Századok – 1968

Történeti irodalom - A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában (Ism. Hanák Péter) 667

TÖRTÉNETI IRODALOM 669 földért megváltás fizetésére kötelezte a telepítvényes falvakat. A dualista állam ezzel elviselhetetlen terhet rótt parasztságunk e nehéz sorsú rétegére. A jobbágyfelszabadítással feltárult problémák egy másik szálát ragadja meg és követi a korszak végóig Simonffy Emil új összefüggéseket feltáró tanulmánya: A parasztföld és a tagosítás. Először felvázolja a birtokoknak a feudális gazdálkodásból következő nagymérvű szétaprózottságát, majd részletesen ismerteti a tagosításra vonatkozó törvényes intézkedéseket, a tagosítás típusait és menetét, alaposan foglalkozik a tagosítás mellett szóló racionális gazdasági érvekkel és az ellene ható gazdasági, politikai és tudati tényezőkkel. Bár a felkutatott nagy tömegű adat alapján nem vállalkozik annak eldöntésére, hogy a korszak folyamán a centralizáció és decentralizáció ellentétes tendenciája végül is mennyiben változtatta meg országos móretekben a parasztbirtok helyzetét, de a korabeli részadatok és a két világháború között készült országos felmérések alapján inkább afelé az álláspont felé hajlik, hogy a decentralizáció tendenciája lehetett az erősebb, a parasztbirtokok szétaprózódása a községek nagyobb részében fokozódott. Bár a reprezentációs módszer mellőzése, a szétaprózódás jelenségeinek szemmellátható kiemelése ezt a megállapítást nem teszi teljesen meggyőzővé, a tanulmány anyaga és gondolatmenete igen világosan veti fel a — további kutatást igénylő — kérdést: érvényesült-e, s ha igen, milyen mértékben és formákban a koncentráció tendenciája a kelet-európai agrárfejlődésben. Ugyancsak kitűnően világít rá a feudális szétaprózottságból zömében kitörni nem tudó, sőt tovább aprózódó parasztbirtok és a racionális tőkés üzemi gazdálkodás közötti ellentmondásra, ami a korszak folyamán csak a viszonylag fejlettebb dunántúli ós alföldi területeken enyhült. A szerző látja, hogy a tőkés agrárfejlődós talaján bekövetkezett szétaprózódás, ha okai között fellelhető is a feudalizmus-kori kontinuitás, jórészt új tényezők következménye. Ezzel a problémával, amely egyébként túl is vezet témája keretein, részletesen nem foglalkozik. A problémafelvetés azonban szorosan kapcsolódik a kötet következő témájához, amelyet Balogh István: A paraszti gazdálkodás és a termelési technika c. tanulmánya dolgoz fel. Alapvetőnek tekinthetjük e témát, hiszen a parasztság sorsát, helyzetét, tagozódását, még erősebben mint a feudalizmus korában, a hagyományos gazdálkodásról az újra való áttérés lehetőségei és akadályai határozták meg. Balogh István látja és jelzi a gazdálkodási korszakváltás jelentőségét, és szóles skálán vetíti fel problematikáját. Tanulmánya a hagyományos, jórészt önellátó feudális gazdálkodás szakszerűen jellemzett helyzetképéből indul ki, bemutatja a régi struktúra és módszerek továbbélését, összeütközését a lassan formálódó új, tőkés módszerekkel. Hangsúlyozza, hogy az átalakulás mozgatója a külső és belső piac gyors bővülése, a közlekedés kiépülése, a szabad verseny volt, aztán tematikai rendben ismerteti az átalakulás főbb eredményeit: a termelési technika, a talajművelés, a módszerek és eszközök fejlődésót, a mezőgazdaság és ezen belül a paraszt -gazdaság termelési struktúrájának változásait, és külön pontban foglalkozik a téma eddig kevéssé vizsgált oldalával, a parasztgazdaság üzemvitelével. A korszak kutatói, akik tudják, hogy milyen kevés ós fogyatékos előmunkálatra, milyen szétszórt ós esetleges forrásanyagra támaszkodva vágott neki a szerző e fundamentális munkának, elismeréssel méltányolják a téma szakszerű áttekintését, első rendszerezését. Ugyanakkor aligha háríthatják el a kérdést, vajon elég szilárd-e ez az alapozás, elbírja-e a tanulmány, amelynek részletkérdései is külön — akár monografikus —kidolgozást igényelnének, a ráépülő további tanulmányok súlyát. Nem lett volna-e helyesebb szerkesztői elgondolás e központi fontosságú témát részletekre bontva, több tanulmányban feldolgozni, amint ilyen megoldás egy esetben, a parasztgazdaság munkaeszközeinek vizsgálatánál meg is valósult ? Vargha Gyula széles körű etnográfiai, agrotechnikai és műszaki ismereteit statisztikai ós történeti kutatásokkal párosítva, nemcsak a munkaeszközzel való ellátottság kvantitatív adatait, hanem a korszak folyamán lezajlott minőségi változást is eredményesen feltárja. A tanulmány a gépgyártást, a behozatalt ós a gépesítés egyéb tényezőit is figyelemmel kíséri, és kimutatja, hogy a teljes eszközváltás (faeke —vaseke, sarló — kasza, nyomtatás —gőzcséplés, magtisztítás), továbbá a részleges eszköz váltás (vasborona, henger, vetőgóp stb.) következtében a birtokos parasztság zöme előrehaladt a gépesítés útján. (Érdemes lett volna az adatsorokat a világháborúig kiegészíteni, így pl. az 1915. évi cséplósi felvétel adatait felhasználni.4

) A tanulmány végül igen lényeges, még majd alaposabban feltárandó összefüggésre irányítja a kutatók figyelmét: a munkaeszközök gyökeres átváltása jelentősen hatott a parasztság művelési módszereire, a munkaszervezetre és a rétegeződésre is. * Magyar Statisztikai Közlemények. Oj sor. 60. köt. A magyar szent korona országainak 1901—1915. évi mezőgazdasági termelése. Budapest, 1924. 422—429. 1.