Századok – 1968

Történeti irodalom - Csaplár Ferenc: A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma (Ism. K. Nagy Magda) 679

680 [TÖRTÉNETI IRODALOM hogy az „országmentő társaságok" európai látókör és a munkásmozgalommal való kapcsolat híján csak az önnevelésig, vagy legfeljebb folklorisztikus színezetű falukutatásig juthatnak el. Mivel több, mivel maradandóbb a Szegedi Fiatalok útja — teszi fel a kérdést Csaplár —, s mielőtt megállapítja, hogy: „a Kollégium nemzeti, össznépi erőkre számító és alapozó szellemi, művészeti és politikai mozgalom", sorra veszi az értelmiségiifjúsági megmozdulások okait, lehetőségeit. Kitűnő arányérzékkel, az operatőr biztonságával, széles lencsével, országos szintről közelíti meg a 3Ö-as évek vidéki városát, Szegedet, majd egészen életközeibői mutatja be azt az egyetemi ifjúságot, amelynek kulturális, politikai munkája nyomán nép front-jellegű akció született. A Szegedi Fiatalok — Buday György, Berezeli A. Károly, Baróti Dezső, Gáspár Zoltán, Erdei Ferenc, Hont Ferenc, Ortutay Gyula, Tolnai Gábor, Radnóti Miklós s még számos belső és patronáló tag — azért léphettek ki a szűk vidéki provincializmusból, s lehettek a népfront kezdeti időszakának nagyszabású, a magyar társadalom haladó, demokratikus erőit egyesítő kulturális mozgalom rózseseivé, mert szinte az első esztendőktől kezdve szoros kapcsolatban álltak a munkásság szervezeteivel. Az sem véletlen, hogy ebben a Tisza-parti városban kristályosodott ki s élt legtovább ez a kommunistákkal rokonszenvező s a művészet síkjáról mindinkább a politikai harc terére irányuló értelmiségi mozgalom. Szeged már a század végén radikális, demokratikus értelmiségi réteggel rendelkező város. A századfordulón kibontakozó agrársztrájkok, majd a mindinkább harcos, a tőkések ellen szervezkedő munkássága 1918—19-re az értelmiség jórészét is a proletárforradalom mellé állítja. Horthyók szerették volna Szegedet — mint az ellenforradalom fő fészkét — egészében olyan színben feltüntetni, mintha a lakosság átállt volna a forradalom oldaláról az ellenforradalom mellé. Ennek ellentmond minden olyan történelmi vizsgálódás, mely Szeged munkásmozgalmával, az 1919 utáni évekkel foglalkozik. Ezek szerint, a vesztes forradalom és súlyos illegalitás ellenére is, halállal, börtönnel dacolva, szinte az elsők között szerveződtek újjá a szegedi üzemekben a kommunista csoportok. Sallai Imre 1921-ben felvette a kapcsolatot a szegedi kommunistákkal és az azokat szervező Telegdy Pállal. A KMP szegedi csoportja aztán kiterjesztette működését az egész tanyavilágra, a mezőgazdasági munkásságra. Az illegális pártsejteken kívül a húszas évek elején a legális munkásszervezetekben is működtek kommunisták — főleg a szabó-, nyomdász-, építésszakszervezetekben, továbbá az Eszperantista Munkásegyletben, a Munkásotthonban, Népkörökben. Kapcsolatot tartottak Makóval, Vásárhellyel, Kiskundorozsmával. A húszas évek végére, a harmincas évek elejére a Kommunisták Magyarországi Pártja egyik legharcosabb kerületeként tartja számon a szegedi kerületet. Csaplár Ferenc tíz ívnyi tanulmányában nemcsak egy egész országra kiterjedő hatósugarú mozgalmat rajzol meg, hanem jó érzékkel felvázolja az első ós második fejezetben az értelmiségi ifjúsági szervezkedés általános ismérveit, megalakulásuk és széthullásuk társadalmi okait. Röviden felméri az 1920-as, 30-as évek vidéki városának, Szegednek szellemi, kultúrtörténeti helyzetét, társadalmi rétegződését. Es ha egészen vázlatosan is, demográfiai adatokkal, gazdasági mutatókkal, statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy egy ilyen, ellentmondásokkal terhes, lefojtott feszültségekkel, forradalmi indulatokkal telt vidéki város mit tehet a fenyegető fasizmus ellen. Mennyire válhatik az egyetemi város és a klinikák haladó értelmisége a közvetlen közelében nyomorban rekedt tíz- ős százezrek sorsának felismerőjévé és e sors megváltoztatásának részesévé. Mint megállapítja: a közvetlen szociális élmények hatása, a hungarológia felé orientálódó s ugyanakkor európai műveltséget és látókört adó egyetem nevelő szerepe, a néprajzi szempontból jellegzetes tanyavilág izgalmas közelsége, a nagy hagyományú, harcos jelenű munkásmozgalom, s végül a szinte egyedülálló irodalmi hagyományok együttes hatása hozhatta létre a parasztsággal és munkásággal mind szorosabb szövetséget kereső és találó baloldali művészeti, ifjúsági tömörülést, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumát. A harmadik nagy és átfogó fejezet a Szegedi Fiatalok alkotó műhelyének megalakulásával, működésével és hatásával foglalkozik. Voltaképpen három szakaszt különböztet meg időrendileg: A szervezeti előzmények ismertetése után tér rá az alakuló korszak tárgyalására, melyet 1930 — 33 között határoz meg. A mozgalom kifejlődése 1933 —34-re esik, s az alkotó közösség virágkora 1935 — 38-ban következik be. A szervezeti előzményekről szólva, a Bethlen Gábor Kör vitáira ós az agrársettlement mozgalommal való megismerkedésre vezeti vissza a szerző az új alkotó közösség megalakulásának gondolatát. Különösen figyelemre méltónak látja e szempontból a radikális egyetemi ifjakat magában foglaló Bethlen Gábor Kör 1928 márciusában „A jövendő magyar intelligencia és a tanyakérdés" című előadása után kibontakozott viharos vitát, majd a Bethlen Kör képviseletében az Ady-jubileum ünnepségére Budapestre