Századok – 1969
Tanulmányok - Elekes Lajos: Az amerikai analitikusok és a történelmi relativizmus relativista bírálata 1024/V–VI
1030 ELEKES I. A JOS A prezentizmus elméletének Beckernél talán kevésbé következetes, de nála jóval körültekintőbb, számottevő történetkutatói, tapasztalattal is rendelkező és nagyhatású hirdetője volt Ch. A. Beard, aki kiemelkedő szerepet játszott a harmincas évek második felének észak-amerikai tudományosságában. Mint bírálói utóbb némi iróniával olvasták a fejére: gyakorlati kutatói munkásságában gondos adatgyűjtésre törekedett és az adatokból levonta a maga nagy akribiával körülbástyázott, megalapozottnak tekinthető következtetéseit. Elméleti írásaiban és tudományirányító tevékenysége során tett kijelentéseiben viszont súlyos aggályoknak, sőt szkepticizmusba hajló tagadásnak adott hangot mind a forráskutatás, mind a válogatás, mind az ezekre épülő ismeretanyag és végül az egész történetírás, történettudomány valósághűsége, tárgyilagossága, hitelessége iránt. Tőle származik a híres megkülönböztetés a történelem mint „múlt aktualitás" (past actuality), az erről fennmaradt forrásanyag (history as record) és végül a jelen aktualitással bíró történetírás illetőleg a történelemről alkotott bármely elképzelés mint jelen aktualitás, egyben „hit dolga" közt. Gondolatmenetét a legpregnánsabban abban a tanulmányában fejtette ki, amely már címével is hangsúlyozza, hogy az írott történelem mitsem bizonyít a szó szigorúan tudományos, tárgyian és tárgyilagosan valósághű értelmében: vagy hiszünk benne, vagy nem.4 Szerinte is, mint Becker szerint, a kutatót nagy mértékben befolyásolja saját jelene, abban elfoglalt helyzete, számos egyéni-egyedi tulajdonsága. Mindez nagyon személyessé teszi érdeklődését, szubjektív mozzanatokkal itatja át forrásgyűjtő és válogató tevékenységét és még inkább a módot, ahogyan adatait értelmezi. Nem igaz, mondja helyesen, hogy a forrás magától beszél, mint Ranke iskolája állította. A forrást meg kell szólaltatni, beszédre kell bírni, hogy megmutassa ami benne van, sőt azt is, ami mögötte rejtőzik. Mert a forrásanyag nem függöny ugyan, amely — mint egyes korábbi szkeptikusok vélték — nem összeköti, hanem elválasztja a kutatót a múlttól, amelyet vizsgálni óhajt. De sok tekintetben mégis ilyen függönyre emlékeztet: más kor nyelvén, más kor fogalmai szerint beszél, ha ugyan szavakkal beszél. Ezt a beszédet meg kell fejteni. A néma kútfők, a tárgyi emlékek beszédét még sokkal inkább. Amellett emlékeink sohasem teljesek, töredékes képet adnak a múltról, hézagaikat hipotézisekkel szükséges áthidalnunk. Mindmegannyi lehetőség a jóhiszemű tévedésre, a hibás értelmezésre, a valóságtól eltérő elképzelések kialakítására. És egyúttal tudatos, rosszhiszemű ferdítések elkövetésére is. Ilyesmit ugyan a magára, mesterségére valamit adó szakember nem követ el, de a súlyos tévedések veszélyeitől őt sem védi semmi. Tárgyi, ténybeli ellenőrzésre lehetősége nincs. A leírt eseményeknek nem volt tanúja, kísérleti megismétlésükre nincs módja. Bármennyire igyekszik elérni a tudományos tárgyilagosság követelményét, azt a mondottak következtében nem érheti el. kiadásból szokták idézni. (The Western Political Quarterly VIII. 3. 1955. szept. — Becker akkor már tíz éve nem élt, legfeljebb nézetei hatottak, jóllehet már megindult ellenük ós általában a történelmi relativizmus prezentista felfogása ellen az erősödő támadás.) Becker nézeteinek kritikájához az alább említendőkön kívül vö. P. Zagorin: Carl Becker on History. The American Historical Review, LXII. 1. 1956. *Ch. A. Beard: Written History as an Act of Faith. The American Historical Review XXXIX. 2. 1934. jan.; vö. még uő. : The Nature of Social Sciences. New-York. 1934. Későbbi amerikai kritikájára vö. Meyerhof j : i. т.; továbbá А. С. Bardo: Analytical Philosophy of History. Cambridge University Press. London. 1965, valamint a történelmi relativizmus pragmatista-prezentista formáit különböző nézőjiontból kritizáló, alább idézendő műveket.
