Századok – 1968

Történeti irodalom - Csaplár Ferenc: A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma (Ism. K. Nagy Magda) 679

682 [TÖRTÉNETI IRODALOM pen azért, mert nem a szegedi kommunisták mozgalmával kapcsolatosan veti fel kezdetben a kérdést, hanem a KMP politikájának és taktikájának néhány általános szintű megállapítása alapján. Pl. ,,A határozat tükrözi a KMP-ben — főleg a vezetők körében — uralkodó optimista, a realitásoktól elszakadó »hurrá hangulat«-ot" (1930 febr.— márc.). Nem az azóta már gondosabban értékelt II. kongresszust kellett volna itt idéznie ilyen elnagyoltan, hanem azt a tényt, hogy a szegedi kerületi bizottság — éppen a II. kongresszust megelőző reális helyzetelemzés következményeként .— kiterjeszti működését egész Dél-Magyarországra. S nem véletlen, hogy az a kerületi bizottság — amelynek összeköttetése van a makói, hódmezővásárhelyi, kecskeméti, kiskunfélegyházi sejtekkel, s éppen a földműves szegénység, a kubikusok köréből toborozódik ujabb és újabb utánpótlás soraikba, — megnyeri az értelmiségi oldalról s kissé még romantikus parasztlátással közeledő egyetemi hallgatók rokonszenvét is. Nem véletlen, hogy Radnóti Miklós kommunistának vallja magát már 1930-ban — ahogyan Bóka László a költőről szóló visszaemlékezésében leírja. S az sem, hogy a kommunista sajtót terjesztik. Igaz, a szegedi kerületi bizottság is konspirációs válságba került (a Tisza-parton tartott konferencia közben detektívek bukkantak fel ós fegyverrel támadtak a kommunista vezetőkre, majd letartóztatták csaknem az egész bizottságot, így sokáig kapcsolat nélkül működtek), de 1931-re újra megerősödött a város kommunista szervezkedése, s így nagyobb tekintélyt is biztosított a pártvezetés számára. 1931-től a szegedi munkásmozgalom egyes akcióit már sokkal inkább a kifejlődő Szegedi Fiatalokra tett konkrét hatásában mutatja be a szerző; így elkerüli a túlzott általánosítás buktatóit. Ugyanebben a fejezetben tárgyalja a szegedi szavalókórus-mozgalom rövid történetét, majd a Szegedi Fiatalok bekapcsolódását ebbe a nagymúltú kult urális tevékenységbe. Ezen a téren meggyőző dokumentumokkal bizonyítja, hogy a Hont Ferenc és Szepesi Imre által összeállított szavalókórus műsor-előkészítésében, előadásában szinte valamennyi kollégiumi tag részt vesz, s ennek hatására megalakul az OIB-tsoporton belül is egy olyan tagozat, mely félillegális összejöveteleken most már komolyabban megismerkedik Marx, Lenin műveivel. A tömegekkel, a munkásosztállyal való azonosulásuk forrását Csaplár elsősorban a munkáskultúrmozgalmakban való részvételben látja. A szavalókórus mellett a szabadtéri tömegjátéktól várják a szabadság, egyenlőség elvének, a közösségi világnézetnek megerősítését. Ebben is azt bizonyítja — sokakkal vitában — a szerző, hogy a Szegedi Fiatalok bátor, forradalmian új állásfoglalásai nem maradtak meg az írott vagy hirdetett igéknél, — szinte minden esetben a gy akorlatban próbálták ki elveiket, módszereiket. így történhetett, hogy a munkásmozgalomhoz szinte szükségszerűen közeledtek, mert ők is szenvedélyesen változtatni akartak. Ez a tenni akarás, a munkásosztály harcában való közvetlen részvétel kimutatható Radnóti egész költészetén, főleg a Férfinapló verseiben, de a Szegedi Fiatalok kultúrszervező, alkotóművészi és társadalomtudományi munkásságában is. Az 1933 — 34-es években ezt a tenni és hatni akarást kényszerű szünet váltja fel. Egyedül a könyvkiadás folytatódik. Csaplár ezt a gyakorlati munkában beállt holtidőt a hitleri fasizmus hatalomraj utásával magyarázza, s ebből megint az egész magyar munkásmozgalomra túl általánosított következtetést vont le. „Ez a hangulat — ti. a tanácstalanság és csüggedés hangulata — úrrá lesz a magyar munkásmozgalmon is, egészen a népfront-mozgalom megindulásáig: az egységesnek látszó baloldali írótáboron belül megindul a polarizáció" — írja. Az egység valóban csak látszólagos: nem egy szilárd, az alapvető világnézeti kérdésekben megegyező írótábor bomlik szét, polarizálódik, hanem a mélyben amugyis különböző irányú csoportok útjai 1933-mal kezdenek —s ez természetes — szétválni. így történt ez a Szegedi Fiatalok esetében is. Ha még pontosabban körvonalazta volna Csaplár az egyes művészeti kollégiumi tagok portréját, ez a folyamat magátólértetődő lett volna, hiszen többen megmaradtak a kissé romantikus népszeretetnél, idealista világnézet alapján. Egy keményebb történelmi forduló, s a munkásmozgalomban résztvettek fokozottabb üldözése, letartóztatása, meggyötrése elég volt ahhoz, hogy a Szegedi Fiatalok közül is egyesek más utat válasszanak. De a többségre így is a további harc jellemző, ha lefojtottabb is a lázadás lángja. Radnóti költészetéről maga Csaplár jegyzi meg, ,,. . . pesszimizmusa saját személyes sorsa alakulásának látomásait színezi, a harcot vallja és vállalja — akár 1931 -32-ben — , ám biztos abban, hogy a győzelmet, a késő »fiatal korok«-at nem éri meg." De ugyanez az elszántabb — bár a hitleri fasizmus erősödésével aggódóbb — hang jellemzi a néprajzi, szociográfiai kutatásokat végző Szegedi Fiatalokat is. Szakítanak a leíró, csak a tényeket közlő etnográfia i kutatással; a politikai helyzet élesedésével munkájuk szociológiailag — a közösségi, a kollektív szempontokat jobban figyelembevevő módszerrel bővülve — politikusabbá válik, s része lesz a Művészeti Kollégium antifasiszta harcának könyvkiadásuk is. Az igaz, hogy a marxizmussal való kapcsolatuk ezekben az években nem töretlen, de a