Századok – 1968

Történeti irodalom - Historyka. Studia metodologiczna. Tom. I (Ism. Niederhauser Emil) 689

TÖRTÉNETI IRODALOM 691 piac helyett a külső piae dominál, ültetvényes gazdálkodás alakul ki stb. Problematikus, mennyiben volt munkamegosztás a preindusztriális társadalmakban, s vajon a naturális és a pénzgazdálkodás csakugyan időben egymás utáni fokozatok-e. Ahol a jobbágyi szolgáltatások egy részét pénzben kell megadni, van piac, de ez csak a népgazdaság egy részét öleli fel, s egyéb területein kereslet és kínálat viszonya másképpen alakul. A nagybirtokos megválaszthatja, hol és mikor adja el terményeit, tárolhatja is hosszabb időre, a kisember azonban azonnal kénytelen eladni. Ezért az árak nem felelnek meg a tényleges termelésnek és fogyasztásnak, hiszen ennek nagy része a piacon kívül megy végbe, ezért a piaci árak nem is orientálják a termelést, mint a kapitalizmusban. A szabad döntést a termelés technikájának bizonyos tényezői is akadályozzák, de főképp az a tény, hogy a termelés túlnyomó része nem a piacra irányul. A naturális szektor az uralkodó. A pénzgazdálkodás mégis későbbi fokozat a naturális gazdálkodásnál. Lehet, hogy az 1930-as években a lengyel szegényparasztnak nem volt nagyobb kapcsolata a piaccal, mint két évszázaddal korábban ólt elődjének, de mégsem lehet meg nélküle, ezért kell beszélnünk a XX. században pénzgazdálkodásról. Az eddigiekből következik, hogy a piaci árak alapján nem is számítható ki a paraszti gazdálkodás rentabilitása, mert a XVI —XVIII. század során ennek alapján számítva mindig veszteségesnek látszik, ami persze logikai képtelenség. A legnehezebb a preakkumulációs ós az akkumulációs modell közti átmenet megszerkesztése, vagy hagyományosan szólva, a kapitalizmus keletkezésének a vizsgálata. A következő rovat az „Olvasmányok és konfrontációk" címet viseli, s inkább tényközlő, mint problémafelvető. Mieczyslaw fcywczyhski : A historizmus fogalmának születése és története (Troeltsch, Meinecke, Croce) (51 — 72. 1.) abból indul ki, hogy már vagy negyven éve állandóan szó van a historizmus válságáról, s ugyanakkor sokan hangsúlyozzák nagy jelentőségót. Persze magát a fogalmat is sokféleképpen értelmezték, sőt újonnan felbukkanó problémákat is ide soroltak, s így szinte már historizmusokról kell beszélni. A szó maga először Feuerbachnál fordul elő 1839-ben, azután 1884-ben Kari Menge közgazdász használja, amikor élesen bírálja a közgazdaságtan ekkor fellépő történeti iskoláját (Schmoller stb.), Troeltschnól relativizmust jelent, s ezt azután Kari Mannheim fejleszti tovább. De jelentheti a visszavágyódást az idealizált múltba (pl. a reneszánsz). Meinecke nézetei változtak. Eleinte a történelem egyediségére helyezte a hangsúlyt. Később elismerte, hogy vannak a történelemben ismétlődő elemek, de ezeket nem tartotta történeti jellegűeknek. Nem mélyült el filozófikusan a kérdésben. A nemzetállam jelentőségét hol túlbecsülte, hol pedig éppen ezért a túlbecsülésért marasztalta el a németeket. Troeltsch nagyjából elismerte a gazdasági-társadalmi alap meghatározó szerepót (amit sokan szemére is vetettek), bár úgy vélte, hogy nem minden felépítményi jelenséget lehet ebből magyarázni. A historizmus nála nem tudományos módszer, hanem világnézet, amelynek a lényege a relativálás. Croce nem vele, hanem Meineckóvel vitázott. Az ő felfogása szerint minden megismerés történeti, és a történelem voltaképpen öntudatunk a világról. A historizmus nála a konkrét történelem szerepére vonatkozó nézetek összessége. Csak nemzeti történelem lehetséges, az is csak az újabb korok viszonylatában. A történetírásnak négy tárgya lehet, a művészet, a gondolat, az etikai tett és a gazdasági tevékenység vizsgálata (a legutóbbiba értette bele a politikát is). Felfogásának fő hibája a prezentizmus és a túlzott szubjektivitás. Zbigniew Kuderowicz : Dilthey és a történelem jelentősége (73 — 92. 1.) szembesíti a történelemről vallott két alapvető felfogást, az egyik szerint a történelem, a történeti események ábrázolása mindig függ a körülményektől, amelyek közt erre az ábrázolásra sor kerül, ezért nem lehet objektív, tehát csak kulturális-szociális jelentősége van. A másik a Ranke-féle álláspont, amely a történelmet tudománynak tekinti, feladata az események bemutatása, ahogy megtörténtek, tehát ismeretelméleti jelentősége van. A kettőt sokáig egymást kizáró felfogásnak tartották. Dilthey helyesli a XIX. század elején kialakuló, a népi sajátosságokra figyelő történeti iskolát, de később egyre több kritikát hallat vele szemben. Nem ismer el determinizmust, minden esemény az alkotók spontán átéléséből származik. A történelemnek van jelentősége a ma számára. Ezért is változik a múlt képe. A történelem új szellemi alkotás, minden korszak más és más interpretációt ad a korábbi korszakokról, saját érdekeinek és törekvéseinek megfelelően. Viszont épp ez a változó interpretáció könnyíti meg Dilthey szerint a történelmi megismerést. Vannak univerzális jelenségek, amelyeket a szisztematikus tudományok (pl. a politika, az államelmélet) vizsgálnak, ez a vizsgálat jelenti a történeti megismerés kontrollját. Rickert és Windelband azzal bírálták ezt az álláspontot, hogy így nem lehetséges objektív megismerés. Dilthey viszont arra hivatkozott, hogy minden új aspektus egyre többet tár fel a történeti valóságból. A badeni iskolával szemben Dilthey nem ismer történetfeletti értékmérőt, pluralista. A legjobb megismerési eszköznek az önéletrajzot tartotta. A történelem leíró, ne 18*