Századok – 1969
Tanulmányok - Tokody Gyula: Az első világháború utáni forradalmi változások hatása a nagynémet történetírásra 990/V–VI
1016 TOKODY GYULA lehetett volna várni tőlük, ellenkezőleg, egész politikájuk a megszerzett önállóság biztosítására irányult.8 9 Bár Härtung és Brandenburg álláspontjában sok elgondolkoztató és elfogadható szempont van, arra is rá kell mutatnunk (ami a fenti idézetekből részben már egyébként is szemünkbe ötlött), hogy — Srbikhez hasonlóan — a nemzettéválás és a közép-európai birodalom alternatíváját egyikük sem a társadalmi fejlődés szempontjából, hanem hatalmi-politikai szemszögből ítélte meg, ezért érvelésük végső fokon nem volt meggyőző. Szerintük a német nép a XIX. század közepén két lehetőség között választhatott: lemondani a nemzeti államról, s a szövetségi rendszert mindaddig fenntartani, amíg el nem jön a kedvező pillanat a közép-európai birodalom megalakítására, vagy megkísérelni legalább az Ausztrián kívüli német területek egyesítését. A választás az utóbbira esett, de nem a társadalmi fejlődés eredményeként, hanem mint láttuk — a nemzeti önállóságra törekvő európai népekkel szembeni védekezésként. Ennek a külpolitika primátusára épülő felfogásnak megfelelően tehát a kisnémet egységet a kívülről fenyegető veszélyek kény szeri tették ki. De bármennyire is igyekeztek felnagyítani a kisnémet történészek a nemzetközi erőviszonyok kényszerítő erejét, a külső veszélyek önmagukban véve nem indokolták meggyőzően a porosz politikát, az egyesítésre tett erőszakos intézkedéseket, Ausztria katonai leverését, s nem tudtak elfogadható választ adni a nagynémetek vádjaira, amelyek szerint a bismarcki politika végső fokon gyengítette a németség európai pozícióit. Mindamellett bár sem Härtung, sem Brandenburg nem látta, hogy a XIX. század közepén a nagynémetek által fennen hirdetett „univerzalizmus" és a kisnémet nemzeti eszme a feudalizmus és a kapitalizmus ellentétének egyik kifejezési formája volt, a nemzetállami törekvések melletti egyértelmű kiállásuk folytán még a korabeli fasiszta szellemi hatások ellenére is helyesebben ítélték meg a német nemzettéválás folyamatának kérdéseit, mint Srbik. Másfelől viszont nem értették meg, hogy az univerzális történetszemlélet szembehelyezése a porosz nacionalista felfogással még abban a rendkívül korlátozott formában is, ahogy ezt Srbik végrehajtotta, a történelmi események szélesebbkörű és sokoldalúbb vizsgálatának igényét takarja, olyan elvet tehát, amelyet nem elvetni, hanem a német nacionalista torzításoktól megtisztítani — és a látókört valóban egyetemessé szélesíteni — kellett volna. A Srbik-vita nemcsak azt világítja meg, hogy a gesamtdeutsch történelemfelfogás mögött a nagy- és kisnémet nézetkülönbségek bár az előző évtizedekhez képest kétségkívül erősen letompítva — továbbéltek, hanem a szembenálló koncepciók mögötti politikai hátteret is. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez a vita az Anschluss megvalósítása előtt zajlott le, amikor a fasiszta Németország hivatalos politikájában és propagandájában még csak a német néprészek egyesítése merült fel. Ez a követelés formailag nem sértette a nemzetállami elvet, összeegyeztethető volt tehát a német történelem kisnémet értelmezésével. Brandenburg meg volt győződve arról, hogy a német fasizmusnak az össznémetség egy birodalomba olvasztásán túl nincsenek hatalmi igényei. Szerinte a ,,kor előtt politikai célként az összes német néprészt egyformán magában foglaló nemzeti állam áll, amely uralkodási igények nélkül foglal helyet az egyenjogú szomszédállamok körében".90 89 Uo. 20. 1. 90 Brandenburg : i. m. 770. 1.
