Századok – 1968

Történeti irodalom - Bendriková; L. A.: Lui Blan kaki sztorik (Ism. Menyhárt Lajos) 687

687 [TÖRTÉNETI IRODALOM áttán hamarosan a kormányzatot bírálta „a rossz felkészülés" miatt, majd pedig a háború gyors befejezését sürgette a forradalmi erjedés megelőzésére. Rozental érzékelteti a vérmes, elvakult imperialista irányzat és a reálpolitikusok ellentétét is, amely ugyancsak többször viharokat váltott ki, még a hatalmon levők szűkebb körén belül is. Oroszország gazdasági, politikai helyzetének vázolásán, külpolitikájának elemzésén túlmenőleg a szerző behatóan foglalkozik a francia, de a német, angol külpolitika alakulásával, koncepcióik keletkezésével és elvetélésével. Mindez főként a nagy szövetségi blokkok kapcsán mutatkozott meg. Esemény történetileg a szerző a francia — orosz szövetség elmélyülésének folyamatát kíséri nyomon — amelynél hangsúlyozza, hogy az történetileg megszakítatlan tendenciaként érvényesült. Kronológiailag és tényszerűleg legnagyobb részletességgel a szerző az orosz —japán háború diplomáciai hátterét ábrázolja. Emellett megvilágítja az első marokkói konfliktus szerepét a nagyhatalmi blokkképződésben, valamint azt a szerepet is, amelyet az orosz diplomácia játszott az algecirasi konferencián. Ehelyütt Rozental hangsúlyozza, hogy a korábbi értékelésekkel szemben, amelyek egyoldalúan csak az angol diplomáciának tulajdonították a konferencia végeredményét, a németek visszavonulását a franciák előtt, Rozental szerint az orosz diplomácia is befolyásolta. Az orosz algecirasi küldött, a berlini orosz követ, a pétervári külügyminisztérium egyaránt igen határozottan lépett fel, a német visszakozást követelte, ami mellett megcsillantották egy esetleges orosz —német —francia együttműködés gondolatát — ami Anglia elszigetelésével járhatott volna. A marokkói válság orosz külpolitikai lépéseinek van egy szála, amely Bécsbe vezetett. Pétervárott ugyanis Bécsre is nyomást kívántak gyakorolni, hogy Bécsből Berlint mérsékeljék. E célból az osztrákmagyar ellenzéki köröket kívánták bátorítani, akik nem kívántak egy a Monarchic t >1 idegen ügy miatt külpolitikai-háborús konfliktusba keveredni. Ez ügyben a Monarchia pétervári követét, Aehrenthalt is megkeresték. A szerző könyvét az orosz — francia kölcsön 1906. évi aláírásával, az antant kiépülésével, Izvolszkij külügyminiszteri kinevezésével zárja. Ehelyütt újabb tömör öszszegezést ad Lamsdorf és Izvolzskij külpolitikájának eltérő jegyeiről. E kérdésben r Lamsdorfot idézi, aki saját külügyminiszterségéről megállapítja, hogy nem kívánta magát egyértelműen elkötelezni sem Berlin, sem London mellett, s szerinte e politikát ugyan sokan „határozatlanságnak" fogták fel, ez azonban voltaképpen függetlenséget biztosított számára. Izvolszkij viszont határozott balkáni terjeszkedést követelt, ez elkerülhetetlenül vezetett az orosz — német viszony megromlására, aminek következménye volt az egyértelmű antant-barátság. JEMNITZ JÁNOS L. A. BENDRIKOVA: LUI BLAN КАК ISZTORIK (Moszkva, Izd. Moszkovszkovo Universziteta. 1959. 99 1.) LOUIS BLANC MINT TÖRTÉNÉSZ A munka arra világít rá: hogyan tükröződnek L. Blanc politikai és társadalmi nézetei történetírói munkásságában. Bevezetésként a szerző megállapítja, hogy L. Blanc tevékenységét a korabeli francia gazdasági-társadalmi és politikai élet függvényekónt, a francia gondolkodás szerves részeként kell tekinteni. Kimutatja, milyen szellemi áramlatok hatása alatt alakultak ki L. Blanc történelmi nézetei. Legfontosabb forrásokként a felvilágosodást, az utópista szocializmust és a restauráció korának történetírását említi meg. Pozitívuma, hogy L. Blanc-t összeveti az őt megelőző korszak és saját kora polgári történészeivel, ós idézi a marxizmus klasszikusainak megállapításait L. Blanc-ról, illetve az általa érintett kérdésekről. L. A. Bendrikova L. Blanc történetírói tevékenységét két korszakra osztja. Korszakhatárként 1848-at jelöli meg. A szerző által eszközölt periodizálást a magunk részéről vitathatónak tartjuk. A könyvből ugyanis az derül ki, hogy a kispolgári szocialista történész nézetei 1848 után sem változtak. Véleményünk szerint arról van szó, hogy a júliusi monarchia éveiben még volt némi realitása a proletariátus, a kispolgárság és a burzsoázia egy része összefogásának a demokratikus köztársaságért vívott harcban. 1848 során azonban a francia munkásosztály a burzsoázia egészével került szembe. Ennek a jelentős változásnak a felismerése nem tükröződik L. Blanc 1848 utáni írásaiban, és