Századok – 1968

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A nemzetközi kereskedelmi útvonalak XV–XVII. századi áthelyeződésének kérdéséhez. 863

A NEMZETKÖZI KERESKEDELMI UTVONALAK ÁTHELYEZŐDÉSE 885 a robotmunkát végletekig kiaknázó, a jobbágygazdaságokat elnyomorító folwarkrendszer kiépülésére vezethető' vissza.2

1 Magyarország nyugati külkereskedelmének alakulására vonatkozóan a XVI. század közepétől а XVII. század közepéig terjedő időszakban, sajnos, nem állnak rendelkezésre a lengyel tengeri kereskedelem számsoraihoz vagy akár az 1457—58 évi, ill. 1542 évi magyar harmincadnaplók statisztikai feldolgozásához fogható kutatási eredmények. Itt csupán — bár nem kis számú — részadatokra támaszkodhatunk, amelyek alapján megkísérelhetjük a fejlődés főbb tendenciáinak felvázolását. Annyi bizonyos, hogy a behozatalon belül az iparcikk-, kiváltképpen a posztó-importnak az a domináló szerepe, amelyet már a XV., majd a XVI. század közepén észlelhettünk, a következő évszázad folyamán sem csökkent, hanem inkább erőteljesebben kidomborodott. Az ún. királyi Magyarország városai kereskedőinek többsége főleg külföldi iparcikkek: textíliák, emellett vasáruk importjával foglalkozott. Jellemző példa, hogy négy felsőmagyarországi város (Kassa, Lőcse, Eperjes és Késmárk) a Morvaországból a Vág völgyébe nyíló kereskedelmi utakon 1610-ben 20 000, 1619-ben több mint 54 000 forint értékű árut hozott be; ezen belül 1610-ben több mint 6 000, 1619-ben közel 20 000 vég szövetet, amely túlnyomórészt Felső-Lausitzból, Sziléziából és Morvaországból származott. A kassai kereskedők azonban Lengyelországból nemcsak sziléziai és dél-pémet (főleg boroszlói és nürnbergi), hanem angol posztót („karasia" = kersie, „londis") is beszereztek;22

a kassai szabócéh árszabásai (1627, 1635) — a készítmények árát az anyag alapján szabva meg — ezek mellett „angliai mentét", „angliai szoknyát" is emlegetnek. A XVI—XVII. századi uradalmi számadások és konvenciójegyzékek is mutatják a — finomság szerint megkülönböztetett — angol posztófélék („londis" — „fájlondis") kiterjedt magyarországi forgalmát; hasonlóképpen a magyarországi ásatásokból előkerült angol posztóplombák, minőségjelző posztójegyek (Honni soit qui mal y pense felirattal), amelyek mind a királyi Magyarország, mind a török hódoltság területén fennmaradtak (Szűcs, Székely, Huszár). Ami pedig Magyarország nyugatra irányuló kivitelét illeti, itt a gabonaexport továbbra is jelentéktelen maradt. A XVI. század harmincas-negyvenes éveitől kezdve, s főként a XVII. század első felében az ún. királyi Magyarországon is felfejlődött ugyan a — lengyel folwark-rendszernek megfelelő — földesúri önkezelésű, allodiális gazdálkodás; ámde a magyarországi földesúri gazdaságok gabonája — megfelelő folyami-tengeri összeköttetés hiányában — a nyugat-európai piacokra nem juthatott el, sőt ekkor még a szomszédos 21

Emellett felléptek olyan tényezők, amelyek a keresletet is csökkenthették a baltikumi búza iránt a XVII. század második felében Nyugat-Európában. Anglia az 1660-as évektől kezdve, vagy egy évszázadra, gabona-exportáló országgá vált. Megindult az amerikai eredetű burgonya és kukorica nagyobb méretű termesztése Európában: az előbbi Írországban, az utóbbi Spanyolországban a XVII. század végén már fontos szerepet töltött be a tömegfogyasztásban. Egyes nyugat-európai országokban a század folyamán demográfiai stagnálás, ill. hanyatlás állott be (Masefield, F aber, Slicher van Bath). 22

Egy angol forrás — számbavóve a különféle angliai posztófajták külföldi piacait — a Hampshire-ben szőtt „kersie" egyik fő felvevőjeként már 1661-ben Magyarországot említi; a lengyel szakirodalom kiemeli a könnyebb és olcsóbb posztófajták, főként az angol — valamint gdanski és sziléziai gyártású — „karazja" (kersey) térhódítását a XVI—XVII. században és továbbáramlását Lengyelországból (Lipson, Topolski).