Századok – 1968

Történeti irodalom - Páter Zadravecz titkos naplója (Ism. Szűcs László) 676

677 [TÖRTÉNETI IRODALOM Az első fejezetben a felekezeti szellem, a vallási türelmetlenség olyan megnyilvánulásaival, tényeivel találkozik az olvasó, amelyek még azt is meghökkentik, akinek vannak emlékei az ilyen indulatokat szabadjára eresztő világról. Zadravecz számára az ellenforradalom hatalomrajutása alkalmat jelentett minden téren a legtürelmetlenebb katolikus álláspont órvényrejuttatására. Ezzel a legfőbb célkitűzéssel szemben számára — de nemcsak számára — háttérbe szorult az ellenforradalom minden más kérdése. Mint, a könyv második fejezetében saját maga megfogalmazta: „szigorú meggyőződésem volt az, hogy a sok nemzetiségből álló Magyarországot nem a Kárpátok koszorúja egyesíti, hanem a magyar kultúra, mely pedig nem más, mint katolikus kultúra .. . Es fanatikusan hittem, . . . hogy vissza kell jönnie az integritásnak, nehogy a huszitizmus a tótot, a schisma a rutént, a románt, a horvátot elnyelje vallásilag." A királykérdést is — mint elsősorban a könyv harmadik fejezetéből, de egyéb részéből is kiderül — a katolicizmus érdekei szempontjából ítélte meg, s tört lándzsát — némi ingadozás után — az „apostoli királyság" és a katolikus vallási •szempontból feltétlen biztosítékot jelentő Habsburgok mellett. Ezért került szembe — mint a negyedik fejezetből kiderül — fokozatosan, a kezdetben magát legitimistának mutató, de saját hatalmi törekvéseiben tettenért s ráadásul protestáns Horthyval. Zadravecz türelmetlen magatartása nem talált rokonszenvre a kialakult helyzethez alkalmazkodó magyar felsőbb klérus köreiben sem. Ez jutott kifejezésre Zadravecz püspöki javadalmazásának (negyedik fejezet) számára nem kedvező kezelésében is. Ezért zárul a könyv a katolicizmusért, a klérus érdekeiért harcoló s e részről is megbántott ember sértődöttségóvel. Tulajdonképpen ez a sértődött, mindenkivel vitatkozó, mindenkivel szemben a maga igazát bizonygató hang az alaptónusa az egész írásnak, s ez a magaigazolás a célja is. Éppen ezért állításait, méginkább beállításait kritikával kell kezelnünk. Ennek ellenére köztörténeti vonatkozású közlései általában egybeesnek az eddigi kutatások eredményeivel, illetve az egyéb forrásokban található adatokkal — legfeljebb más nézőpontból világít ják meg az adott kérdést. Ez a körülmény jogosít fel bennünket arra, hogy lényegében hitelt érdemlőnek fogadjuk el azokra a kérdésekre vonatkozó közléseit is, amelyekről mindezideig semmi, vagy csak nagyon hiányos ismeretünk volt. Rendkívül érdekes az, amit a különböző irredenta szervezetekről és főleg, amit az Etelközi Szövetségről, az Ex-röl megtudhatunk feljegyzéseiből. A titkos és félig titkos szervezeteknek, szövetségeknek az ellenforradalmi rendszerben betöltött óriási jelentőségét eddig is sejtettük, arról viszont, hogy ezek miként szerveződtek, tevékenykedtek, mi volt a felépítésük, belső problémáik, Zadravecz feljegyzéseiből értesülünk első alkalommal részletesebben. Űj adatokat tudunk meg a nyugat-magyarországi felkelésről, különösen ennek leszereléséről, a királypuccsról, s eddig nem ismert intimitásokat Horthy magánéletéről, a különböző körökhöz fűződő kapcsolatáról. Zadravecz leírása ezekről a kérdésekről annál is inkább hiteltérdemlő, mivel állításai jelentős részét egykorú dokumentumokkal támasztja alá, s e dokumentumok visszaemlékezései mellékletét képezik. Csak sajnálni lehet, hogy a kötet szerkesztője sokszor lényeges kérdések esetében is csak összevont ismertetést ad e mellékletekről. Elsősorban az irredenta mozgalmakról szóló dokumentumok érdemelték volna meg még nagyobb számban, hogy akár függelékben is közlésre kerüljenek. Ide kívánkozik Zadravecz saját szövegének közlésével kapcsolatos néhány kriti kai észrevétel is. A visszaemlékezés kézzel írt fogalmazvány formájában maradt í'enn> tele áthúzással, betoldással, mellékletekre való utalással. Az, hogy a kézirat gondozója ebből egy lényegében élvezhető szöveget hozott ki, dicséretére válik. Mégis a tudományos gondosság azt kívánta volna, hogy ezekre a betoldásokra, áthúzásokra utaljon a szerkesztő. Nem jelentéktelen dolgok ezek. Magam is azért néztem utána a kéziratnak, mert Zadraveczet mindig a magyar nyelv művészének hallottam emlegetni, s nem értettem, hogy miből származnak a szöveg helyenkénti zökkenői, sőt zavarossága. Nos hát a betoldásokból. Ezek ugyanis az esetek jélentős részében a gördülékenyen haladó szöveg egyes állításait illusztráló lábjegyzetek lehettek volna, s Zadravecz valószínűleg ilyeneknek is szánta őket. A szövegbe minden jelzés nélkül beillesztve viszont csak zavarják az olvasót. Ennek példájaként utalnék a kötet 34. oldalának utolsó bekezdésétől a 35. oldal utolsó bekezdésóig terjedő részre, ami csak többszöri utalással került a szövegbe. Az említett rész kihagyásával folyamatos, zavartalan a szöveg, míg így, ahogy nyomtatva van, egy kissé zavaros. Az ilyen és ehhez hasonló szövegközlési kérdéseknek természetesen nemcsak a. stílus visszaadása, az olvashatóság szempontjából van jelentőségük, hanem abból a szempontból is, hogy mit tartott szükségesnek a szerző utólag még részletesebben magyarázni — és hogyan. Az ilyen betoldások elemzése útján közelebb juthatunk a szerző szándé-