Századok – 1968

Történeti irodalom - Irányzatok a fejlődő országok történetírásában: Kelet-Afrika története (Ism. Jeszenszky Géza) 711

174 [TÖRTÉNETI IRODALOM leírása kevésbé sikeres, nem tud átfogó képet adni. A szerző (de Kiewiet) elvész a sok törzs mozgásának, egymással és a hódítókkal szemben folytatott halcának bemutatásában. Nem az egyes helyi események pontos rögzítésére, hanem a hódítás általános jellemzésére és elemzésére lett volna szükség. Jobban sikerült ennek a korszaknak az ábrázolása a déli rész, a német gyarmatosítás esetében, ahol Freeman-Grenville jól mutatja be az általános folyamatot, annak helyi sajátosságait, a német és az angol gyarmatosítás néhány különbségét és lényegébeni azonosságát, az 1888-as Maji Maji felkelés okait. A kötetet Oliver befejezése zárja, amelyben helyesen mutat rá, hogy az afrikai társadalom fejletlenségének oka kizárólag a földrajzi tényezőkben található, melyek kedveztek ugyan az önfenntartó gazdálkodásnak, de megakadályozták a cserekereskedelem, a társadalmi mozgás kialakulását és így a további fejlődést. Az I. kötet alapján ugyan nem lehet előre megítélni a folytatást, de az adott polgári keretek között alapos, elismerést érdemlő vállalkozás született, amely példát mutatott a további munkák számára is. A sok szerző azonban egyenetlenségeket eredményezett, ami nemcsak stílusbeli különbségekben jelentkezett, de az értékelésekben is, elkerülhetetlenül ismétlések adódtak, a jegyzetek eltérő szempontok szerint készültek. Általános hiányosság, hogy a szerzők vizsgálódása túlságosan Kelet-Afrikára korlátozódott, hiányzik a kitekintés, a többi afrikai területtel való összehasonlítás. A szerzők szemléleti korlátai következtében hiányzik a gyarmatosítás okainak mélyebb elemzése (csak Flint érinti a kérdést röviden) és az imperialista hatalmak egymásközti versengésének bemutatása. A címtől eltérően nem Kelet-Afrika egységes történetét kapjuk, hanem a partvidék, az ugandai államok, a déli és az északi belső terület (melyek csak a gyarmati felosztás következtében váltak külön, tehát 1885 előtt nem indokolt történetüket külön tárgyalni) különálló történetét. így az azonos és eltérő vonások összefoglalása az olvasóra marad. Hiányzik a gyarmatosítás első időszakára jellemző kiváltságlevéllel rendelkező magántársaságok értékelése is. Ezek visszaszorítása és megszüntetése (ami egész Afrikában nagyjából azonos időben következett be) feltétlenül összefügg az imperializmus kialakulásával és fejlődésével. Erdeme a szerkesztőknek a részletes, fejezetenként összeállított bibliográfia, amely az összes jelentős forrást és feldolgozást feltünteti. A 16 térkép nagyban hozzájárul az áttekinthetőséghez. Ingham könyve első olvasásra ugyancsak értékes, sok adatot tartalmazó, tömör mű. Azonban az egy évvel később megjelenő Kelet-A/ггка Története megvilágítja gyengéit is. Természetesen nem az eltérő terjedelem adta különbségekről van szó. Ingham legnagyobb hibája, hogy a régi európai-nézőpontú történetírás modernizált változatát képviseli. Könyvében a hangsúly az európaiak tevékenységén van, behatolásuk, hódításaik és berendezkedésük, politizálásuk történetét kapjuk. Természetesen nincs szó a gyarmatosítás feltótlen, nyílt igenléséről, „fehér felsőbbrendűségről" — a szerző gondosan az „afrikai" és „európai" kifejezéseket használja, megértést tanúsít az afrikai lakosság iránt, de menti és magyarázza az európaiak cselekedeteit. Ezek a vonások megtalálhatóak ugyan Oliver és Mathew kiadványánál is, de az utóbbiak valóban a Kelet-Afrikában élő afrikaiak történetét írták meg lehetőségeiken és világnézeti korlátaikon belül, míg Ingham professzor őszinte jóindulata mellett sem tudta könyvét afrikai szempontból nézve megírni, habár hosszabb ideig Ugandában élt. Az angol közigazgatási és kormányzási rendszerről, annak változásairól, a telepesek mozgalmairól, az indiai kisebbség problémáiról sok részletet megtudunk, de ezeknek a kérdéseknek az afrikaiakra vonatkozó oldalát a szerző kevéssé vizsgálja, nála az afrikaiak nem szereplői saját történelmüknek, csak a tárgyi, külső összetevők egyikét alkotják. így pl. az első világháború hadi eseményeit tárgyalva megismerjük a kisszámú német haderő célkitűzéseit, amelyeket csak állandóan mozogva, vándorolva, a helyi anyagi erőforrásokra (az afrikaiak állandó kisajátítására) támaszkodva lehetett végrehajtani. Ez a háború kétségtelenül oktalan pusztítást és szenvedést hozott az afrikaiak számára, minderről azonban egy szót sem olvashatunk, csak az európaiak harcairól. A gazdasági kérdésekkel foglalkozó részek igen fontos problémákat vetnek fel: a föld elidegenítése, a kényszermunka, az adózás, a gyarmatok „jövedelmezősége", a nevelésügy stb. — és hagynak megválaszolatlanul. Az elemzés, az okok ós következmények feltárásának hiánya szembetűnő. Helyenként azonban a feltárt tények önmagukban beszélnek. így 1921-ben a kenyai nevelésügyi osztály jelentését olvashatjuk a 364. lapon: „A legtöbb szakember készségesen el fogja ismerni, hogy az irodalmi művelődós •per se káros az egyszerű afrikai bennszülött számára."