Századok – 1969

Vita - Bellér Béla: A Tanácsköztársaság történetszemléletéről 1134/V–VI

Bellér Béla: A Tanácsköztársaság történetszemléletéről A Tanácsköztársaság történetszemléletének vizsgálata több szempontból is figyelmet érdemel. Egyrészt egy ideológiai kérdésen keresztül közelebb visz bennünket népi demokráciánk közvetlen elődjének, a Tanácsköztársaságnak megértéséhez; másrészt e történetszemlélet a maga bonyolult összetevőivel s mégis félreismerhetetlenül forradalmi marxista jellegével hálás területe lehet az utóbbi időben nekibátorodó historiográfiai kutatásoknak. De ezeken túlmenően is fontossá teszi számunkra 1919 történetszemléletének tanulmányozását az a tudománytörténetben ritka eset, hogy egy rövidéletű forradalmi gyakorlat gyökeres változást idéz elő az ideológiában, ill. annak központi részét alkotó történetszemléletben, úgyszólván máról holnapra létrehozza az új történettudományt, és szinte varázsütésre, a tudományos meggyőződés erejével megteremti a forradalmi marxista történetszemlélet vezető szerepét minden másfajta irányzat felett. Ha ennek a munkának résztvevői azt írták: „Abba a szerencsés helyzetbe jutottunk, hogy históriai tájékozódásunk alapjául, az egész történeti folyamat megértésének és interpretálásának eszközéül a szemünk láttára bontakozó mozgalmakat, az élő jelent választhatjuk,"1 akkor körülbelül ezt az összefüggést fejezték ki. A Tanácsköztársaság történetszemléletének elvi kérdéseit elsőnek jelen sorok írója érintette egy, a történettanítás helyzetét vázoló rövid cikkében.2

Széles alapon és elmélyülten Márkus László foglalkozott először vele, kritika tárgyává téve némely megállapításomat.3 Az azóta eltelt közel egy évtizednyi idő már önmagában is eléggé igazolná a kérdés újbóli napirendre tűzését, mégha nem szólnának mellette más nyomós érvek is. Ezek közt első helyen kell megemlítenünk a forrásanyag jelentős kibővülését. Az első feldolgozások még csupán egy s nem is minden tekintetben a legfontosabb forráscsoportot vették tekintetbe, nevezetesen a Néptanítók Lapja 1919. 17, 20, 26. számainak mellékleteként közölt Történelmi összefoglalásokat s a lap történelmi vonatkozású cikkeit. Bár a szocialista tanítómozgalom 1900—1920. c. kiadvány tartalmi kivonatából ismerték, nem dolgozhatták fel az — azóta előkerült -— eredeti példány lappangása miatt az egyik legfontosabb forrást, a VAOSz Tanítói Szakosztálya bizottságai által 1919-ben közzétett Iskolai Reformtervezetet. Ha a Történelmi összefoglalások a tankönyvet, úgy a VAOSz Reformtervezet a tantervet pótolta; jelentőségét így aligha kell méltatni. A népiskolai és középiskolai Történelmi összefoglalások mellett ma már tekintetbe vehetjük a felnőtteknek szóló hathetes pártiskola, valamint a Propaganda Bizottság történelmi előadásait, Fogarasi Béla a tanítók előadóképző tanfolyamán elhangzott előadásainak történelmi vonatkozású anyagát, a Marx—Engels Munkásegyetemen a történelmi materializmusról elhangzott előadásait, a történelmi materializmussal foglalkozó kiadványokat, valamint a nem túlságosan nagyszámú, de a történelemtanítás gyakorlatára fényt vető, az Országos Levéltárban, a Budapesti 1. sz. Áll. Levéltárban található levéltári anyagot.— 1 Az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság iskolai reformtervezete. Szerk. Pásztor József. Bpest, Főv. Pedagógiai Szeminárium. 1959. 79. 1. (a továbbiakban: VAOSz Reform). 2 Bellér Béla: A marxista történelemtanítás kezdetei 1919-ben. Történelemtanítás, 1959. 2. sz. 7-11. 1. 3 Márkus László: A leninizmus hatása a szociáldemokrata történetfelfogásra a Tanácsköztársaság idején. Századok, 19C0. 4. sz. 626-644. 1. - A kritikára vonatkozólag (627 — 628.1." jegyzet) csak annyit, hogy rövid cikkem feladata csupán a történettanítás 1919-es helyzetének vázolása, nem pedig a történetszemlélet elvi kérdéseinek, irányzatainak, forrásainak tisztázása volt. Utóbbi kérdéskomplexumra — mindössze 10 sor erejéig — éppen csak utaltam. Már csak ezért sem érzem méltányosnak egy kizárólag a történetszemlélet kérdéseinek szentelt tanulmány szerzője részéről azt a bírálatot, hogy leegyszerűsítve és azubjektivista módon tárgyalom a kérdést. Ezzel természetesen nem akarom azt állítani, hogy egy évtizeddel ezelőtt írt kis cikkem vagy különösen hasonló tárgyú, Márkus által nem említett Hazafiság és nemzetköziség a Tanácsköztársaság idején (Pedagógiai Szemle, 1959. S. sz. 277—285.1.) c. tanulmányom minden megállapításával még ma is egyetértek. Nyilvánvaló, hogy osztályharc és nemzeti függetlenség viszonyát ezekben az írásokban magam sem ítéltem meg helyesen. Ezt a tévedésemet viszont Márkus akkor nem bírálta. Ami mármost a Márkussal való konkrét vitapontokat illeti, itt ezekre külön nem térek ki, hanem magában a tanulmányban igyekszem rájuk választ adni. Megjegyzem még, hogy a tanulmány szövegében található lapszám-hivatkozások Márkus idézett tanulmányára vonatkoznak.