Századok – 1969

Vita - Vita a Történettudományi Intézetben az Annales kör történetfelfogásáról - Niederhauser Emil: Az Annales és Kelet-Európa 1130/V–VI

1132 NI EDERHAUSER EMIÉ A cseh történelemmel kapcsolatban csak Bemard Michel vitacikke kelt figyelmet, amelyben J. PurSsal szemben későbbre teszi a csehországi ipari forradalom befejezését, s hangsúlyozza, milyen csekély változást hozott a polgári átalakulás a társadalom szerkezetében. A balkáni országok történetével kapcsolatban talán nem érdektelen, hogy egy török történész azt bizonygatja tanulmányában, hogy a ráják nem jobbágyok voltak, hanem szabad parasztok. A jugoszláv történetírásról szólva azt állapítja meg egy ismertetés 1959-ben, hogy a feldolgozások közt kevés a valóban marxista, sokkal jelentősebb még a nemzeti (vagyis nacionalista) ihletésű munka. Ugyanakkor (1960-ban) egy marxista gazdaságtörténeti munkának viszont azt veti szemére, hogy nem eléggé objektív. Romániával különösen keveset foglalkozik a folyóirat, 1959-ből való az első ismertetés is a román történelem régi szakértőjének, M. Emeritnck a tollából, a következőkben is nagyiészt ő ismerteti a román történészek munkáit, kevés kritikai megjegyzéssel. Magyar történésztől, mint már említettem, 1966-ban közölt először tanulmányt az Annales, Fach Zsigmond Pálét, aki a földesúri kereskedelem térhódítását mutatja be a XVI—XVII. században. Az első ismertetés 1959-ből való, Incze Miklósnak a világgazdasági válság társadalmi következményeit taglaló, angol nyelvű cikkéről. Charles d'Eszlary tanulmánya III. Béla jövedelmeinek kimutatásáról teljesen félrevezető, mert azt állítja, hogy ezzel a forrással eddig még nem foglalkozott senki érdemlegesen, ő is inkább csak fel akarja rá hívni a figyelmet . Perjés Gézának a mezőgazdasági termelésről és a hadseregellátásról szóló tanulmányát az ismertető teljes mértékben elutasítja, mint olyan munkát, amely legfeljebb a kérdés bibliográfiájaként használható. Egy a weimari Németország szellemi életéről szóló cikk Lukács György tragédiáját is említi, amelyet a harcos marxista hűsége ós a gondolkodó egyén közti konfliktusban lát. 1967-ben jelenik meg az első ismertetés, Jemnitz János könyvéről, amely egészében elismorően szól a marxista magyar történettudomány eredményeiről. A legvégére hagytuk a lengyel és az orosz, ill. szovjet vonatkozások kérdését. Mennyiségben is ez a legtöbb, s mint már kifejtettem, az ehhez a két történetíráshoz való viszony is más, mint a többi országokéhoz. A marxista elmélethez való viszonyulás szempontjából is ez a két tárgykör a legtanulságosabb. A lengyelek vonatkozásában a folyóirat szívesen utal arra, hogy egyes lengyel történészek vagy szociológusok milyen konfliktusba keveredtek a párttal. Megdicsér egy Sforza Bonáról szóló könyvet (1951-ben), mint az intellektuális bátorság példáját, hiszen a klíma, úgymond, nem kedvez az ilyen témáknak. Örömmel regisztrálja 1954-ben, hogy a túlzások után a lengyel történészek újra megtalálták a helyes hangot az 1830-as felkelés értékelésében, vagyis nem utasítják el szűkkeblűen a nemesi forradalmat. Néhány évvel később (1960), amikor a Kwartalnik Historyczny ismerteti az Annalest, a viszontismertetés lelkesen üdvözli, mennyire szívén viseli a lengyel folyóirat az Annales felfogása szerinti történetírás és a marxista inspirációji'i történetírás közti közeledést. Egy lengyel emigráns 1965-ben azzal védi meg egy lengyel közgazdásznak a gazdasági növekedésről írt könyvét, amelyet a Nowe Drogi megbírált, mint Rostow-utánzót, hogy valójában eklektikus és paradox módon Marxnak köszönhet a legtöbbet. A Szovjetunió és a szovjet történetírás tekintetében mérhető le a legjobban, hogy a kezdeti idegenkedés valóban felengedett, a korábbi szinte hidegháborús szólamok hamar eltűntek, de azért ebben a tekintetben is, minden elismerő szó mellett meglehetősen kettős a folyóirat álláspontja. Igaz, 1949-ben egy nyugati könyvvel kapcsolatban még azt jegyzi meg az ismertető, hogy a szerző elfogadja a szovjet álláspontot, az 1917 óta végbement nagy változásokkal magyarázza meg a Szovjetunió hatalmát, de ennek az álláspontnak az elfogadásával már csak publicisztikai munkát ír, nem történész-alkotást. L. Fébvre 1950-ben azt panaszolja, hogy egyre nehezebb figyelemmel kísérni a Szovjetunió belső fejlődését, mert nincs megbízható információ. IÏ. Portainak az uráli iparról szóló könyvét ismertetve a recenzens kiemeli a kényszer szerepét az iparfejlődésben, szemben a szabad polgári vállalkozással. Különösen sokat foglalkozott a Szovjetunió fejlődésével Georges Friedmann, aki a háború előtti és utáni személyes látogatások hatására maga is elismer számos eredményt, de azért nem egyszer vet fel olyan kritikai szempontokat, amelyek a lényeges változások fel nem ismeréséről tanúskodnak. 1953-ban a szovjet külpolitika olyan nyugati szakértőjétől közöl tanulmányt a folyóirat, mint Max Beloff, aki az orosz ős a szovjet külpolitika alapvető azonosságát igyekszik kimutatni. Szovjet vonatkozásban látszik meg a legvilágosabban az 1957-es cezúra. Az ez évi 1. számban jelenik meg az első nagy ismertető cikk, összefoglaló a feudális korszakkal foglalkozó újabb szovjet történeti munkákról. Braudel előszava figyelmeztet, hogy a szovjet történettudomány eredményeinek a negligálása azt jelenti, hogy a francia történészek egy egész kontinensnek fordítanak hátat. Ettől kezdve növekszik az ismertetések száma, s vele együtt az elismerő szavaké. 1958-ban üdvözlik a szovjet történészek rész-