Századok – 1968

Történeti irodalom - Bendriková; L. A.: Lui Blan kaki sztorik (Ism. Menyhárt Lajos) 687

688 [TÖRTÉNETI IRODALOM ezért veszti el nézeteinek korábban haladó momentumait. Éppen azért, mert nézetei nem változtak, az új viszonyokat is a régi szempontok szerint elemezte. L. Blane jelentősebb történeti munkáinak elemzése előtt történelemelméleti koncepciójáról a szerző megállapítja, hogy az eklektikus. A történelmi fejlődés egészét idealista módon szemlélte, míg részproblémák tárgyalásánál a történelmi materializmus elemeivel találkozunk. Idealizmusa jut kifejezésre abban, hogy a történelem menetét három elv, az autoritás, az individualizmus és a testvériség harcaként fogja fel. Materialista elem, hogy az osztályokat a termelési eszközökhöz való viszonyuk alapján különíti el. Megállapítja a könyv, hogy L. Blanc az osztályok feletti állam eszméjét vallotta, és az államot az ő általa elképzelt szocializmus megvalósítása eszközének tekintette. A szerző szerint a L. Blanc-féle állam örök, és a társadalom létrehozója. Kora burzsoá történészeivel szemben nagy pozitívuma L. Blanc-nak, hogy a társadalmi fejlődés perspektívájaként a szocializmust vallja. Az osztályegyüttműködés elve alapján állva azonban úgy képzelte el a szocializmus megvalósítását, hogy a burzsoázia és proletariátus összefogásának eredményeként létrejött demokratikus köztársaság (tehát a burzsoá állam) reformokkal teremti azt meg. Rátérve L. Blanc munkáinak elemzésére a szerző először a júliusi monarchia korszakát tárgyaló „Tíz óv története (1830 — 40)" c. művel foglalkozik. A munka érdemeként kiemeli, hogy tényekkel leplezi le Lajos Fülöp rendszerének valódi jellegét, és jelentős teret szentel a munkásosztály harcainak. Ám mint az osztálybéke híve igyekszik eltussolni a proletár osztályharc burzsoá-ellenes voltát, és antimonarchikus jellegét emeli ki. L. Blanc fő művében az 1789 —94-es francia forradalom történetét dolgozza fel. A munka első kötetét még 1848 előtt írta, befejező kötetei már az angliai emigráció éveiben készültek el. A forradalom menetét az eszmék harcaként állítja be. Az események tárgyalása azonban a konkrét társadalmi viszonyok elemzésén alapul. Részletesen tárja fel a forradalom előtti osztályviszonyokat, az egyes társadalmi csoportok összetételét, érdekeit és céljait. A harmadik renden belül a burzsoázia mellett kiemeli az előproletariátust. Hangsúlyozza, hogy a burzsoázia csak a tömegmozgalom révén tudta meghátrálásra kényszeríteni az udvart. A forradalom első szakasza eredményének az alkotmányos monarchiát tartja. Létrejöttét azzal magyarázza, hogy mielőtt a harmadik rend az autoritást teljesen felszámolta volna, a liberális burzsoázia a néptömegek (szövetségese) ellen fordult. A forradalom menetében bekövetkezett fordulatok mögött nem látja meg az osztályok erőviszonyán belül végbement változásokat. L. Blanc műve középpontjában a jakobinusok állnak. Helyesen a forradalmat előrevivő politikai társaságnak tartja őket, vizsgálatukkor azonban nem osztályhelyzetüket veszi alapul, hanem erkölcsi erényeiket emeli ki. Alaposan elemzi a gironde— jakobinus vetélkedést mint az individualizmus és a testvériség küzdelmét. A harc során és eredményeként létrejött jakobinus diktatúrát és az 1793-as alkotmányt a testvériség diadalaként értékelte. A terrort szükséges rossznak, átmenetinek tartotta. A forradalom nagy alakjainak értékelésekor Robespierre-ért lelkesedik, Marat-t radikalizmusa, Dantont royalizmusa miatt marasztalja el. Az ébertistákat — helytelenül — a gironde képviselőiként állítja be. A jakobinus diktatúra bukásának okait felszíni jelenségekben (a politikusok személyes ellentétei) keresi. A forradalom befejezését a thermidori fordulatban látja. L. Blanc az 1789 —94-es forradalom egészét- politikai átalakulásként értékelte, amely — sajnálatosan — a terror jegyében ment végbe. Társadalmi változás szerinte akkor még korai volt, annak a forradalom után békés úton kell bekövetkeznie. L. A. Bendrikova megállapítja, hogy a francia forradalom korábbi feldolgozóival szemben L. Blanc nagy érdeme a jakobinusok pozitív értékelése, valamint sok új forrásanyag felhasználása. L. Blanc történetírói munkásságának másik nagy témája az 1848-as forradalom. Ezzel kapcsolatos írásai azonban egy kissé önigazolás jellegűek. A szerző utal rá, hogy e mögött a burzsoázia és a proletariátus között ingadozó kispolgárság önigazolását kell keresnünk. Kortársaival szemben pozitívuma, hogy 1848 után is a demokratikus köztársaság híve. Eszméi fő fogyatékossága ekkor is, hogy a munkásosztály önálló politikai harcának szükségességét tagadja. Ilyen elméleti alapon állva értékeli az 1848-as forradalom eseményeit. Legjellemzőbb a forradalom tragikus csúcsát jelentő júniusi eseményekről alkotott véleménye. A munkásosztály első önálló, harcos fellépését óhsóglázadássá degradálja, kirobbanását bonapartista provokáció eredményének tekinti. Leszögezhetjük, hogy a szerző alaposan, sokoldalúan dolgozza fel a témát. Feltárja L. Blanc politikai elvei és történetírói munkássága szoros összefüggését, marxista talajról bírálja a kispolgári szocialista politikus helytelen nézeteit. MENYHÁKT LAJOS