Századok – 1968

Történeti irodalom - Irányzatok a fejlődő országok történetírásában: Kelet-Afrika története (Ism. Jeszenszky Géza) 711

713 [TÖRTÉNETI IRODALOM amely a múlt század végéig terjedő időszakot öleli fel. Ez a munka már a politikai változásoknak megfelelő új történetírói irányzat jegyében született, vizsgálatának központjába az afrikaiakat állítja, vagy legalább erre törekszik. A szerkesztők a legutóbbi évek új eredményeit, a segédtudományok minden ágazatát felhasználva, a legkiválóbb szaktudósok bevonásával igen értékes kiadványt állítottak össze, amely az afrikai történetírásban sok tekintetben úttörő. A mü értékeinek elismerése mellett azonban azt is figyelembe kell venni, hogy az ellentétek tompítását célzó koncepció — a szerzők szubjektív szándékától függetlenül is — felhasználható az újgyarmatosítás céljaira. Az afrikai múlt tudományos feltárásának kísérlete viszont feltétlenül pozitív. Afrika gyarmatosítás előtti történetében a fő nehézséget az írott források hiánya, illetve gyér volta jelenti. Kelet-Afrika esetében is a középkori arab utazók (részben még kiadatlan) feljegyzései, néhány kínai expedíció beszámolója és a parti városállamok arabnyelvű krónikáinak jórészt tizenkilencedik századbeli átírásai csak a partvidékre vonatkoznak. A portugál fosztogatásokról és hódításokról korabeli portugál beszámolók is vannak. Oliver és Mathew mindezt 'kiegészítette a segédtudományok eddigi eredményeivel: a régészet, a numizmatika, a néprajz, az antropológia, a nyelvtudomány, a földrajz stb. nagyban hozzájárult a régi Afrika megismeréséhez, habár ma még csak a kutatások kezdetén vagyunk. A törtériész írott források hiányában sokszor kizárólag a. segédtudományokra kénytelen támaszkodni. Meglehetősen pontos és bőséges eredményeket hozott a népi hagyományok és mondák lejegyzése és felhasználása. Énnek megértéséhez figyelembe kell venni, hogy az afrikai népeknél a szájhagyomány volt hivatva pótolni az írásbeliséget, szájhagyomány útján maradtak fenn a szokások, adták tovább a megszerzett ismereteket. A szóbeli hagyományok számontartják a nemzedékeket, így a megőrzött múlt eseményeket időbeliieg is el lehet helyezni. (A mai Uganda egyes népeinél ezzel az eljárással a XVI. századig is vissza tudunk menni.) Ezeknek a hagyományoknak a széleskörű felhasználása Oliver és Mathew Kelet-Afrika történetének legnagyobb érdeme. Az 1894-ig (Tanganyika esetében 1898-ig) terjedő események leírásában az egyes szerzők több-kevesebb sikerrel elsősorban az ott lakó népek szempontjából vizsgálják az eseményeket, azok fellelhető okait és következményeit, az afrikai törzsek és népek életét. A portugál behatolást megelőzően a partvidéken a Földközi tengert övező arab kalifátusok kultúrájánál semmivel sem alacsonyabb szintű, vegyes (arab és negroid) lakosságú városállamok jöttek létre, melyek kapc solatban állottak Perzsiával, Indiával, Indonéziával és Kínával. A belső területek esetében csak a benépesülés egyes fázisaira lehet következtetni. A portugál pusztításról tárgyilagos képet kapunk, de a szerző (Freeman —Grenville) nem elemzi annak tragikus következményeit, kihatását egész Kelet-Afrika további fejlődésére. A rabszolgaság kérdésével kapcsolatban mindkét tárgyalt mű egyetért abban, hogy csak a házi rabszolgaság alakult ki, a XIX. század pusztító rabszolgakereskedelme csak a század elején bontakozott ki, amikor a franciák megkezdték a tömeges rabszolgaszállításokat az akkor még birtokukban levő Isle-de France (Mauritius) szigetére. Értékes a szárazföld belsejével, a mai Uganda területén kialakult fejlett, központosított államok eredetével és fejlődésével (1500—1840) foglalkozó rész (R. Oliver). Természetesen több kérdés bővebb megvilágítást igényelne, főleg a termelésre és a társadalom szerkezetére vonatkozó adatok és következtetéseket hiányolhatjuk. Itt fel kell azonban hívni a figyelmet, hogy egyes Afrika-kutatók zsákutcába jutnak azzal, hogy kizárólag az egyes törzsek illetve népek vándorlásával foglalkoznak, igyekezve azt időbeliieg ós térbenileg maximális pontossággal elhelyezni, míg nem fordítanak figyelmet a vándorlást előidéző és a termelési módot meghatározó tényezőkre. Így alapvető kérdések maradnak megválaszolatlanul, hiszen semmiképpen sem mérvadó az a terminológia, amit Oliver és a többi szerző használ, pl. nemzetség, törzs, királyság, arisztokrácia, feudalizmus, hierarchia, oligarchia stb. Ezek értelmezése szerzőnként is eltérő, és általában kifejezetten eltér marxista használatuktól. Ezért is különös jelentőséggel bírnak az ezeket a fogalmakat tisztázni igyekvő marxista kutatások. Az 1840-es évektől kezdve már a belterületre vonatkozóan is egyre több hiteles adat áll rendelkezésünkre az arab és szuahéli kereskedők, valamint az európai hittérítők és utazók behatolása következtében. Igen értékes D. A. Lownak az északi résszel (a mai Kenyával és Ugandával) foglalkozó fejezete (1840—1880), elsősorban a társadalmi viszonyok megrajzolásának kísérlete miatt. Az imperialista hatalmak versengésével és Kelet-Afrika felosztásával foglalkozó fejezet (J. Flint) — a rendelkezésre álló igen bőséges diplomáciatörténeti anyag következtében is — jónak mondható, árnyalt elemzéseket tartalmaz. Kenya meghódításának