Századok – 1969

A Történelmi Társulat és a századok múltjából - Glatz Ferenc: Klebelsberg tudománypolitikai programja és a magyar történettudomány 1176/V–VI

KLEBELSBERG ÉS A MAGYAR TÖRTÉNETTUDOMÁNY 1177 vagy történetírói módszerekből a mai tudományosság számára felhasználhatót úgy tudjuk kihámozni, ha rámutatunk azokra a „korlátokra", melyek koruk társadalmi, tudati, politikai viszonyainak következményei. S a magyar historiográfia kutatására, úgy érezzük, fokozottan áll mindez; hiszen a hazai történettudománynak a reformkortól napjainkig húzódó történetében a legszembeötlőbb jellemző a történetírás mindenkori politikai funkciója. Ezen összefüggés kifejtése, a magyar történetírás múltjában való nyomonkeresése még igen sok előtanulmányt, részlet-kutatást, egy-egy kérdéscsoport többszöri „körbejárását" igényli. A továbbiakban olyan, már a kezdeti kutatások során kirajzolódó összefüggéseket kell alaposabban, elemzően megvilágítani, mint pl. hogy az újkori magyar történetírás gyakran szinte „pótolja a politika-tudományt, s az ideológiai szférában igen fontos szerepet kap. A történeti kérdések a magyar szellemi életben majd mindig politikai kérdések is. Elég talán példaként csak a hazai történetírás legsarkítottabb ellentétének, a kuruc és labanc felfogású történetírás politikai töltésére utalnunk, a Rákóczi-kultusz és a dualizmuskori függetlenségi törekvések ideológiájának szerves kapcsolatára, nem egyszer egybeesésére. Es a historizáló gondolkodás áthatja a politikai ideológia szférájába „betörő" más szakt udományokat, is. A dualizmus közgondolkodásának közjogias szemlélete is végeredményben „történeti alapokon" nyugodott, mint ahogy az „ezeréves magyar alkotmány" fikciója, a szentkorona-eszme timoni kifejtése a jogtörténet, tehát történeti tudomány keretén belül alakul ki; és nem egyszer történelmi kérdésekben jelentkeznek a különböző társadalmi indítású ideológiák közötti összeütközések. (Gondolunk itt mindenekelőtt Szekfű és a különben egyáltalán nem „historizáló" szocialista ideológus Szabó Ervin szembefordulására a középnemesi ideológiával.) A Horthy-korszakban a magyar történelem „idézése" a politikai ideológiában kiemelt helyet kapott. A történelemmel való foglalkozás gyakran közvetlen politizálást jelentett. Történészek tollából születnek meg a legszínvonalasabb politikai tanulmányok, a politikusok propagandabeszédeikben minduntalan a történelemhez, a magyar történelem évezredes hagyományaihoz fordulnak. A történetiség, a történelem ilyen előtérben állása elsősorban Magyarország 1920 utáni helyzetével függ össze. A rendszer uralkodó osztályainak legfőbb törekvése: visszaszerezni az elszakított területeket, fellépni a békerendszer „besorolása" ellen, szinte szuggerálta a történeti kiindulópontot. A trianoni döntések ellenérveit a magyar uralkodó osztályok szempontjából a jelentős számú elszakított magyarság ellenére sem lehetett pusztán etnikai, vagy akár földrajzi alapon összekovácsolni. Az óhajtott, Habsburgoktól független, tie mind ezidáig a birodalom erejével fenntartott, a nemzetiségek feletti hatalmat biztosító Nagy-Magyarország „viszszaállítását" elsősorban a történetiségre, a „történeti jog"-ra apellálva lehetett „indokolni". (E „történeti jog" legfontosabb alkotóelemei nem véletlenül a háború alatt, a nemzetiségek kiszakadása felrómlósének pillanatában egy erdélyi egyházi történetíró, Karácsonyi János könyvében már egységes koncepcióban összeállnak.1 A magyar polgári történettudomány általunk vizsgálni választott 1919 utáni néhány évében a tudományszervezet kiépülése, a tudományos koncepciók majd mindegyike nagyon szoros kölcsönhatásban áll a kibontakozó, majd konszolidálódó ellenforradalom politikájával. Ugyanakkor a szaktudomány oldaláról nézve, az ekkor született koncepciók messze meghaladták a korábbi évek elgondolásait. Szaktudományos fejlődés és reakciós politikához kötődés kettőssége élesen exponálódik ekkor, s a kutató talán nem jogtalanul érezheti, hogy a szaktudomány és politika összefonódásának egyik legérdekesebb jelenségével áll szemben a magyar történettudomány történetében. * A legújabbkori állammechanizmuson belül kialakulnak az ideológiai szférát is átfogó, a különböző területek — többek között á szaktudományok és politikai gondolkodás, a tudományos és a mindennapi gondolkodás — kapcsolatát biztosítani hivatott szervezetek: intézetek, táreulatok stb. A magyar történettudomány történetében végeredményben ilyen, a szakt udomány és a politika kapcsolatát közvetítő intézménynek tekinthető a Történelmi Társulat. Mivel Klebelsbergnek a történettudományhoz kapcsolódó akciói a Történelmi Társulaton belül indulnak meg, s mivel a két világháború közötti történet tudományos közélet kerete elsősorban a Történelmi Társulat volt, szólnunk kell röviden a Társulatnak a magyar szellemi életben betöltött szerepéről. Egy korábbi írásunkban már jeleztük, hogy a Társulat megalakulása körüli küzdelmek mennyire összefüggtek a kialakuló dualista rendszer társadalmi erőviszonyai-1 Karácsonyi János: A magyar nemzet történeti joga hazánk területéhez a Kárpátoktól le az Adriáig. Nagyvárad, 1916. 16 Századok 1969/5—6