTUDOMÁNY 1181 Nem szükséges kitérni arra, hogy 1917 tavaszán, a központi hatalmak pillanatnyi helyzetjavulása ellenére mennyire voltak telítve a „lelkek alkotási vággyal", s hogy az elnyúló háború légkörében a lelkesítő példák közé miért sorakoznak fel a történelemből nyerhető „optimizmust" sugalló valóban jelentős történeti figurák, történések példái. A magyar történelem funkciója ebben a vonatkozásban az, hogy bizonyítsa történeti példáival: nincs ok az elkeseredésre, s azoknak van igazuk, akik lelkesedéssel néznek a jövőbe, így szemlélik a jelent is. A politikusoknak ezekből a példákból kell erőt kapniok, úgy kell tenniük, mint a XIX. század költőinek, íróinak, államférfiainak, akik a „nemzeti múlt nagyságából merítették az ihletet, a sikerbe vetet hitet és a nemzeti zamatot."21 A magyar történelem az új„alkotásokrahivatottaknak" így adhat „eredeti inspirációt", így sugározhatja ki „csodás nemzeti erejét". Azaz Klebelsberg gondolkodásában a nemzeti történelem és a jelen problémái összefüggésben állnak: a történelem bizonyíthatja a jelen állásfoglalásait, példáival alátámaszthatja azokat, adott jelenségsorozata folytonosságával, ós e folytonosság állandó típussá merevítésével sugallhatja a történelem által kínált politikai megoldások közül a választott lit egyedül helyes voltát. Ezt jelenti a történelem jelenre kisugárzó volta, s ez az az elem, mely már 1917-ben kialakultan felfedezhető a klebelsbergi koncepcióban. Más azonban az az „erkölcsi erő", melyet a nemzeti történelem későbbi — 1919 utáni — elképzelése szerint kifejthet. Mint a korábban idézett, 1920. évi beszédrészlet is jelzi: ekkor már nem egyszerűen a napi politika történelmi analógiákkal való alátámasztására szolgál a történelem, hanem társadalmi, nemzeti tényező. Ekkor már minden kiszélesítve, a nemzet, a magyar társadalom viszonylatában jelenik meg. A nemzeti történelem idézése — s itt már nem a történelem egyes eseményeiről van szó, hanem a magyar történelemről általában — határozott társadalmi funkciót nyer, mint tudománya, a történetírás is. Nézzük e gondolatmenetet . . . A kiindulópont érezhetően a forradalmakhoz való szükségszerű viszonyulás, a törekvés: megvonni minél élesebben a határt, az elválasztót a forradalmak és a jelen között, a forradalmi gondolkodás ós a jelen gondolkodása között. Fejtegetéseinek középpontjába ezért kerül a forradalom és a nemzeti történelem eddigi folyamatának viszonya, s ebbe ágyazódnak a történettudomány társadalmi szerepéről, feladatairól mondottak. 1919 után az ellenforradalmi korszak hivatalos gondolkodóinak, publicistáinak, társadalomtudósainak, politikusainak szinte mindegyike úgy érezte: valamilyen formában állást kell foglalnia 1918—19-cel kapcsolatban. Ha része volt a forradalomban, akkor azért, hogy most bizonyítsa: mennyire nem tartozott ő a „vérbeli" forradalmárok közé; ha éppen üldözték, vagy meghúzódott csendesen a néhány hónap alatt, akkor pedig úgy érezte: a számtalan irányból és szándókból összeálló ellenforradalom végeredményben az ő magatartását is igazolja. A szellemi élet jobboldalának e különböző szintű és nagyon vegyes színvonalú reagálása a forradalmakra egy közös gondolatot majd minden esetben tartalmazott: annak bizonygatását, hogy az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság csak mintegy kisiklása és nem szerves folytatása volt az ezeréves magyar történelemnek. Nemzeti történelem és proletárforradalom e szembeállítása a központi magva végső soron Klebelsberg fejtegetéseinek is. A magyar történelemből kiragadja a forradalmak és szabadságharcok példáit, s ezeket hasonlítja a proletárforradalomhoz. Többször kellett történelme folyamán a magyar nemzetnek fegyvert fognia — olvashatjuk — „az idegen osztrák érdekek csatlósává lett államhatalommal szemben", s ezek a mozgalmak, nem úgy mint az 1918/19-es forradalom, „a nemzet legszentebb jogainak védelmére" kelt szabadságharcok voltak.22 És Klebelsberg bátran nyúl a történelmi párhuzamokhoz: 1848/49-cel hasonlítja össze 1918/19-et. A „nemzettagadóvá lett Károlyi és Kun Béla mozgalmával" szembeállítva lesz nála 1848-ból a nemzeti történelem egyik dicső szakasza. Forradalom, méghozzá „társadalmi forradalom" volt 1848/49 is, de mégis szerves részét képezheti a magyar történelemnek, nem úgy, mint 1918/19, melynek radikális szelleme idegen anyagot képez a nemzet testében, amit el kell onnan távolítani. <\míg emez szemben állott mindazzal, ami a magvar történelemben ezer év alatt lezajlott s beépült a nemzet gondolkodásába, addigaXIX. század nagy magyar forradalma szorosan hozzákötődik a „nemzeti élet nagy folytonosságá"-hoz. Amíg a proletárforradalmat internacionalizmusa miatt nemzetietlennek tekintik, olyan forradalomnak, melv „egyoldalú", „pártszemlélete" miatt szem elől vesztette a nemzet legnagyobb érdekeit, s „országvesztő", „nemzettagadó lázadássá fajult", addig Klebelsberg 1848/49-et — éppen a legforradalmibb költő, Petőfi személyén keresztül — a nemzeti történelem folyamatába, 11 Uo. 6. 1. 22 Uo. 36-37. 1.
